British Columbia – utazzatokvelem.com

Vancouver, 6 rész-Tofino, Ucluelet

Folytatjuk Vancouver-szigeti utazásunkat.

Tofino egy 1930 lakost magába foglaló körzet, a Tla-o-qui-aht indiánok területén. Népszerű turisztikai célpont, minden természetet szerető ember megtalálja itt a kedvére való időtöltést. Kempingezhetünk, túrázhatunk, madár vagy bálnalesre mehetünk, de akár horgászhatunk vagy szörfözhetünk is.

Tofino-ból Ucluelet-be megyünk tovább.
Ez a város egész éves utazási célpont lehet, télen-nyáron csodálatos. A Toquaht nép otthona is. A városban sok faragott szobor található és csodálatos zöld növényzet.

Megállunk egy védett strandon, ez a Little Beach. Táblák figyelmeztetnek a dagályra, 6 óra alatt 4 métert emelkedik a vízszint. A parton több farönk fekszik amit a víz vetett partra, dagálykor ez sem biztonságos, mert mindössze 10 cm magas víz képes elvinni a helyéről egy 1 tonnás rönköt.

Az Ucluelet déli csúcsa mentén található Lighthause Loop Trail a sziklás partvonalat követi és a magasból hihetetlen kilátás tárul a szemünk elé a Csendes-óceánra. Az 1915-ben épült Amphitrite Point egy ma is aktív világítótorony, így látogatók számára nem nyitott. 1988-ban automatizálták, addig toronyőrök működtették. Ennek az ösvénynek a hossza kb. 2,6 km.
A hoszabb kirándulásra vágyók összekapcsolhatják az északabbra eső Wild Pacific Trail-el, ami 8 km hosszú.
Aki elindul ezen a gyönyörű partvonalon, az biztos hogy nem fog megelégedni a rövidebb útvonallal, olyan csodás a látvány.
Az ösvény az esőerdő lombkoronája alatt kanyarog, rengeteg kis pihenőhely van kialakítva a part szélén, ahonnan a gyönyörü sziklás partra láthatunk rá. Ajánlatos az ösvényen maradni, mert itt is vannak vadállatok, akik veszélyesek lehetnek ha betolakodunk a területükre.

A víz tetején vastag fehér hab látható, amiről sokan nem tudják mi is valójában. Ez a tenger apró, egysejtű növényeinek a fitoplanktonoknak a keveredése a levegővel és a vízzel a hullámzás által.

Útközben ha szeretnénk, még tehetünk egy kis plusz kitérőt, a Bonsai Gardens-be.
A bonsai kertészek sekély tartályokban tartják és metszik a fákat, hogy miniatűr méretűek legyenek. Itt a természet ugyan ezt teszi egy erdei lápban. A fa gyökerei csak pár centisre tudnak nőni a magas vízszint miatt. Ez annyira megnehezíti a növekedést, hogy az alig méteres nagyságú fák több száz évesek is lehetnek. A tápanyag hiány miatt furcsa, óriás brokkoli szerű alakokká csavarodnak. Az ágvégek metszését a nyári aszály végzi. Láthatunk itt húsevő növényeket és egy igazi történelmi ereklyét is, a régi parti őrség rádiójához tartozó maradványokat.
A talajt takaró tőzegmohát az indiánok sebkötözésre, pelenkának és törölközőnek is használták, kiváló nedvszívó képessége miatt.(Saját súlyának 20-25-szörösét képes felszívni.) Az első világháború idején tőlük megtanulva, a gyógyászatban is használták a természetes fertőtlenítő mohákat sebkötözésre.
Bonsai szerű fákat a parti sziklákon is láthatunk, ahol kevés a talaj és a heves sós szél metszi az ágakat.

A bonsai kert után visszatértünk az erdőbe, ahonnan 2 km sétával visszakanyarodtunk a partra.

Korlátozott átjáró, csak farkasoknak, medvéknek, pumáknak.

A parton a világítótorony felé vettük az iráyt, így egy nagy kört téve mindegyik útvonalat bejártuk.

Kellemesen elfáradva a nagy túrától, Qualicum Beach felé vettük az irányt.

Ez a 8950 fő lakosú város nagyon közkedvelt a nyugdíjasok körében, egész Kanadában itt a legmagasabb az átlagéletkor, 65,9 év. Mivel naplementére értünk ide, úgy döntöttünk, hogy itt éjszakázunk.

