Szmilko Márta vagyok, két felnőtt gyermek édesanyja. Kanadában élek 9 éve.
A páromnak köszönhetően bejártam Észak-Amerika nagy részét. Rengeteg csodát és gyönyörűséget láttam, amiért örökké hálás leszek Attilának! ❤
Ezeket az élményeket szeretném megosztani Veletek a blogomban, hogy azok is láthassák e távoli tájakat akiknek nincs lehetőségük személyesen eljutni oda. A lap tetején az első cím melletti kék körre kattintva előjön az összes cim, katt rá és kinyílik. A képeket és a videókat az odalról elvinni csak a hozzájárulásommal lehet. Természetesen ez a hivatkozással történő megosztásokra nem vonatkozik.
Utazzatok velem, kellemes időtöltést kívánok hozzá!
Új-Fundland és Labrador 4.rész, Arches Provincial Park + Port au Port
Gyönyörű környezetben folytattuk utunkat következő célunk felé. Igazi vad táj vett körül minket, sűrű és újraéledő erdők, felhőkben eltűnő hegycsúcsok, folyók és tavacskák váltakoztak egymással. Láttunk gémet, egy aranyos, jávorszarvas veszélyre figyelmeztető táblát és a szigeten hatalmas mennyiségben vadon nyíló csillagfürtöt is, ami mindíg Erzsi mamám kertjére emlékeztet.
Az Arches Provincial Park 1972-ben nyílt meg a nagyközönség előtt. A park területén található egy csodás geológiai képződmény, amely évmilliók során alakult ki a jégkorszak, a szél és a hullámok munkájának eredményeként. A hatalmas porózus kőzetbe négy nagy boltívet vájtak a felcsapó hullámok. Ebből ma már csak három látható, a negyedik összeomlott. Az állandó eróziónak sajnos elkerülhetetlenül áldozatul fog esni a maradék három is hamarosan.
Sikerült úgy időzítenünk, hogy naplementére érjünk oda. Egy-két képen mi is rajta vagyunk, hozzánk viszonyítva látszik hogy milyen nagy ez a szikla.
Találtam egy szív formájú követ, amit emlékül haza is hoztam magammal. Egy sunyi lesifotó is készült rólam, fotózás közben.
Naplemente után elbúcsúztunk ettől a varázslatos helytől, indultunk tovább.
Port au Port felé haladtunk, a Danny’s Walking Trail-ig.
Útközben fókákat fényképeztünk, a vízben lévő nagyobb köveken pihentek.
A Danny’s Walking Trail Danny McCann-ről kapta a nevét, aki megálmodója volt ennek a sétaútnak. Danny izomsorvadásban szenvedett, fiatalon kerekesszékbe kényszerült, de ez soha nem hátráltatta Őt az elképzelései megvalósításában, a sétaút kialakítását is személyesen felügyelte.
Az ösvény több kilométeren át kanyarog, nagyrészt a tengerpart mentén. Évente több ezren járják végig, hogy megcsodálják a gyönyörű tiszta vizű öblöket és a szépséges szikla alakzatokat. A vízben kacsák úszkáltak és újra láttunk vadon élő papucs orchideákat.
Megnéztük a falut is, melynek lakói halászatból élnek, ami jellemző egész Új-Fundlandra. Utána körbe akartunk menni a parton, de csak Cape St George-ig jutottunk, onnan vissza kellett fordulnunk a hatalmas köd miatt.
Folytatás hamarosan.
Új-Fundland és Labrador 3.rész, Port au Choix
Új-Fundland, Kanada legkeletibb tartománya egy szigeten helyezkedik el, szárazföldön nem megközelíthető. Labradorról a komp kb. 2 óra alatt ért át, mindössze 40 km a távolság. Fővárosa St. John’s, a tartomány lakosságának közel 40 %-a ebben a városban él. Az út az óceán parton vezetett, a látvány csodálatos volt.
Port au Choix volt az első megállónk. A város három különálló kis közösség összevonásával alakult ki, lakossága így is mindössze kb. 900 főre tehető. Nyugat-Új-Fundland halászati fővárosaként is emlegetik. Nagy halászflottával és egy modern garnélarák- feldolgozó üzemmel is rendelkezik. A házaknál mindenhol halomban állnak a rákászathoz használatos fa ketrecek. Sajnos az idő ködös, borús volt, ez látszik is a képeken. Egy hajó roncsra is rábukkantunk, de semmit sem sikerült megtudnunk róla.
Megálltunk egy büfékocsinál, ha lehetőség van rá, szeretjük a helyi különlegességeket megkóstolni. Gondoltuk egy garnélás szendvics, vagy helyi hal jó lenne, de sajnos semmi ilyesmi nem volt éppen. Az eladó azt mondta még nincs szezonja, így sima hamburgert kértünk. Nem mondom, ettünk már sokkal finomabbat is.
