Aranyosi Ervin csodálatos versével és saját készítésű képeinkkel kívánok minden kedves olvasómnak Áldott, Békés Karácsonyt!
Kategória: Alaszka körút
Eastmain, Radisson, Chisasibi 2.
Reggelre cudar hideg lett, persze csak kint, mert bent jó meleg van, jól működik a fűtés. A kocsi Fahrenheitbe méri a hőmérsékletet, -31 F-t mutat, az -35 Celsius fok. Jöhet a finom kávé és indulhatunk Radisson felé. A fákra ráfagyott a hó, annyira hideg van, nem is értem hogy tudnak itt élni emberek.
Egy hiúz bujkál az ágak mögött, de kiszúrjuk. Nem örül a társaságnak, vicsorog ránk. Később egy emberrel is találkozunk, ballag az úton, valami faanyagot húz a szánkóján. Vajon honnan jön és hova mehet? Radisson még messze van. 1-2 km múlva megoldódik a rejtély, egy magányos kunyhó áll a fák között.
Radisson előtt elkanyarodunk, megnézzük a Robert-Bourassa vizierőmű-komplexum egyik gátját. (29 gát szabályozza a vízállást.) Hatalmas víztározó tartozik hozzá, nyáron fel lehet menni a víztározóhoz is, de most a jeges úton képtelenség feljutni, az út le is van zárva, így megelégszünk a fő gáttal, ami 162 méter magas.
Úgy látszik nem csak mi vagyunk olyan őrültek hogy télen feljövünk ide, mert egy kocsi araszol előttünk, igaz Ő dolgozni jött.
A hídon pár rénszarvas ácsorog, az előttünk lévő autó dudájának hangjára elballagnak. Kicsit várunk, hátha visszajönnek, de hiába.
A gát túloldalán egy kanyon van, ott található a kifolyó 8 kapuja. A két sziklafal között egy lépcsős rész látható, becenevén az Óriások lépcsője. 10 lépcsőfokból áll, minden fok magassága 9 és 12 méter között van.
Maga a generátor állomás a gáttól 6 km-el lejjebb van, 137 m-el a föld alatt. Az egész komplexum építése 1960-ban kezdődött és az utolsó egységet 1981-ben helyezték üzembe.
1974-ben az építkezés dolgozói szabotálták a munkát, buldózerekkel mentek kidönteni a generátorokat, megrongálták az üzemanyag tartályokat és felgyújtották az épületeket. Ez miatt a projekt egy évet késett a tervezetthez képest és a kárt 2 millió dollárra becsülték. A vizsgálat szerint a szabotázs oka a rossz munkakörülmények, a szakszervezetek közötti versengés és az amerikai vezetőknek a vállalkozókkal szembeni arrogáns viselkedése volt.
Ez a világ legnagyobb föld alatti erőműve és egyben Kanada legnagyobb vizierőműve.
Megérkeztünk Radisson-ba. Ezt a várost 1974-ben alapították a vizierőmű dolgozói
számára, akkor kezdték el a fő gát és a generátor állomás építését. Ez az egyetlen nem őslakos közösség a környéken. Az építkezés alatt a népesség elérte a 2500-at, jelenleg 500 fő körül mozog. A fő munkáltató itt ma is az erőmű, de számos lakos az idegenforgalomból (vadászat, horgászat) és a vendéglátó iparból él.
Chisasibi a La Grande folyó déli partján fekszik, egyike a régió 9 Cree közösségének, és tagja a Quebec Crees Nagy Tanácsának. Ez a közúton megközelíthető legészakibb Cree falu. Lakossága 4870 fő. Mindössze 8%-uk beszéli a hivatalos angol vagy francia nyelvet, a többség a cree-t és az inuit-ot használja.