Folytatás hamarosan.

Capilano Suspension Bridge Park, BC

Ma a kanadai British Columbia tartományba utazunk, a Capilano Suspension Bridge Park-ba (Capilano függőhíd park).
Ha szeretjük az izgalmas dolgokat, Vancouver-ben járva ezt semmiképp sem hagyhatjuk ki. Kedvelt uticél, évi 1,2 millió látogatója van a világ minden tájáról. Jelenlegi tulajdonosa 1983-ban vásárolta meg a parkot. A belépődíj 55 $/ fő (~12700 ft) Mikor itt jártunk, még nem gondoltam hogy blogot fogok írni, csak emléknek készültek, így a legtöbb fényképen rajta vagyunk.

Ez a park nagyon látványos elemekkel szolgál, még a hozzám hasonló, tériszonnyal kűzdő emberek is képesek legyőzni a félelmeiket a csodás látványért.
A park több próbát is tartogat számunkra, vegyük sorra őket.

Az első a függőhíd (suspenson bridge), ami eredetileg 1889-ben épült, kender kötelekből és cédrus deszkákból. 1956-ban építették teljesen újjá, 137 méter hosszú és 70 méter magasan helyezkedik el a kanyonban a folyó felett. Igazi próba volt számomra, mivel minden lépésnél mozgott. Abból hogy folyamatosan jöttek szembe is, már gyanút foghattam volna, hogy nincs más út visszafelé , így kétszer kellett végigmenni rajta. 😂

A következő csoda a 2004-ben épült Treetops Adventure nevű rész a kanyon nyugati oldalán, ami 7 fából készült függőhidat jelent, amelyek 8 db 250 éves, 30 tonnás Douglas fenyő között vezetnek fától-fáig a nyugati parti esőerdő felett. Ezt a sétányt úgy tervezték, hogy a fákat a növekedésben ne akadályozzák. A fák törzse körül futó kilátókból 30-35 méter magasságból láthatjuk a csodálatos esőerdei növényzetet.

2011-ben újabb látványosság épült a parkban, a Cliffwalk.
Ez különböző hidakból, lépcsősorokból és pihenőkből álló szerkezet a szakadék
gránitszikláihoz 16 ponton rögzítve, ezen juthatunk fel a kanyon szélére. Több pihenő és egy félköríves híd is kilóg a szakadék fölé, igazán izgalmas séta. Beteg és gyenge szívű embereknek nem ajánlott, tábla figyelmeztet rá hogy megerőltető kaland és sok lépcsőt kell megmásznunk mire a kanyon pereméig felérünk.
Félelmetes, keskeny út, magasan a szakadék oldalán, egyes szakaszokon csak üveggel elválasztva a mélységtől.

A következő látványosság a Kiapalanó. Itt a benszülöttek életébe nyerhetünk bepillantást, a használati tárgyaik mellett csodálatos totem oszlopokat is láthatunk.

A parkban a sok figyelmeztető tábla ellenére is történnek balesetek és tragédiák. 1999-ben egy nő a hídról ledobta másfél éves Down-kóros gyermekét, azt állítva hogy véletlenül kicsúszott a kezéből. A kicsi csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta és az anyától a törvényes felügyeleti jogot megvonva, a bírósági döntés értelmében az édesapja gondoskodhat azóta róla. A nő beperelte a híd tulajdonosát, a volt férjét és a Szövetségi Igazságügyi Minisztériumot is, de elveszítette a pert.

2006-ban, javítás miatt ideiglenesen be kellett zárni a parkot, mert a hídra rádőlt az egyik hatalmas, 46 tonnás, 300 éves fenyő egy heves hóvihar során.

2010-ben egy osztálykirándulás során egy diák felmászott az egyik lombkorona kilátó korlátjára és onnan lezuhanva életét vesztette.

2012-ben egy látogató a híd közelében, a korláton átmászva a kanyonba zuhant és meghalt.

Ha ilyen helyen járunk, érdemes mindíg maximálisan betartani az előírásokat az épségünk megőrzése érdekében.
Vigyázzunk magunkra és egymásra is.