Port au Choix Észak-Amerika egyik leggazdagabb régészeti lelőhelye. Magas partja megvédte az óceán vizétől és a lúgos talaj is segítette a régi temetkezési helyek megmaradását. Az 1960-70-es években feltárt sírok bizonyítják, hogy már 6000 éve lakott része ez a szigetnek, és nem csak indiánok, hanem paleoeszkimók is éltek itt. 1970-ben a várost Nemzeti Történelmi Helyszínnek nyilvánították. 2001-ben épült fel a látogatóközpont és múzeum, ahol megnézhetjük az őslakosok gazdag történelmi leleteit.
A Point Riche világítótorony 1892-ben épült és még mindíg működik. 19 méter magas, gyönyörű sziklás partszakaszon áll. 5 másodpercenként felvillanó fénye 28 km távolságból látható. A környéken gyakran találkozhatunk rénszarvasokkal, sajnos nekünk nem volt szerencsénk velük.
Sok különleges növényt is fotóztunk, ezek számomra ismeretlenek voltak. Sárga papucs orchidea , itt mokasszin virágnak is hívják (yellow lady’s slipper), ismertem, de először láttam természetes élőhelyén,
vajfű (butterwort), ami húsevő növény, levelei illatos, ragacsos folyadékot választanak ki, így csalja magához a bogarakat,
illatos rózsásvarjúháj (rhodiola rosea)
és az utolsó, aminek sajnos nem találtam a nevét, ha valaki ismeri, kérem írja meg nekem.
Folytatás hamarosan.
Új-Fundland és Labrador 2.rész Labrador
Új-Fundland és Labrador, Kanada egyik tartománya. Nevét João Fernandes Lavrador portugál felfedezőről kapta.
Labrador az egész tartomány földterületének 71%-át teszi ki, de a tartomány teljes lakosságának csak 6%-a él itt.
A Belle Isle-szoros választja el Új-Fundland szigetétől. Hatalmas lakatlan területek jellemzik és alig van úthálózata.
Labrador benszülött népei a nunatsiatvuti északi Inuit, a nunatukavuti déli Inuit-Métis és a nitassinani Innu törzsek.
1809-ben a brit birodalmi kormány leválasztotta Labradort Alsó-Kanadáról és hozzácsatolta az önálló Új-Fundlandhoz. 1949-ben Új-Fundland csatlakozott a konföderációhoz és Kanada része lett. 2001-ben lett hivatalosan Új-Fundland és Labrador a tartomány neve.
A nyár itt hűvös és csapadékos, a tél hosszú és hideg, rengeteg hóval, aminek a magassága a 220 cm-t is eléri. Június elején még előfordul havazás, szeptemberben már újra havazhat. Ezeket a képeket szeptember 14.-én készítettem.
Labrador négy önkormányzati régióra oszlik: északi part, közép Labrador, nyugati Labrador és a déli part.
Az északi part egy Inuit önkormányzati régió, Labrador legelszigeteltebb része, ahol csak repülővel, hajóval, motoros szánnal lehet közlekedni.
A régió legnagyobb közössége Nain.
Közép Labrador területén található a Churchill folyó, amely Kanada egyik legnagyobb folyója. A Churchill Falls-i vizi gát a világ második legnagyobb föld alatti erőműve. A készlet nagy részét eladják a szomszédos Quebec tartományi elektromos műveknek, de ez mellett ellátja a tartományi fogyasztókat is. A gát feletti hegyvidék egykor az Innu törzs ősi vadászterülete volt, de a gát tározója elöntötte a terület nagy részét, számos sírhelyet és vadászkunyhót megsemmisítve.
Nyugat Labradorban található Labrador két legnagyobb városa, Happy Valley-Goose Bay és Labrador City.
Happy Valley – Goose Bay a II. világháború alatt az Európába tartó repülők tankolóhelye volt, ma itt található a NATO taktikai repülési kiképzőhelye.
Labrador City lakossága 7200 fő. A város a vasérc bányászatról híres.
A Labradoron átvezető egyetlen út java része már kész, de azért még vannak burkolatlan részek. Néha teljesen le kellett lassítani a gödrök miatt, mert annyi volt, hogy kikerülni nem lehetett.
St Lewis-nél megálltunk éjszakára egy folyóparti parkolóban. Újra bebizonyosodott hogy jobb ha idegen helyen nem mászkálunk kint éjszaka, mert reggel a kocsi ajtajánál maci lábnyomot találtunk.
A déli parton található Red Bay már a 16. században is létezett Butus néven, mint bálnavadász állomás. 1542-ben baszk tengerészek szálltak itt partra, ők alapították. A város később a Red Bay nevet a magukkal hozott vörös terrakotta tetőcserepek után kapta.