Itt újabb gátat látunk, ez is az erőműhöz tartozik. Átmegyünk rajta, Fort George a célunk. A térkép szerint el tudunk menni odáig kocsival, de csak a folyóig jutunk. Ott kiderül hogy csak komppal lehetne átmenni, de télen nem jár. Ránk sötétedik, a hó is elkezd esni, visszafordulunk. A sötétben vigyázni kell, mert sok erre a rénszarvas, találkozunk is velük. Visszaérünk Chisasibi-be és megállunk a falu szélén aludni.
Éjszaka nagyon hideg volt, a fűtéscsövet felemeltük és az ágyra irányítottuk. Nem fáztunk, de a padlón az üdítő belefagyott a dobozába. 😀
Kávézás közben a napfelkeltében gyönyörködtünk, csodás látvány volt!
Úgy döntöttünk először lemegyünk a James-öbölbe.
Drónnal is csináltunk pár képet, fentről is gyönyörű a táj.
Visszafelé majdnem elütöttünk egy madarat, teljesen beleolvadt a hóba.
Megnéztük a várost, olyan helyet kerestünk ahol helyi ételt tudunk enni, de télen semmi sincs nyitva, úgy látszik a helyiek nem járnak étterembe.
Róka komával hazafele is találkoztunk, sőt még egy jávorszarvast is fényképeztem. 😀
A regisztrációs irodában lejelentkeztünk hogy elhagyjuk a területet. Ez az út is emlékezetes marad, jó lenne egyszer nyáron is eljutni ide.
Butterfly World, Florida
Floridában található a világ legnagyobb pillangóparkja, ma oda látogatunk el. A belépő 30 USD/fő (~ 9000ft). A parkot 1988-ban nyitották meg, több mint 20 000 pillangó él itt a világ különböző tájairól.
Több vitrint is láthatunk, bennük lógó bábokkal, a kikelés különböző fázisaiban. Naponta többször ellenőrzik, és a kikelt lepkéket kiengedik a vitrinből.
Megnyitása óta a parkot kibővítették, több száz egzotikus madarat láthatunk itt, csodálatos trópusi esőerdő környezetben. Ez az USA legnagyobb szabad repülésű kolibri és papagáj háza.
A szabadtéri botanikus kertben különleges növények és vízesések között sétálhatunk.
Pillangómúzeum és bogár állatkert is található itt.
Nagyon érdekes volt, örülök hogy megnézhettük.
Four Corner, Mexican Hat, Monument Valley, Elephant Feet
Ma 4 egymáshoz közeli látványosságot és a környéküket szeretném megmutatni Nektek.
Az első a Four Corner, magyarul a négy sarok. Ez az egyetlen olyan hely az Egyesült Államokban ahol 4 állam határai találkoznak. Colorado délnyugati, Utah délkeleti, Arizona északkeleti és New Mexico északnyugati sarka. Egy emlékmű jelöli ezt a helyet, körülötte indián árusok kínálják a portékáikat kis bódéikban. A környéken négy törzs él, a Navajo, a Hopi, az Ute és a Zuni.
Nagyon szeretem az álomfogókat, jó pár darabot begyűjtöttünk már belőle. Ezen a helyen történt velünk, hogy egy indián árus megkérdezte, hogy honnan jöttünk. Attila mondta hogy Kanadából, de eredetileg Magyarországról származunk. Erre Ő azt válaszolta: Hungary? Ááá, Budapest! Nem akartam hinni a fülemnek, hogy egy indián férfi tudja hogy létezik Magyarország és hogy ott található Budapest. Kanadában sokszor azt sem tudják hogy van ilyen ország, nemhogy a fővárosát.