A park egész területe gyönyörű, kis vízesések és hatalmas fáķ között sétálhatunk.
Szeretném egyszer télen is megnézni, karácsony tájékán a Winter Lights Festival-ra (téli fények fesztivál) felszerelt rengeteg színes égő fényénél.

Museum of Northern British Columbia

Prince Rupert egyik érdekes látnivalója a Museum of Northern British Columbia. 1924-ben alapították és bár alapterületre nem nagy, jelenleg több ezer térkép, fénykép és egyéb anyag található itt.
Kívülről az első ami feltűnik, hogy az egész cédrusfából készült és hatalmas oszlopok vannak a bejáratánál. A belépő fejenként 8$ (~1900 ft).

Prince Rupert a Tsimshian emberek lakhelye volt. Jelentése: „A Skeena folyó belsejében”.
Régészeti adatok bizonyítják hogy 5000 éve folyamatosan élnek Prince Rupert területén.
A Tsimshian csoport 7 különböző indián törzs szövetsége volt. ( Kitselas, Kitsumkalum, Lax Kw’Alaams, Metlakatla, Kitkatla, Gitga’at, Kitasoo.) Nyelvük a Sm’algyax, amit „valódi, vagy igaz nyelvnek” fordíthatunk.
2016-ban Kanadában már csak mindössze 160 ember beszélte ezt a nyelvet.
A Tsimshian társadalom rokonságon alapuló és matrilineáris, tehát a rang (hatalom) és ingatlan öröklése anyai ágon történik.

A 19. század második felében az európai telepesek által behurcolt fertőző betegségek hatalmas járványokkal tizedelték meg az indián közösséget, hiszen az Ő szervezetük nem szerzett immunitást ezekre a betegségekre. (Pl. 1862, himlő járvány.)
1835-ben a Tsimshian törzs teljes lakosságát 8500-ra becsülték, 1885-re már csak 4500 fő volt, közülük egy csoport az alaszkai Anette-szigetre kért letelepedést az amerikai kormánytól.
Mára a törzs népessége újra elérte a 8500 főt.

A tárolókban láthatunk réztárgyakat, maszkokat, fonott kosarakat, kézi szövésű ruhákat és falvédőket , valamint különböző ceremóniákhoz használatos tárgyakat is.

Nem csak a Csendes-óceán északnyugati partjának őslakos népeinek életmódjába és kultúrájába nyerhetünk itt bepillantást, hanem a telepesekébe is.

A múzeumból természetesen az ajándék üzleten keresztül távozhatunk. Az áraktól leesett az állunk, nagyon drága volt minden.

Nova Scotia – British Columbia, avagy keresztül Kanadán

A British Columbia tartományban található Prince Rupert-be indulunk. Nova Scotia-ból az út odáig 6400 km, keresztülmegyünk egész Kanadán.

Este érünk Montreál közelébe, mivel ott mindíg nagy a dugó, inkább kerülünk, még így is gyorsabb. Pici falvakon megyünk keresztül, jó nagy hó van errefelé. Az egyik városkát (Saint-Côme) jégszobrok díszítik, nagyon tetszik.

Ezután hosszú részen keresztül semmi látnivaló, az út farmok mellett visz. Végre egyik kedvenc helyemhez, a Jasper parkhoz értünk. Gyönyörű télen-nyáron és sok állat él itt. Most is láttunk szarvasokat és őzeket, de elég messze voltak és a szürkület sem kedvezett a fényképezésnek.

A parkban aludtunk, reggel indulás és nemsokára átléptünk British Columbiába.
Szemetes kukát nem szoktam fotózni 😆, de ez nagyon ötletes.

British Columbia-ban a természet védelme miatt nem sózzák az utakat, helyette homokot szórnak.

Jó hosszan a Skeena folyó mellett vezetett utunk, rengeteg fényképet csináltunk. Időnként a vizen jégdarabok úsztak, hullámzó párafelhők alakultak ki a víz felett és nagyon sok fehérfejű sast láttunk.

A fehérfejű rétisas Észak-Amerika legismertebb madara és nemzeti szimbóluma. Általában 20 évig él. Testhossza 70 – 100 cm, szárny fesztávolsága 160 – 250 cm, súlya 2,5 – 7,5 kg között van, a hím kisebb a tojónál. Legfőbb tápláléka a hal, ezért a nagy, nyíltvizű területeket kedveli, a part menti fák koronájában épít fészket. Észak-Amerika madarai közül ő építi a legnagyobb fészket, ami 2 méter széles, 4 méter mély és 1 tonna súlyú is lehet.