Red Bay után arra lettünk figyelmesek, hogy az emberek kis kannákban gyűjtögetnek valamit. Kiderült, hogy egy bogyót, amit partridgeberrynek hívnak. Hasonló a vörös áfonyához, nyersen is fogyasztják és szörpöt, lekvárt is főznek belőle. Különlegessége, hogy ez a fajta csak Új-Fundland és Labradoron terem, Newfoundland Partridgeberry-nek (új-fundlandi szederbogyó) is hívják.
Este értünk a kikötőbe, az iroda már zárva volt. A komp reggel 8-kor indult, de sokan vártunk rá, így reggel nyitás előtt az irodánál sorba kellett állni jegyért. Mivel az iroda 6-kor nyitott, így beállítottuk az órát 3/4 6-ra.
Arra ébredtem, hogy nagy a mozgolódás kint. Az iroda már nyitva volt, a helyek eladva a reggeli hajóra.
Ekkor derült ki számunkra, hogy Labrador nagy része az atlanti időt használja, de az Új-Fundlandhoz legközelebbi részen az Új-Fundlandi időt, ami fél órával kevesebb. Ez a komp miatt van, így igazodik időben a tartomány népesebb részéhez. Ez sehol nincs kiírva és mivel nem tudtunk róla, a másfél órás útra várnunk kellett a következő, késő délután induló kompig.
Folytatás hamarosan.
Új-Fundland és Labrador 1.rész Az oda vezető út.
Új-Fundland… Az általános iskolában földrajz órán hallottam róla először. Arra már nem emlékszem mi fogott meg benne, de arra igen, hogy úgy éreztem, ide el kell jutnom, ezt látnom kell. Azóta több alkalommal is járhattam ott, nyaralni is és Attila munkájából kifolyólag is. A következő pár bejegyzésben ennek a földnek a szépségeit szeretném megmutatni Nektek. A képeket több utazásunkból válogattam, de a leírás az utolsó utunkról szól.
Szuper fuvart kaptunk, Albertából Labradorba és Új-Fundlandra kellett egy rakományt megosztva leszállítanunk. Szeretjük a hosszú távú fuvarokat, s ez igazán az, több mint 13000 km.
Ontarióból Albertáig is sok fényképet készítettem, minden tartománynak vannak gyönyörű részei. Erről a szakaszról sokszor írtam már, most jöjjön csak pár kép róla.
Quebec tartomány alsó részén már sokszor jártunk, de Labrador felé csak egyszer, nyaralás alkalmával. A megszokott útról letérve Blanc Sablonig ahonnan a komp indul Új-Fundlandra 1700 km várt ránk. Mikor pár éve erre jártunk, ennek a távnak 85%-a rossz minőségű földút volt, 3 durrdefektet is kaptunk. Kellemes meglepetés ért, mostanra csak pár száz km sokkal jobb minőségű földút maradt, a többi már aszfalt. A táj gyönyörű, folyók, erdők mellett haladtunk el, alig van lakott terület errefelé.
Útközben elhaladtunk egy gátrendszer 2 gátja mellett. Az első a McCormick nevű gát, ez a rendszer legkisebb gátja.
A másik a rendszer legnagyobbja, a Daniel-Johnson gát. Lenyűgöző látvány nyújt a hatalmas méretével. 13 boltívből és 14 támpillérből áll, 1314 méter hosszú, 214 méter magas és 2.200.000 m3 betont tartalmaz. Ennyi beton felhasználásával járdát építhetnénk az Északi-sarktól a Déli-sarkig.
A gáttól nem messze található a René-Levasseur-sziget, ami a térképen látszó majdnem tökéletes kör alakjával nagyon érdekesnek ígérkezett. Ez egy 2.020 km2 alapterületű 72 km átmérőjű sziget, ami a világ második legnagyobb tavi szigete. (A világ legnagyobb tavi szigete pedig a szintén Kanadában található Manitoulin-sziget, amiről már írtam korábban https://utazzatokvelem.com/manitoulin-sziget-kanada/. ) Kialakulását kb. 214 millió évvel ezelőtt egy 5 km átmérőjű meteorit becsapódása okozta, 100 km átmérőjű krátert hozva létre, ennek a közepe a mostani sziget. A számítások szerint ez volt a föld történetében az 5. legnagyobb erejű becsapódás. Sajnos az útról jóformán semmit sem láttunk belőle, ezért csak a GPS térképén tudom megmutatni.
Folytattuk utunkat Labrador felé. A tartomány határáig hátralévő 350 km is sok szépséget tartogatott és még egy 9 lyukú hidat is találtunk. 
Folytatás hamarosan.
Vancouver, 7.rész-Utolsó napunk a szigeten
Magunk mögött hagytuk Qualicum Beach-et, következő megállónk az 1200 lakosú Union Bay-i Osztriga-öböl (Oyster Cove).
Soha életemben nem láttam még ilyet, ameddig a szem ellát, a part tele van kagylóval és üres kagylóhéjjal. A helyiek kanna számra szedik itt az osztrigát. Tengeri csillagot is láttunk, egészen kint volt a sekély vízben.