Végignéztem a soron, és kiválasztottam magamnak egy álomfogót. A kék türkiz a kedvenc kövem, valamiért mégis egy zöld köves tetszett meg, ami ráadásul férfinak való. A férfiak álomfogója kemény sas tollal készül, a nőké pihe-puha bagoly tollal. Végül mégsem választottam, hanem megkértem az indián árust hogy válasszon egyet Ő nekem. Jól megnézett, aztán habozás nélkül levette a sorból azt a zöld köves darabot, amit előtte magamban kiválasztottam, és azt mondta, ez az enyém. Hihetetlen, nem? Mintha tudta volna hogy melyiket szeretném. 🙂
Elmesélte, hogy az álomfogót a szülők készítik, mikor megszületik a gyermek. A bölcsője fölé függesztik, később az ágya fölé. Ez védi meg az ártó szellemektől és a háló foglyul ejti a rossz álmokat. Mikor 14 éves lesz a gyerek, akkor ünnepélyesen elégetik a szülői álomfogót, és Ő készít egyet magának. Ettől kezdve tekintik felnőttnek és a törzs teljes jogú tagjának.
Vannak nagyobb álomfogók is, ezek inkább a turisták kedvéért. Bőrre kézzel festett képekkel, ezeknek már elég jó kis áruk van.
Innen nem messze található Utah államban a Mexican Hat (mexikói kalap). Ez a nagy sziklaképződmény nevét a mexikói sombrero kalapról kapta, mert olyan a formája. Magassága 18 méter, szélessége 3,7 méter. Hihetetlen látvány, de az egész környék gyönyörű! Vörös színű kő látható mindenhol, a fényképek nem adják vissza a látványt. Attila készített egy videót drónnal, magasról sokkal jobban látható a környék.
Alig megyünk egy kicsit tovább az úton és máris ott van előttünk a következő csoda, a Monument Valley. Ezek a gyönyörű sziklák ismerősek lehetnek, nagyon sok filmet forgattak már itt. A környéke is gyönyörű, kevés ház található erre, ez az indiánok földje.
Következő látványosság az Elephant Feet (elefánt láb) szikla. Nevét a formája miatt kapta.
Míg fényképeztünk, megjelent egy indián nő, saját kezűleg készített nyakláncokat árult. Mindig veszünk tőlük valamit, hiszen tudjuk hogy a turistákból élnek. Kiválasztottam melyiket szeretném, egy száraz bogyókból és kék türkiz kövekből fűzött láncot.
Szerettem volna a hölgyről egy fényképet, de tudom hogy nem engedik fényképezni magukat. Attila megkérdezte Tőle, nem csinálhatna-e egy közös képet rólunk. A nő gondolkodott egy darabig, végül bólintott hogy oké, biztos nem akart nemet mondani a vásárlás miatt.
Elmesélte hogy a köveket a nagyanyja gyűjti, ő ismeri a lelőhelyet. Majd mielőtt meghal, átadja az Ő anyjának a titkot, aki majd a halála előtt Neki mondja el. Úgy elképedtem a történeten, hogy csak utólag gondolkodtam hogy megkérdezhettem volna, hány éves a nagyanyja. Én Őt 60 körülinek gondoltam, akkor a nagymama legalább 90, és még Ő jár a hegyekbe követ gyűjteni.
Újfundland és Labrador 8.nap
A Prince Edward-sziget Kanada legkisebb és legsűrűbben lakott tartománya, és 23. legnagyobb szigete. Nevét Eduárd hercegről, Kent grófjáról kapta, aki Viktória brit királynő édesapja volt. A sziget a Szent Lőrinc-öbölben fekszik, fővárosa Charlottetown. A sziget a szárazföldről nem csak komppal érhető el, hanem a Konföderáció hídon keresztül is. Fontosabb iparágak a halászat az idegenforgalom és a mezőgazdaság, a kanadai burgonya 25%-át itt termesztik.
A táj csodálatos, a fű gyönyörű zöld és a vörös homok a parton csábít a sétára. Több helyen megállunk, legszívesebben itt maradnék.
Elérjük Charlottetown-t. A város nagyon tetszik, sok szép épület van és a kikötő is csodás. Van olyan városnéző busz amelyikből a szárazföldről is és a vízről is láthatjuk a várost.
