Körülnézünk a városban, megvesszük az ajándékba szánt italt, és bemegyünk a látogató központba leadni a könyvecskét a pecsétekkel. Leellenőrzik, tudnak róla hogy Tuktoyaktuk-ban az iroda zárva van már télre. Kitöltjük a papírt, a könyvecskét visszakapjuk, és kapunk mellé emlékbe egy-egy igazolást arról hogy átléptük az Északi Sarkkört.
Következő állomásunk Tsiigehtchic. Jelentése: a vas folyó szája. Népessége 179 fő, abból 130 őslakos Gwich’in és 10 Inuit. A kompról látjuk a dombon a két templomot, az egyik a régi, azt már nem használják. Az út itt is nagyon rossz, de a házak jobban karbantartottak és a környékük rendezettebb.
Áthajózunk a Yukon felé vezető úthoz. Belehúzunk, hiszen idefelé láttunk már mindent, és még sok helyre szeretnénk eljutni. Hamarosan elérjuk a következő kompot, utána roboghatunk tovább. Látunk útközben sast és hódot is. Havas tájra érünk, itt korán jön a tél, szeptember 10.-e van. Sötétedik már, közeledünk a Northwest Territory-Yukon határhoz, ott szeretnénk éjszakázni a parkolóban. Egyszer csak kiszúrok egy grizzly-t távolabb a hegyoldalon. Attila megpróbál képet készíteni drónnal, de elég sötét van, és nem akar közel menni, megzavarni a medvét. Pár perccel később az út túloldalán felbukkan egy újabb grizzly és keresztülmegy előttünk az úton.
Elérjük a parkolót, elkészülődünk és eltesszük magunkat holnapra.
Köszönjük újra fantasztikus lehetet.
Köszönöm Ágica! Csodás volt az egész út, még sok szép helyről lesz bejegyzés. 🙂 Puszi