Új-Fundland, Kanada legkeletibb tartománya egy szigeten helyezkedik el, szárazföldön nem megközelíthető. Labradorról a komp kb. 2 óra alatt ért át, mindössze 40 km a távolság. Fővárosa St. John’s, a tartomány lakosságának közel 40 %-a ebben a városban él. Az út az óceán parton vezetett, a látvány csodálatos volt.
Port au Choix volt az első megállónk. A város három különálló kis közösség összevonásával alakult ki, lakossága így is mindössze kb. 900 főre tehető. Nyugat-Új-Fundland halászati fővárosaként is emlegetik. Nagy halászflottával és egy modern garnélarák- feldolgozó üzemmel is rendelkezik. A házaknál mindenhol halomban állnak a rákászathoz használatos fa ketrecek. Sajnos az idő ködös, borús volt, ez látszik is a képeken. Egy hajó roncsra is rábukkantunk, de semmit sem sikerült megtudnunk róla.
Megálltunk egy büfékocsinál, ha lehetőség van rá, szeretjük a helyi különlegességeket megkóstolni. Gondoltuk egy garnélás szendvics, vagy helyi hal jó lenne, de sajnos semmi ilyesmi nem volt éppen. Az eladó azt mondta még nincs szezonja, így sima hamburgert kértünk. Nem mondom, ettünk már sokkal finomabbat is.
Port au Choix Észak-Amerika egyik leggazdagabb régészeti lelőhelye. Magas partja megvédte az óceán vizétől és a lúgos talaj is segítette a régi temetkezési helyek megmaradását. Az 1960-70-es években feltárt sírok bizonyítják, hogy már 6000 éve lakott része ez a szigetnek, és nem csak indiánok, hanem paleoeszkimók is éltek itt. 1970-ben a várost Nemzeti Történelmi Helyszínnek nyilvánították. 2001-ben épült fel a látogatóközpont és múzeum, ahol megnézhetjük az őslakosok gazdag történelmi leleteit.
A Point Riche világítótorony 1892-ben épült és még mindíg működik. 19 méter magas, gyönyörű sziklás partszakaszon áll. 5 másodpercenként felvillanó fénye 28 km távolságból látható. A környéken gyakran találkozhatunk rénszarvasokkal, sajnos nekünk nem volt szerencsénk velük.
Sok különleges növényt is fotóztunk, ezek számomra ismeretlenek voltak. Sárga papucs orchidea , itt mokasszin virágnak is hívják (yellow lady’s slipper), ismertem, de először láttam természetes élőhelyén,
vajfű (butterwort), ami húsevő növény, levelei illatos, ragacsos folyadékot választanak ki, így csalja magához a bogarakat,
illatos rózsásvarjúháj (rhodiola rosea)
és az utolsó, aminek sajnos nem találtam a nevét, ha valaki ismeri, kérem írja meg nekem.
Folytatás hamarosan.
Nagyon erdekes amirol irtal. A fotok nagyon szepek,akar kepeslap vagy naptar dekoraciok is lehetnenek!
Varom a folytatast!
Köszönöm szépen Dórika!