Megnézzük a St. Duncan’s Basilica Catedral-t. A szavam is elakad, olyan gyönyörűséges.
Elindulunk vissza a szigetről, a híres Fundy-öböl felé.
A Fundy-öböl Kanada két tartománya, Nova Scotia és New Brunswick között fekszik. Ez a tengeröböl 300 km hosszú, szélessége 20 és 100 km között változik, mélysége 300 m. Az egész világon itt a legnagyobb az apály és a dagály közti szintkülönbség, 16-20 m között. (Naponta 2x) Az eddig mért legnagyobb különbség 21,6 m volt (1869). Egy 12 órás árapály ciklus alatt kb. 100 milliárd tonna víz áramlik be és ki az öbölből. Ez kétszer annyi, mint a világ összes folyójának együttes áramlása ugyanennyi idő alatt. Az öböl legismertebb képződményei a Hopewell-sziklák. A víz folyamatos mozgása alakította ki őket és alakítja továbbra is. Nem tudom leírni mit éreztem amikor ott sétáltam a hatalmas sziklák között, ahol 3 órája még 20 m. magas víz állt. Nagyon szeretnék ide még visszatérni.
Újfundland és Labrador 6-7.nap
Elértük a kikötőt, a hajónk Blanc-Sablon-ból indul és St. Barbe-on köt ki, naponta 2-szer közlekedik. Az út nem hosszú, mindössze 36 km, 1 óra 45 perc. A hajó elég nagy, 120 autó, 8 kamion és 300 utas fér el rajta. A jegy egy főre 13$ , az autó a sofőrrel 40$ , így összesen 53$ -t fizettünk. ( ~11.000 ft) A víz nyugodt volt, a hajó kényelmes, gyorsan átértünk Újfundlandra.
A sziget gyönyörű, az út a Szent Lőrinc-öböl partján vezet végig. Channel-Port aux Basques- ig 563 km-t kell megtennünk, onnan indul a hajó a Nova Scotia tartományban található Port Sydney-be. Mivel nem tudjuk mikor érünk oda, így nem foglalunk előre helyet, majd csak ha a közelben leszünk már. Attila lába szörnyen néz ki, kisebesedett a sok csípés amit a defektes gumi cseréjénél szerzett.
Elérjük a kikötőt, a hajónk éjfélkor indul, ágyat sajnos már nem kapunk, foglalt mind. Sebaj kibírjuk így is. Ez az út jóval hoszabb, 178 km, kb. 7 óra alatt érünk át. Ez a hajó hatalmas, 203 m hosszú, 962 utas és 531 autó fér el benne. Ez is naponta 2-szer indul, itt a jegy fejenként 50$, a kocsi szállításának díja 140$ volt, így összesen 240$-t fizettünk. (~51.500 ft)
A hajón sok üres hely van, Attila kiszaladt a raktérbe a kocsihoz míg lehetett és hozott be párnát és hálózsákot. Mikor elálmosodtunk, megágyaztunk 2 széksor között a padlón és aludtunk reggelig.
Reggelre átértünk Port Sydney-be és elindultunk a Prince Edward sziget felé.
Szerettünk volna komppal átmenni és a hídon visszajönni, de a kikötőben kiderült hogy több órát kellene várni a következő kompra, ezért úgy döntöttünk, hogy akkor a hídon megyünk odafelé is.
Jégút, Yellowknife 3
És hogy a sok nehézség ellenére miért szeretem mégis a jégutat?
Olyan helyeken járhatok így, ahol több száz km-es körzetben semmi sincs és ahová nagyon kevés ember jut el. Láthatok sok különleges dolgot és állatot, például hatalmas rénszarvas csordákat, jávorszarvast, farkast, wolverine-t (rozsomák), sarki rókát, musk ox-ot (pézsmatulok).