A vízben, fából készült dokkokon sok-sok fóka pihent. Akkora ricsajt csaptak, hogy hamarabb hallottuk mint láttuk őket. Nem irigyeltem az itt élőket, nem sokat aludhatnak.
Az itt látható Steller-oroszlánfóka mára a veszélyeztetett fajok közé tartozik. Mérete hatalmas, a füles fókák között a legnagyobb, ennek ellenére nagyon gyors úszó (3-3,5 métert úsznak másodpercenként). A hímek hossza elérheti a 3,3 métert is, súlyuk 600-1100 kg között van. A nőstények kisebbek, hosszuk 2,3-2,9 méter, súlyuk 240-350 kg. Bundájuk világosbarna, de a kölykök fekete bundával születnek, kb 25 kg-al és akár négy évig is az anyjukkal maradhatnak. A nőstények hallása nagyon kifinomult, hangjáról ismerik fel és találják meg a zsúfolt tenyészterületen a kölyküket. Képesek meghallani fő ellenségük, a gyilkos bálna hanghullámait is a vízben. Egy felnőtt hím 100-140 kiló halat is képes megenni egy nap. A halászok nem csak ez miatt haragszanak rájuk. Szétszaggatják a halászhálókat és már az is előfordult, hogy hajót elsüllyesztettek, mert felugrottak rá többen is egyszerre.
Ez a partvonal kitűnő a madarak megfigyelésére is. A városban is készítettem pár felvételt, sok a falakon a festmény és nagyon szépek a totem oszlopok.
Port McNeill-ben megálltunk, itt található a világ két legnagyobb fa csomója(nem hivatalos). Ezek a csomók a túlzott fasejt osztódás miatt alakulnak ki a fán, az öklömnyitől az óriásig. A túlzott osztódást sérülés, vírusos, gombás, vagy bakteriális fertőzés is okozhatja.
Az egyik csomót a Western Forest Products Inc (fakitermelő cég) adományozta a városnak 2005-ben. Egy 525 éves Sitka fenyőn nőtt. Kerülete 13,7 méter, súlya kb. 22 tonna.
A másik csomó 1976-ban került jelenlegi helyére. Ez egy 35 éves lucfenyő tövében nőtt. Kerülete 18,5 méter, súlya kb, 20,5 tonna.
Az évek során a csomóban megindult a bomlási folyamat, ennek megakadályozása érdekében 1997-ben bevonták egy üvegszál réteggel.
Végül megnéztük Sayward-ot, Port Alice-t és Port Hardy-t.
Innen már visszafelé vezetett az utunk, Nanaimo kikötőjéig.
Két óra hajókázás után, sötétben érkeztünk meg Vancouver-be.
Mivel reggel Attilának az USA-ban kellett árut felvennie, ahová a határzár miatt nem mehettem Vele, kivettünk egy hotelszobát, ott vártam amíg felpakolva visszaért.
Folytatás hamarosan.
Vancouver, 6 rész-Tofino, Ucluelet
Folytatjuk Vancouver-szigeti utazásunkat.
Tofino egy 1930 lakost magába foglaló körzet, a Tla-o-qui-aht indiánok területén. Népszerű turisztikai célpont, minden természetet szerető ember megtalálja itt a kedvére való időtöltést. Kempingezhetünk, túrázhatunk, madár vagy bálnalesre mehetünk, de akár horgászhatunk vagy szörfözhetünk is.
Tofino-ból Ucluelet-be megyünk tovább.
Ez a város egész éves utazási célpont lehet, télen-nyáron csodálatos. A Toquaht nép otthona is. A városban sok faragott szobor található és csodálatos zöld növényzet.
Megállunk egy védett strandon, ez a Little Beach. Táblák figyelmeztetnek a dagályra, 6 óra alatt 4 métert emelkedik a vízszint. A parton több farönk fekszik amit a víz vetett partra, dagálykor ez sem biztonságos, mert mindössze 10 cm magas víz képes elvinni a helyéről egy 1 tonnás rönköt.
Az Ucluelet déli csúcsa mentén található Lighthause Loop Trail a sziklás partvonalat követi és a magasból hihetetlen kilátás tárul a szemünk elé a Csendes-óceánra. Az 1915-ben épült Amphitrite Point egy ma is aktív világítótorony, így látogatók számára nem nyitott. 1988-ban automatizálták, addig toronyőrök működtették. Ennek az ösvénynek a hossza kb. 2,6 km.
A hoszabb kirándulásra vágyók összekapcsolhatják az északabbra eső Wild Pacific Trail-el, ami 8 km hosszú.
Aki elindul ezen a gyönyörű partvonalon, az biztos hogy nem fog megelégedni a rövidebb útvonallal, olyan csodás a látvány.
Az ösvény az esőerdő lombkoronája alatt kanyarog, rengeteg kis pihenőhely van kialakítva a part szélén, ahonnan a gyönyörü sziklás partra láthatunk rá. Ajánlatos az ösvényen maradni, mert itt is vannak vadállatok, akik veszélyesek lehetnek ha betolakodunk a területükre.
