Éjjel esett az eső, most is szemereg, az út még roszabb mint volt. Rengeteg a tavacska és folyó erre, ha jobb idő lesz majd megnézzük drónnal felülről is. Elérjük a Tuktoyaktuk táblát, és megcsodáljuk büszkeségüket, az Ibyuk Pingo-t, ami Kanada legnagyobb, és a Föld második legnagyobb Pingo-ja. 305 méter átmérőjű és 45 méter magas.
A Pingo föld takarta jégdomb, neve az őshonos Inuvialuit törzs nyelvéből származik, jelentése: dombocska.
Csak permafroszt környezetben alakul ki. (Ahol a talaj állandóan fagyott állapotban van.)
Tuktoyaktuk pici település pár utcával a Jeges tenger partján (Arctic Ocean). A nyári hőmérséklet 6 és 15°C, a téli -30 és -40°C fok között van. Az utak állapota borzasztó, és a házak java része rendetlen és koszos. A látogató központot zárva találjuk, pedig onnan is kellene pecsét. Megkérdezzük a helyieket, már bezárt a szezonra, csak jövő nyáron nyit ki. Addig nem szeretnénk itt maradni, így lefényképezzük a látogató központot, hátha elfogadják pecsét helyett. 😊
Bejárjuk az egész városkát pár óra alatt. A tengerparton találkozunk egy férfival aki biciklivel jött 1400 km-ről.
Kicsit kérdezgetjük, mert nem értjük hogy mer valaki több napos útra vállalkozni egyedül, biciklivel, medvék lakta kietlen úton. Azt mondja több medvével is találkozott, aludni nem nagyon mert. Nagyon elfáradt, visszafelé autóstoppal próbál majd menni.
Találunk egy földdel fedett pincefélét, kiderül hogy az a helyiek közös hűtőkamrája. Meghívnak kávézni az egyik házba, elfogadjuk, mert megtiszteltetés hogy maguk közé engednek és sértés lenne ha visszautasítanánk. Megisszuk a kávét, beszélgetünk kicsit és elindulunk visszafelé Inuvikba. Bár az idő most sem jobb, megállunk egy kicsit drónozni.
Inuvikba megállunk a MacKenzie folyó partján egy parkolóban éjszakára. A mellettünk levő helyen áll egy kis autó telepakolva, a tulajdonosa levest főz az egyik grillen. Attila beindítja a generátort a fűtéshez, aztán odamegy a férfihoz és megkérdezi nem zavarja-e a hangja. A férfi hálálkodik hogy megkérdezte Tőle, és nem, nem zavarja. Megkérdezi a generátorra hogy: mi ez, kompresszor? Attila felvilágosítja hogy mi ez, és hogyan fűtünk. Ez nagyon tetszik neki – mondja, – Ő is be fog egyet szerezni, mert sokszor fázik éjszaka a kocsiban. Utána elmeséli hogy Ő villamosmérnök. Nehezen hihető, ha még egy generátort sem ismer fel.
Végül megkérdezi hogy mi is hajléktalanok vagyunk? 😂 Nem, – mondja Attila- mi csak nyaralunk.
Úgy alakult, hogy egyszerre tudtam elolvasni az utolsó pár napot. Nagyon tetszett mindegyik, a szöveg is, de főleg a fotók. Hihetetlen bátorság neki vágni a tundrának, de a fotókat nézve megértem.
Közben gondolkodtam a rengeteg felhalmozott szeméten. Nálunk, ahol van szemétszállítás hetente, vannak szelektív gyűjtők, lomtalanítások, szeméttelepek, tele vannak az erdei utak, az út menti mezők szeméttel. Pedig lenne hova vinni.
Azon a vidéken, ahol jártatok biztosan nem megoldott a tönkrement dolgok (autók, szánok, stb) elszállítása. Igaz, igény estén biztosan lehetne valami helyet kijelölni ezeknek a dolgoknak a tárolására. Kár, hogy ennyire nem törődnek a gyönyörű környezettel, amiben élnek!
Köszönöm szépen, örülök hogy tetszik a blog. 🙂 Én is úgy gondolom hogy érdemes lenne kijelölni gyűjtő helyet a szemét tárolásra, mert így sokat ront a látványon. 🙁