Az egész szezont végigcsinálni nagy kihívás és dicsőség az extrém körülmények miatt (-60 fok, alváshiány, út kondíció, órákon át tartó, megállás nélküli monoton vezetés). Nagy kitartásra és alkalmazkodóképességre van szükség, sokan már az első kanyar után feladják és hazamennek.
Az sem elhanyagolható tény, hogy egy jól sikerült idényben 2 hónap alatt annyit kereshetek, amennyi máshol egy évi átlagfizetés.
És a hab a tortán, a mindennapos, estétől reggelig tartó, több színben tündöklő csodálatos északi fény. A fényképeket vezetés közben csináltam, így a minőségük nem olyan mintha állványról készültek volna.
A végére két érdekesség:
A bánya felé vezető út egy szakaszán sok holló van. Minden alkalommal a kamion mellé szegődtek, kihasználva a motorháztető alól áramló meleg levegőt. Szegények éhesek, a kezemből elvették a falatot.
Northwest Territories-ban annyira elszaporodtak a farkasok, hogy farkas kilövés ösztönző programot indítottak el. Az eddigi 200$ helyett most 900$-t fizetnek a bundájáért és további 400$-t a normál kikészítésért. Ha a kikészített bőr prémium minőség, további 350$-t fizetnek érte. Erre azért volt szükség mert a sok farkas drámaian megtizedelte a rénszarvas állományt.
Remélem tetszett a jégutas beszámoló és velünk tartotok a további utazásaink során is!
Alaszka körút 62.nap
Sue Ste Marie-nél lépünk át Kanadába. Innen már csak 550 km hazáig.
Nagyon sajnáljuk hogy véget ért az utazás, számunkra egy csoda volt. Sok helyen jártunk már, de ez volt az első ilyen hosszú ideig tartó utunk. Útközben felírtam minden kiadást, mennyit és mire költöttünk, így a következő hosszabb utazásnál már könnyebb lesz kalkulálni.
Amin spórolni tudtunk az út során : nem aludtunk fizetős kempingben, csak útszéli parkolókban, vagy eldugott kis mellékutakon. A kemping 15-20$ (3-4000 ft) lett volna éjszakánként.
Alaszkában nagyon sok parkoló van az út mellett ahol éjszaka is tartózkodhatunk. Kanadában és USA-ban már többet kell keresgélni, a parkolók túlnyomó többségében tilos maradni éjszakára.
Ritkán ettünk étteremben, főztünk magunknak kétnaponta esténkét egyszerű meleg vacsorát.
A nagyobb városokban vásároltunk be, mert ott olcsóbb mint a kis falvacskákban ahová nehezebben jut el az áru.
A kocsi fogyasztásával nagyon elégedettek voltunk, átlagban 10,3 l lett, ami nagyon jó egy ekkora kocsi esetében. (Dodge Caravan, 3500 kg)
Attila ügyes kezeinek köszönhetően a kocsi tökéletesen funkcionált, és elég kényelmes volt.
62 nap alatt 25400 km.-t tettünk meg és 2730 liter üzemanyagot használtunk el, ez a fűtéshez használt gázolajat is tartalmazza.
Az út során előfordult problémák orvosolása: 5 defekt javítás,1 hátsó fékpofa csere, fűtőventillátor szénkeféjének a cseréje, 1 izzócsere és az ékszíjfeszítő javítása.
Igazán nem sok hiba egy 12 éves, 600 ezer km.-t futott autótól, pláne ilyen extrém körülmények között.
Köszönöm hogy virtuálisan velünk tartottatok az út során és remélem a következőkre is elkísértek, mert még sok szép helyet szeretnék megmutatni Nektek.
A következő bejegyzés többetek kérésére a jégútról fog szólni, ahol a kamionsofőrök nap mint nap küzdenek az extrém körülményekkel.
