Jó hogy van nálunk egy 110 voltos generátor és akkumulátor töltő, amivel a kocsi akkumulátorát fel tudjuk tölteni, így el tudunk indulni visszafelé. 40 km-t kell megtennünk, javarészt dombnak felfelé és sárban. Ezen a kis távon több óra alatt küzdjük át magunkat, mert pár km után a víz melegedése miatt meg kell állni, várni míg lehűl. Visszaérünk végre a műhelyig, a szerelő széttárja a karját, Ők ezt nem tudják megcsinálni, alkatrészt tudnak hozatni Dawson City-ből, kb. 1-2 hét mire ideér. Mivel nem szeretnénk addig itt ácsorogni, Attila beszél az üzletvezetővel és kibéreli tőle a gumisműhelyt szerelés céljára. Az ékszíjfeszítő tengelyének a csapágya elkopott, ezért a szíjfeszítő görgő ferdén áll, ez miatt dobta le az ékszíjat. Az ékszíj is félig beszakadt, de az van nálunk másik, Attila gondosan felkészült az útra alkatrészekkel-szerszámokkal, most jól jön hogy autószerelő a szakmája. Szerencsénk hogy van a műhelyben hegesztőgép, és engedik hogy Attila használja.
A kocsi nem készült el estig, így a műhelyben éjszakázunk.
Dél van, Attila most szerelte be a megjavított alkatrészt. Úgy néz ki, sikerült megcsinálnia, a víz nem melegszik túl. Ez csak szükségmegoldás hogy ne álljunk itt sokat, mert vészesen közeleg a hideg.
Attila megy az üzletvezetőhöz fizetni a bérlési díjat. Nem fogad el egy fillért sem, azt mondja nem hagyhatta hogy egy autószerelő a sárban hemperegve szereljen. Megköszönjük a kedvességét és eszünkbe véssük hogy visszafelé hozzunk neki egy üveg italt ajándékba.
Mivel félúton vagyunk, nem fordulunk vissza, továbbmegyünk Inuvikba. 400 km, odáig nincs segítség, addig ki kell bírnia, reménykedünk hogy ott kapunk alkatrészt. Éjjel esett az eső, a sár hatalmas. A kocsi csúszkál, én félek, Attila meg kinevet.
Elérjük az Arctic Circle-t (Északi Sarkkör). Nem először járunk itt, egyszer már voltunk erre télen. Attila készít pár drón felvételt a csodáról, ami körülvesz bennünket.
Átlépünk Northwest Territory-ba, itt már fagy van. Átkelünk egy drótkötéllel húzott komppal a Peel folyón és irány Fort McPherson.
Ez a falucska csupán pár házból áll, mégis alig találjuk meg a motelt ahol a
könyvünkbe pecsételnek. A Gwich’in törzs leszármazottai élnek itt, Ők saját nyelvük mellett angolul is beszélnek.
Innen már csak 140 km Inuvik, de nem megyünk el odáig, pár km. után megállunk éjszakára.
Fantasztikus, nem lehet szavakat találni erre az utazásra.
Köszi Márti, hogy megosztod velünk, és elviszel magaddal. 🙂
Köszönöm Csilla, örülök hogy tetszik a blog, en köszönöm hogy velem tartasz! 🙂
Mártika és Attila !! Csodás volt a téli kalandotokból ide vergődni nyomotokra! Nem is tudom elképzelni ,hogyan is bírjátok és persze a járművek is ezt a hatalmas kihívást! Köszönöm,hogy részesítettetek megint ennyi csodával,a félelmes útról!
Mi köszönjük hogy velünk tartasz utazásaink során!