A víz tetején vastag fehér hab látható, amiről sokan nem tudják mi is valójában. Ez a tenger apró, egysejtű növényeinek a fitoplanktonoknak a keveredése a levegővel és a vízzel a hullámzás által.
Útközben ha szeretnénk, még tehetünk egy kis plusz kitérőt, a Bonsai Gardens-be.
A bonsai kertészek sekély tartályokban tartják és metszik a fákat, hogy miniatűr méretűek legyenek. Itt a természet ugyan ezt teszi egy erdei lápban. A fa gyökerei csak pár centisre tudnak nőni a magas vízszint miatt. Ez annyira megnehezíti a növekedést, hogy az alig méteres nagyságú fák több száz évesek is lehetnek. A tápanyag hiány miatt furcsa, óriás brokkoli szerű alakokká csavarodnak. Az ágvégek metszését a nyári aszály végzi. Láthatunk itt húsevő növényeket és egy igazi történelmi ereklyét is, a régi parti őrség rádiójához tartozó maradványokat.
A talajt takaró tőzegmohát az indiánok sebkötözésre, pelenkának és törölközőnek is használták, kiváló nedvszívó képessége miatt.(Saját súlyának 20-25-szörösét képes felszívni.) Az első világháború idején tőlük megtanulva, a gyógyászatban is használták a természetes fertőtlenítő mohákat sebkötözésre.
Bonsai szerű fákat a parti sziklákon is láthatunk, ahol kevés a talaj és a heves sós szél metszi az ágakat.
A bonsai kert után visszatértünk az erdőbe, ahonnan 2 km sétával visszakanyarodtunk a partra.
A parton a világítótorony felé vettük az iráyt, így egy nagy kört téve mindegyik útvonalat bejártuk.
Kellemesen elfáradva a nagy túrától, Qualicum Beach felé vettük az irányt.
Ez a 8950 fő lakosú város nagyon közkedvelt a nyugdíjasok körében, egész Kanadában itt a legmagasabb az átlagéletkor, 65,9 év. Mivel naplementére értünk ide, úgy döntöttünk, hogy itt éjszakázunk.
Folytatás hamarosan.
Vancouver 5. rész – Esőerdő
Beléptünk a Pacific Rim Nemzeti Parkba. A Clayoquot Sound az ókori mérsékelt égövi esőerdők egyik utolsó és legjobb állománya. A mérsékelt égövi esőerdők hűvösebbek, kevesebb a csapadékmennyiség bennük, az elpusztult növények lassabban bomlanak. Kanada tengerparti esőerdeje eltér a többi mérsékelt övi esőerdőtől, mert több tűlevelű fája van mint lombhullató. Az esőerdő túraútvonalnak 2 útvonala van, az autópálya két oldalán helyezkedik el. A parkoló az út nyugati oldalán található. A parkolójegy automatából vásárolható, autónként 20 dollár egész napra. Táblák figyelmeztetnek a vadállatok jelenlétére. Bíztam benne, hogy egyikkel sem találkozunk az erdőben. 🙂
Az „A” jelű út az autópálya keleti oldalán indul, tehát a parkolótól át kellett mennünk az autópálya túloldalára. Ez a kiépített ösvény 2 km hosszú. Egy darabig az autópályával párhuzamosan halad, majd bekanyarodik az erdőbe ahol már nem hallani az autók hangját. Csodálatos érzés és látvány volt itt sétálni. Néha kidőlt fák alatt vezetett az út, csak simán átbújtunk alatta, néha meredek lépcsőn mentünk fel a magasba a növényzet fölé. Az ösvény végül visszakanyarodik az autópályához.
A „B” jelű út a parkolótól indul egy kavicsos úttal, amit hamarosan felvált egy deszkákból épített ösvény. Hatalmas, mohával borított fák között halad az út, egyre beljebb az erdőbe. Sűrű az aljnövényzet, a kidőlt fákon új élet sarjad, moha és páfrányok borítják őket, néhol még kis facsemetét is látni rajtuk. Nem láttunk más állatot csak hatalmas meztelen csigákat. Egy igen érdekes növényt is láttunk, sajnos csak a levelét, mert kora tavasszal virágzik, a neve: skunk cabbage. A skunk magyarul bűzös borz, a cabbage a káposzta. Ennek a növénynek hatalmas levelei vannak, hogy legyen viszonyítási alap, Attila kezét látjátok a képen a levél előtt. A séta végén az ösvény visszakanyarodik a parkolóhoz. A túra csodás volt, a gyönyörű táj miatt fel sem tűnt hogy milyen sok a lépcső, de később kiderült, hogy pontosan 731 db.