Életre szólóan választ párt magának, de ha egyikük elpusztul, az „özvegy” új párt választ. Ha egy pár több éven keresztül nem tudja a fiókáit felnevelni, akkor ugymond „elválnak” egymástól és mindketten új párt keresnek.

Érdekesség: a legnagyobb fészket Floridában találták, pedig ezek a sasok ott a legkisebbek. A méretük ugyanis változik, minél közelebb vannak az egyenlítőhöz, annál kisebbek. A floridai fészek világrekorder, semmilyen madár nem épített még ennél nagyobbat, 3 m átmérőjű, 6 m mély és 2,7 tonna a súlya! (A fészket több évig használja és építi a pár.) 2-3 tojást rak, amiknek mérete mindössze 7cm hosszú és 5,5 cm széles.

Prince Rupert a Kaien-szigeten fekszik, a Galloway Rapids híd köti össze a szárazfölddel. Ez a 12200 lakosú kikötőváros British Columbia északi partjának a vizi, légi és földi szállítmányozási csomópontja. A helyi gazdaság a kikötőre, a halászatra és a nyári turizmusra (sas, grizzly és bálna-les) épül.
Prince Rupert rendelkezik a világ harmadik és Észak-Amerika legmélyebb természetes jégmentes kikötőjével. Ez a legfontosabb kikötő a Kelet-Ázsiából érkező, vagy oda induló teherhajóknak. Hamar bejártuk a várost, látnivaló nem sok van itt, csak a kikötő, aminek nagy része zárt, körbekerített terület, egy botanikus kert (nyáron) és egy múzeum ami érdekesnek ígérkezik, arról olvashattok majd legközelebb.

Újra úton, Toronto – Vancouver 2. rész

Alig aludtunk éjjel, hatalmas szél volt, folyamatosan lökdöste a kocsit. Ahogy kivilágosodott indultunk is.
A Banff Nemzeti Park Kanada legrégebbi nemzeti parkja, a világörökség része és az egyik leglátogatottabb park a világon. Több mint 3 millió turista fordul meg itt évente, ez 6 milliárd dollár éves bevételt jelent. Most nem állunk meg, csak keresztül megyünk, ezért nem kell belépőjegyet vennünk. A parkot ősszel bejártuk, olvashattatok róla az alaszkai körutunknál.

A park télen-nyáron kedvencem, a hatalmas hegyek, az állatok, a több száz tó és a gleccserek miatt. 6641 km2-es területén több mint huszonöt 3000 méternél magasabb hegycsúcs található. A rengeteg turista a bevétel mellett nagy károkat okoz az élővilágban, bár az út felett hidakat építettek az állatok számára, még így is évente több ezer szarvast, medvét gázolnak halálra.

Hideg van, a fákra rá van fagyva a hó. Az utat a park területén nem sózzák, hanem homokkal szórják le.

Kiérünk a park területéről, az út a Sziklás-hegységben (Rocky Mountains) folytatódik tovább. Az út csúszós, vannak részek ahol nem takarították el a havat. A levegő igen jeges, ezért a képek jó része ablakon át készült, azoknak kékes a színe.

Több helyen meg kell állnunk, hol kicsúszott kocsi miatt, hol a hó súlya alatt az útra hajolt fák, vagy azok kivágása miatt.

Az út kanyargós, ráadásul a hó is elkezdett esni. Néha semmit sem látni, akkora a köd. Az autók sorban állnak le hóláncot felrakni. Többször jártunk már télen erre, de most egy-egy előzésnél féltem amikor Attila a gázra lépett, hogy ne akadjunk el a nagy hóban. A fényképezést nem bírtam abbahagyni, olyan csodálatos a havas táj.

Késő este értünk Vancouver-be, egyikünknek sem kellett altató. Bár szilveszter napja volt, az éjfélt sem vártuk meg, a fáradtságtól kidőltünk.

Újra úton, Toronto – Vancouver

Újra útra kelünk, irány British Columbia. 4500 km, de miután kilépünk Ontario-ból, az autópálya mellett nem sok látnivaló van. Átmegyünk Ontario, Manitoba, Saskatchewan és Alberta tartományokon a célig.

