Ma a kanadai Ontario tartományban található, világhírű Algonquin Provincial Parkba látogatunk el. 1896-ban alapították, ez Kanada legrégebbi tartományi parkja. Területe 7653 km2, kb.6,5-szer akkora mint Komárom-Esztergom megye. Nagy része csak kenuval vagy kajakkal és gyalogosan érhető el. A park déli részén halad keresztül 56 km hosszan a 60-as autópálya. Ha csak áthajtunk, nem állunk meg sehol, akkor nem kell belépőt fizetni. Ha a parkban szeretnénk túrázni, kempingezni vagy horgászni, akkor belépő jegyet kell vásárolnunk. A napijegy 21 $ (4700 ft), de vehetünk éves bérletet is, ami Ontario összes parkjába érvényes, ez 175 $ (39500 ft). Attila úton van, így most a fiammal kirándulunk.
2400 tó, 2000 kilóméternyi patak és folyó található a park területén. A 60-as út mentén 14 túraútvonal, 8 kemping, látogatóközpont, múzeum, művészeti központ és kültéri színház is van.
A park belsejében további kempingek és túraútvonalak találhatóak. A leghoszabb útvonal 88 km.
A park egész évben üzemel, de télen sok útvonal zárva van. Jávorszarvas, hód, őz gyakran látható, de előfordulhat hogy feketemedvével vagy farkassal találkozunk. Nekünk most nem volt szerencsénk, csak chipmunk-ot (észak-amerikai mókus) és egy madarat láttunk, de régebbi útjainkon többször láttunk dámszarvast is.
Október első felében a parkba a világ minden pontjáról érkeznek látogatók, az ősz csodás színeit fényképezni. A fák között sok az örökzöld fenyő és a juhar, ami sárga, narancs, piros és vörös színekben pompázik.
Mi most egy kicsit később mentünk hogy elkerüljük a tömeget.
A Booth’s Rock Trail a célpontunk. A külső parkolóban tesszük le a kocsit, ami kb. 1 km-re van az útvonal kezdetétől. Maga a trail 5,1 km hosszú, háromszög formájú csodálatos erdei út, ami a hegytetőre vezet. Sok a kiálló kő és gyökér, figyelni kell a lábunk elé. Elég megerőltető volt számomra a hosszú hegymenet, kétszer is megálltam a tetőig pihenni.
Az út elhalad 2 tó mellett és a hegytetőn egy nagy, lépcsős szikla van, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé. Ez a szikla a Booth’s Rock. Nem tudtunk betelni a látvánnyal. Jó pár ember pihent a sziklán, gyönyörködtek a kilátásban, beszélgettek, szendvicset ettek. Mi is megpihentünk kicsit, erőt gyűjtöttünk a további úthoz.
Az erdőben a hegyről lefelé 2 hosszú lépcsősort építettek, összesen 166 lépcsőfok. A lépcsők aljától könyebb az út, egy elhagyatott vasútvonalon. Mire a trail végéhez értünk már nagyon elfáradtunk, sajnáltam hogy a kocsit a külső parkolóban hagytuk, mert így még 1 km várt ránk odáig. Berogytunk a kocsiba és elmentünk a 60-as úton a másik kapuig. Onnan visszafordulva már hazafelé tartottunk.
Bár a túra elég kemény volt, megállapítottuk hogy megérte, csodás napunk volt.
Álomszép fotók, hihetetlen színek. Klassz, hogy mi is láthatjuk ezt a csodavilágot!
Köszönöm Tesóm! 😘❤️
Mártika ! Gondolkodom mit is lehetne a látottakra okosat írni,de a természet alkotását,festését semmivel nem lehet megfelelően jellemezni ! Nagyon köszönöm,hogy Isten ilyen szép napban részesített benneteket :Ti pedig az élményt tovább osztottátok! Kellemes környezetben elfáradni,ennyi élménnyel gazdagodni csak a kiváltságosok jutalma ! Hatalmas ölelésem küldöm távoli kis Hazátokból cserébe!
Köszönöm Magdika, örülök hogy tetszett a poszt! 😘😘
Ezek a színek,ezek a fotók,nagyon ügyesek vagytok ! A táj csodálatos és azt tapasztalom,mintha jobban vigyáznának az ottaniak a környezetükre,mint mi. Köszönöm ,hogy megosztod velünk élményeiteket !
Köszönöm és nagyon szívesen!❤️ A rend és a tisztaság sajnos nem a látogatók érdeme, hanem a parkőröké, meg néhány olyan emberé aki a más szemetét is felveszi és elviszi a kukáig.