Már szürkült mire átértünk a közeli Long Beach-re (hosszú strand). Ez igazából négy strandból áll, a Florencia-öböl, a Wickaninnish, a Combers és a Schooner Cove összesen egy 16 km hosszú, egybefüggő strandot alkotnak. Két nagy parkolója van, napi használati díjat kell fizetni, de az a Pacific Rim Nemzeti Park egész területén érvényes, így nem kell újat vennünk, érvényes volt az esőerdőnél vásárolt jegy. A Long Beach kiváló hely a szörfösök számára is. A part nagyon széles és a közeli esőerdő miatt az egész strand területén nagyon sok az uszadékfa.
Továbbindultunk Toffino felé, a következő részben azt nézzük majd meg.
Vancouver 4.rész-Port Alberni, Taylor River, Wally Creek
Útközben Utcuelet felé, eldöntöttük hogy először Tofino-ba látogatunk el. Többször is megálltunk, gyönyörű helyeken.
Az első megállónk Port Alberni volt, ez a Tseshaht indián törzs élőhelye. Elsősorban a Somass-folyó mentén élnek, közösségük kb. 900 fő. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen kis folyóba vannak fókák! A várost a törzsi tanács irányítja, British Columbia kormányával együttműködve.
A második megállónk a Taylor-folyó melletti pihenőhely volt (Taylor River Rest Area). Ez egy eldugott kis hely, nagyon könnyű elmenni mellette. Az autópályáról egy keskeny út vezet a folyó partján álló pihenőig. Akár egész napos program is lehet, piknikasztalok, WC-k, sőt wifi is van. A folyó egy rövid sétával elérhető. Smaragzöld vize olyan kristálytiszta, hogy minden egyes követ látni az alján. Ezen a szakaszon a víz lelassul, így fürdésre is alkalmas. A látvány olyan, mintha a trópusokon lennénk, de a víz jéghideg. A folyó mentén az erdőben kilométereken keresztül túrázhatunk is. A mohás fák miatt olyan, mintha egy mesebeli erdőben sétálnánk. A látogatóknak vigyázniuk kell hogy mindent rendben hagyjanak maguk után, véletlenül sem avatkozzanak a természetes ökoszisztémába, mert a folyó nem csak nyári fürdőhely, hanem tavaszonként lazac ívóhely is.
Folytattuk utunkat Wally Creek-ig a Kennedy-folyó mentén. Ami a parton rögtön szemet szúrt, az egy kerítés, tele lakatokkal (és sajnos már minden mással 😞). Ezeket szerelmespárok és családok hagyták itt, összetartozásuk jelképéül.
A „szerelemlakatok” melletti lépcsőn egy gyönyörű sziklás partszakaszra jutunk, ahol a sziklák közötti mini tavacskákban, vagy lejjebb a folyóban akár fürödhetünk is.
A Pacific Rim Nemzeti Park felé indultunk tovább, ott található a következő célpontunk.
Folytatás hamarosan.
Vancouver 3.rész – Duncan és Nanaimo
Útközben Nanaimo felé megálltunk Duncan-ban. Egy nagyon érdekes dolog található itt, a Totem Túra. 1985-ben Duncan polgármestere, Douglas Barker kezdeményezte totemoszlopok elhelyezését a városban. Több szempontból is előnyös a városnak, nem csak szépíti a várost és vonzza a látogatókat, hanem hirdeti a város és az Quw’utsun nép szoros kapcsolatát is, s bizonyítja hogy a városlakók elismerik és értékelik mindazt, amit a totemoszlop képvisel. Amikor egy nagy fát kiválasztanak totemoszlopnak, szertartást tartanak a fa újjászületésének megünneplésére. Az indián törzsek úgy tartják hogy szellemi kapcsolat van az ember és a fa között, hisz mindannyian egy nagyobb egésznek a kis részei vagyunk. Ebben a városban 46 db totemoszlop van felállítva, ez a világ legnagyobb szabadtéri gyűjteménye. Ezeket az oszlopokat indián művészek faragták vöröscédrusból. Egy felfestett túraútvonal segít, hogy ne maradjunk le egyikről sem.
Az oszlopok melletti feliratok bemutatják az alkotót, aki elmondta hogy mit ábrázol az általa készített totemoszlop.
Pár oszlop a teljesség igénye nélkül.
Centennial Pole (százéves oszlop): Ezt az oszlopot 2012-ben emelték, a város 100 éves évfordulójának tiszteletére, így ez a város legújabb totem oszlopa. Magassága 10,4 méter. Készítője Calvin Hunt szerint a Quw’utsun népet a Tzinquaw (Thunderbird-menydörgő madár) és a Q’ul-lhanumutsun (gyilkos bálna) története képviseli, ezért őket ábrázolta.
The Friendship Pole (barátság oszlop): Ezt a 3,8 méter magas oszlopot 1987-ben faragta Cicero August. A barátság oszlop 3 alakot ábrázol, a sast, a medvét és a lazacot. Hogy mit szimbolizál a három figura a készítője szerint? A sas aki az égből vigyáz rájuk a védelmet, a medve a törzs erejét, a lazac a táplálékot.