És az út legvége: Otthon, édes otthon! 😀
Alaszka körút 61.nap
Folytatjuk utunkat, keresztülmegyünk Minnesota és Wisconsin államokon, gyönyörű őszi tájon.
Belépünk Michigan-be, ez az utolsó USA tagállam hazafelé. Eagle Harbor a célpontunk. Ez a település a Superior-tó szélén található a Keweenaw félsziget északi részén, festői környezetben. Lakossága 76 fő.
Gyönyörű épületeket fényképezünk, és irány a part.
Útközben látunk egy érdekes táblát, az éves hórekordot mutatja. Jó sok havat lapátolhatnak az itt élők. Egy őz is átfut előttünk az úton, szerencsére megússza baj nélkül.
Megnézzük a Lake Shore Drive hidat, rég itt ment át az M 26-os autópálya. Kisétálunk rá, az Eagle folyó felett megy át, és egy vízesés is látható róla.
Útközben a partig még egy vízesést látunk. A tó széléről látjuk a világítótornyot, ami a mai napig üzemel. A környéken sok a látnivaló, és késő délután van már.
Gyönyörűséges a sziklás part és a viz. Sokfelé túrázhatunk itt kiépített rövidebb-hoszabb útvonalakon. Attila még maradna 1-2 napot, de én megígértem a barátnőmnek hogy hétvégére otthon leszek, így megbeszéljük hogy ide még visszatérünk és indulunk tovább. A kanadai határ előtt megállunk éjszakára.
Alaszka körút 60.nap
Elindulunk hazafelé, mindent megnéztünk amit elterveztünk. Ahol csak tehetjük, az autópálya helyett kis eldugott utakat keresünk, ott több a látnivaló. Most is kis földutakon haladunk, roskadozó, szegényes farmok között. Furcsa nekem hogy sok farm körül nincs kerítés, a tehenek mennek amerre akarnak, igaz csak bizonyos területen belül. A területük elején és végén rács van a földön, azon nem tudnak átmenni. Van belőlük az úton is, nyugodtan ácsorognak a kocsi előtt, nem zavartatják magukat. Valószínűleg az út megy át a farm területén, de senki sincs erre hogy megkérdezzük, pedig biztos érdekes dolgokat mesélne.
A távolban nagy füstöt látunk, remélem csak a gazda égeti a tarlót, felügyelettel.
Elérjük az Oahe gátat, ez egy nagy földes gát a Missouri folyón. A túloldalán található az Egyesült Államok 4. legnagyobb víztározója, az Oahe-tó. A gát építését 1944-ben engedélyezték az árvízvédelem miatt és 1948-ban kezdődött az építkezés. A világ első kő-alagút fúrógépét 1952-ben az Oahe-gát hoz készítette James S. Robbins. Az eredeti projekt költsége 340 000 000 $.
A gát magassága 75 méter, a kialakításához 70 000 000 m3 földre és 858 000 m3 betonra volt szükség. Másodpercenként 1600 m3 víz folyik át a 7 turbinán, amik egyenként 112,29 MW áramot termelnek, ellátva energiával North Dakota, South Dakota, Nebraska, Minnesota és Montana államokat.
Az 1997-es rekord ami 1526 m3/sec volt, a 2011-es árvíznél megdőlt, akkor 4531 m3 víz zuhogott át a gáton másodpercenként.
A gát építése miatt összesen 83 000 hektár földet elvettek két indián rezervátum területéből. A veszteség drámai hatást gyakorolt az indiánokra. Terményeiket nem tudták betakarítani mielőtt a földet elárasztották volna vízzel. A lakóhelyét elhagyni kényszerült indiánok kártérítést szeretnének az Oahe-tó alá merült városaik és hagyományos életmódjuk elvesztése miatt. (Mai napig nem kapták meg.)
Újabb államhatár, átlépünk North Dakotába.
Hague városában találunk egy gyönyörű épületet, a St. Mary’s katolikus templomot.
Esteledik, így megállunk éjszakára.