Toronto-ból indulunk, az első két napon Ontario tartományban megyünk. Ez Kanada második legnagyobb tartománya, a territoriumokat leszámítva. Területe 1 076 395 km2, népessége 12 862 000 fő. Az út a Lake Superior (Felső-tó) mellett vezet jó hosszú darabon. Ez a legnagyobb az észak-amerikai Nagy-tavakat alkotó 5 tó közül. A világ legnagyobb édesvizű tava (területe 82413 km2) és a harmadik legnagyobb víztérfogatú (12 100 m3). Átlagos mélysége 147 méter, de a legmélyebb pontja 406 méter. A tavon sokszor mértek 9 méteres hullámokat is viharok idején. Télen a benne található kis szigetecskék megkapó látványt nyújtanak teljesen lejegesedve.

Egy pár tavaly téli kép a tóról.

Második éjszaka Dryden-ben aludtunk. Reggelre -10 fok volt, de a jeges szél miatt sokkal hidegebbnek éreztük. A boltban arról beszélgettek az emberek, hogy lezárják az autópályát a hideg és a várható ónos eső miatt. Szerencsére ez nem történt meg amíg ott voltunk.
Átléptünk Manitoba tartományba. Itt az út farmok mellett halad, nincs sok látni való.

Attól féltem kiugrik menet közben, ráadásul jeges szél fújt.

Következő tartomány Saskatchewan. Itt is növénytermesztésből és állattenyésztésből élnek az emberek. Még valami látható a farmokon, kicsi olajkutak dolgoznak szorgalmasan.

Átlépünk Albertába. Itt található Medicin Hat városában a világ legnagyobb indián sátra, a Saamis Tepee. Eredetileg az 1988-as téli olimpiára építették (Calgary), a kanadai őslakosok előtti tisztelgésül. 1991-ben költöztették át.
A tepee teljes egészében acélból épült, 800 tonna súlyú. Magassága 65,5 m, átmérője 48,8 m, 960 db csavar tartja össze. 10 nagy kör alakú tábla látható rajta, amelyek az őslakosok kultúráját és történelmét mutatják be.

Albertában található a Siksika indiánok nemzetsége, az út az Ő földjükön vezet keresztül.

Elértük Calgary-t. Hatalmas város, a harmadik legnépesebb egész Kanadában 1 336 000 fő
lakosával. Itt tartották az 1988-as téli olimpiai játékokat. Rengeteg a látnivaló, de most nem állunk meg, majd egy másik alkalommal ha több időnk lesz bejárni. Az útról látni a sípályákat, még este is sokan használják. Az emberek itt nagyon aktívak, rengetegen sportolnak, sétálnak a parkokban még hidegben is.

A Banff National Park bejárata előtt 40 km-el megállunk éjszakára egy parkolóban. Holnap már csak a park és a Sziklás-hegység van hátra hogy elérjük a célunkat.

Alaszka körút 50.nap

Az elmaradhatatlan kávé után indulás. A fürdőtől egy kanyonon megy át az út a városhoz aminek ugyancsak Radium Hot Springs a neve. A 800 fős állandó lakosság nyárra 5000 főre bővül az üdülőkkel. Nagyon tetszik a város, engem egy kicsit Tirolra emlékeztet, biztosan a sok virág miatt.

Érdekes kerítésre bukkanunk, ez a fafaragó háza. Látunk két érdekes szobrot és találkozunk egy nagyszarvúval (big horn) is a városban. Nyugodtan sétálgat az autók között, aztán lejön az útról egy kis füvet és virágot csemegézni.

Egy gyönyörű kis vendéglőt látunk, Black Forest a neve. Sajnálom hogy még nincs nyitva, szívesen megnéztem volna belülről is.

Lekanyarodunk egy kis erdei útra, Gray Creek Pass a neve. Az út nagyon rossz, tele kőomlással, kidőlt fával, kanyargunk hogy kikerüljük őket. Már 2070 méterrel a tengerszint felett járunk. Csak 56 km ez az út de úgy tűnik hogy sohasem lesz vége.
Végre kiértünk rendes útra, hálát adok hogy nem akadtunk el sehol a nagy sárban.
Mit látunk! Seprű bolt 😀

Moyie után megállunk éjszakára. Vacsorára adunk a kilóknak, amerikai palacsintát eszünk eperlekvárral.