Kwagu’l Bear Holding A Seal (fókát tartó Kwagu’l medve): A fókát tartó Kwagu’l medvét 1987-ben faragta Richard Hunt. A 3,6 méter magas oszlop egy békát, egy medvét és egy fókát ábrázol. Mindhárom figura a Kwagu’l kultúra része, különböző rangú táncokat képviselnek.
Owl pole (bagoly oszlop): 1987-ben faragta Francis Horne. Magassága 3,7 méter. Felül egy bagoly látható, alul egy medve anya kicsinyével. A bagoly a bölcsességet szimbolizálja, a medve az erőt.
Tranformation In Life Pole (az élet átalakulása oszlop) : Ezt a 3,9 méter magas oszlopot 1987-ben faragta Harvey Alphonse és Nelson Canut a Cowichan törzsből. Az oszlop az élet átalakulását ábrázolja. A sas bölcsességet, nagyszerű látást és gyógyulást jelent.
Raven Stealing The Sun Pole (a holló ellopja a napot oszlop) : 1990-ben faragta Donald Smith. 3,6 méter magas. A felső alak a holló, aki ellopja a középen elhelyezkedő napot, alul a sas a hőst képviseli, aki visszahozza az embereknek.
Elöl, Transformation Pole (átalakulás oszlop): Ezt a 3,9 méter magas oszlopot 1987-ben faragta Laverne Roy Baines. Négy alakot ábrázol, a sast, a gyilkos bálnát, az embert és a farkast. Mindegyik az ember tulajdonságait szimbolizálja.
Hátul, The Feast Pole (a lakoma oszlop): Doug LaFortune faragta 1987-ben, magassága 3,6 méter. Az oszlop egy Quw’utsun legendát dolgoz fel. A gyilkos bálna megette az összes lazacot az öbölben, így az nem jutott el a folyóba, az emberek élelem nélkül maradtak. A Quw’utsun törzs a Thunderbird-et hívta segítségül. Ezt a misztikus madarat szimbolizálja a sas, aki kivitte a bálnát az öbölből és megette, így a törzs újra élelemhez jutott.
Harvest Time Pole (betakaritási idő oszlop) : 1986-ban faragta ezt a 3,8 méter magas totem oszlopot Tom LaFortune. Két alakot ábrázol rajta, az északi szelet és a gyilkos bálnát. Egy törzsi történet az alapja. Amikor az északi szelek üvölteni kezdenek, elkezdődik a lazacok vonulása és megjelennek a gyilkos bálnák a Cowichan-öbölben. Mikor a szél elcsendesedik, a bálnák elvándorolnak, mert vége a lazacok vonulásának. A totem oszlop a lazac betakarítási idejét ábrázolja, amit az északi szél jelez.
Thunderbird and Dzunuk’wa Totem Pole (a mennydörgő madár és a vad nő oszlop): Ez egy másolat egy síremlék totem oszlopról. 1990-ben készítette Ned Matilpi, 6,1 méter magas. Felül a Thunderbird a mitológiát és a természetfeletti erőket képviseli. Dzunuk’wa (vad nő) félelmetes legendája az egész északnyugati parton ismert, csontos arcával és lógó melleivel rettegés tárgya. Gazdag és nagy hatalmú. Karjai itt a gyász jeleként vannak kinyújtva, de időnként azért nyújtja ki hogy elragadjon egy-egy utcán kóborló gyereket. Színe vörös és fekete, ezek az alvilág színei.
Cedar Man Walking Out of the Log Pole (cédrusember sétál ki a rönkből oszlop): Richard Hunt 1988-ban faragta a Cédrus Férfi oszlopot ami 7,6 méter magas és 1,8 méter átmérőjével a világ legszélesebb totem oszlopa. A fa amiből faragták több mint 750 éves volt, mikor az erdészeti társaság Duncan városnak adományozta.
Gwa’yasdams Flood Story Pole (Gwa’yasdams áradás története oszlop): Egy árvizi történet adta az inspirációt ehhez az 1988-ban készült oszlophoz Basil Jones-nak, amely egy hegyről érkező Thunderbird-ről szól, aki az áradás után jött segíteni. A gyilkos bálna sok embert megment, partra visz, ezért kapott helyet az oszlopon.
Peaceful Boundaries Pole (békés határok oszlop): Az indián törzsek közötti határ megegyezést szimbolizálja ez a 4 méter magas, 1988-ban Norman John által faragott oszlop.
Owl Spirit Pole (bagoly szelleme oszlop): 1986-ban készítette Tom LaFortune. 3,5 méter magas. A bagoly szelleme tisztelgés a faragónak a nagyapja, anyja és nagynénjei előtt.
Dzunuk’wa Pole (vad nő): Ezt a 4,6 méteres totemoszlopot 1989-ben faragta Oscar Matilpi. Azok az emberek, akiknek a tulajdonában van egy Dzunuk’wa (Vad nő), nagyon szerencsések, mert vigyázza és védi őket a rossz dolgoktól ez a fekete színű, ápolatlan, bozontos hajú, csücsörítő szájú „vad nő”. A tulajdonos távollétében vigyáz a házra, ha ilyenkor valaki bármit ellop vagy megrongál, Dzunuk’wa gondoskodik a büntetésről. Például erős szelet fújhat, ami elsüllyeszti a lopott dolgokkal hazafelé tartó tolvaj kenuját.
Megnéztük a várost, érdekes falfestményeket találtunk. Bejártuk a helyi piacot is, utána folytattuk az utat Nanaimo felé.
Nanaimo-ban átmentünk a városon, a Neck Point parkot megnézni.
A 36 hektáros Neck Point Park a Pacific-óceán partján fekszik, 1.8 km hosszú túraútvonalon tudjuk a partot bejárni. Kiváló hely a vadvilág megfigyelésére, ha szerencsénk van, különböző vizimadarakat, vidrát, oroszlánfókát sőt még kardszárnyú delfint is láthatunk. Mi fókát láttunk. Nyáron több kavicsos strandon is fürödhetünk itt. A park a búvárok körében is népszerű. Található itt egy mélyvizi sziklafal, ahol egy barátságos polip lakik.
A parkolóhoz visszafelé találkoztunk pár őzikével és egy vadnyúllal is, fényképezhettem nyugodtan, nem féltek tőlünk.
Indultunk tovább Ucluelet felé, útközben meg szerettük volna nézni a MacMillan parkban a Cathedral Grove hatalmas fáit (Az ókori Douglas fenyő ökoszisztéma veszélyeztetett és ritka maradványa. A legnagyobb fák kb. 800 évesek, 75 méter magasak és kerületük 9 méter.) Sajnos a járvány miatt nem látogatható. Nem bánkódtunk sokáig, lesz miért visszajönni és Ucluelet-ben egy igazi esőerdei séta várt ránk. Már az oda vezető úton hatalmas fákat láttunk, így izgatottan vártuk hogy odaérjünk.
Folytatás hamarosan.
Vancouver 2.rész – A meglepetés
Átértünk British Columbiába, a csodálatos Sziklás-hegységben vezet az utunk. Az időjárás szinte kilométerenként változik, borús idő, napsütés, köd, mindegyikből kapunk egy kis ízelítőt.
Vancouverbe értünk, leszállítottuk az árut. Kiderült hogy Attila csodás meglepetést tartogat számomra, szabadságoljuk magunkat egy hétre, és áthajózunk a Vancouver-szigetre. Először is kerestünk egy céget, ahol napidíj fejében biztonságban tudtuk az utánfutónkat, így nem kellett attól tartanunk hogy mire visszaérünk, elhajózik valamerre. 🙂
A szigetre 2 kikötőbe lehet átjutni komppal, ezek Sidney és Nanaimo. Úgy döntöttünk hogy azt választjuk amelyik Sidney-ben köt ki, és majd Nanaimo-ból jövünk visszafelé. A hajóút nem egész 2 óra volt (~100 km), erős, hideg szél fújt.
Késő délután értünk partot Sidney-be. Ez a város 27 km-re van Victoria-tól, ami a sziget alsó csücskén található, innen indulunk majd felfelé, az egész szigetet szeretnénk bejárni.
Victoria 1871-től British Columbia fővárosa. A Vancouver sziget déli oldalán, a Csendes-óceán partján fekszik, lakossága 85 800 fő.
Ez a város Kanada 7. legsűrűbben lakott városa. Az 1843-ban alakult, nevét Viktória királynőről kapta. Nagyon hangulatos város, belopta magát a szívünkbe.
Itt található Kanada legrégebbi kinai negyede, a XIX. század közepén kialakult Chinatown. Sikátor, szépséges kínai kapu, üzletek sokasága vonzza a látogatókat.
Végigsétáltunk a kikötő partján, sok érdekességet láttunk, közben percekig hallgattunk egy skót dudást.
Egy csodálatos történelmi épületig sétáltunk, az 1897-ben befejezett Parlamentig. Felújítások vannak körülötte, de így is látszik hogy milyen gyönyörű!
Ránk esteledett, így visszasétáltunk a kocsihoz.
Reggel újult erővel indulunk útnak a hajnali eső után, hogy megnézzük nappali fényben is várost.
Irány a közeli Oak Bay. Az öböl igazán megkapó látványt nyújt a sziklás parton álló házakkal. Órákig sétálunk a sziklákon, nehéz innen elszabadulni.
Ami a városban rögtön szemet szúr, az a rend, tisztaság és a csodás gondozott kertek.
A nyugati parton ( West Coast) az újra eleredő esőben Nanaimo felé vesszük az irányt.
Folytatás hamarosan.