A Crowsnest-hágóban az első iparág a szarvasmarha tenyésztés volt. A helyi gazdaságok állatállománya gyakori célpontjává vált a tolvajoknak, akik a közelben rejtették el a lopott állatokat, mielőtt délre vitték őket. A gazdák védelmében, a tolvajok felszámolására az észak-nyugati rendőrség 1881-ben egy posztot épített ide, amit rendőrségi lakásnak neveztek el. Később a rendőrök a posztot elhagyták, és egy szénkereskedő lakott itt a családjával. A rendőrségi lakás maradványai ma is láthatóak.
Egy szomorú történetet szeretnék megosztani veletek, ami engem nagyon felkavart amikor itt jártunk.
Frank városát 1901-ben alapították a Crowsnest- hágóban, a Teknősbéka hegy tövében. Nevét Henry Frank-ról kapta, aki a kanadai-amerikai szén és koksztársaság egyik tulajdonosa volt. Egy évvel korábban szenet fedeztek fel itt és a bánya támogatására-kiszolgálására épült a város.
1901. szeptember 10-én ünnepelték a város megalakulását, gálavacsorával, a vezetők beszédeivel és bánya túrákkal. A vasút különvonatokkal több mint 1400 embert szállított a szomszédos közösségekből az ünnepségre. 1903-ra Frank állandó lakossága elérte a 600 főt és egy kétszintes iskola és négy szálloda is üzemelt már.
1903. április 29.-én éjjel a városka lakosai békésen aludtak. Csak a bányában dolgozott az éjszakai műszak és néhány ember a bánya épületeiben a föld felett. Hajnali 4:10-kor hatalmas mennydörgő hang futott végig a Crowsnest-hágón, a Teknős-hegy csúcsáról letört egy hatalmas ék alak. A hangot 200km-el távolabb is hallották. Ez az 1 kilométer széles, 425 méter hosszú és 150 méter mély, kb. 110 millió tonnás mészkő darab, csúszás közben összetörve görgött, ugrált le a hegyről. Mindössze 90 másodperc alatt (kb. 112 km/h sebességgel) elérte a völgyben Frank keleti peremét, maga alá temetve a házakat, a vasút vonalat, a bánya összes épületét és a bánya lejáratát is.
17 bányász rekedt a föld alatt. Megpróbálták kiásni a kijáratot, sikertelenül. Végül egy bányász azt javasolta, ássanak egy a felszínre vezető szénrétegben, aminek ismerte a pontos helyét. Egy keskeny alagútban párosával, felváltva ástak, miközben a levegő körülöttük egyre mérgezőbb lett. Végül már csak 3 embernek maradt energiája ásni, mikor késő délután a felszínt elérték. Bár a nyíláson nem tudtak kijutni, mert veszélyes volt a fentről potyogó sziklák miatt, mégis új energiát adott és reményt a túlélésre. Tovább ástak és végül egy kinyúló kőzet alatt bukkantak felszínre, ami megvédte őket a leeső törmelékektől. 13 óra kétségbe esett ásás után, kimerülve, de épségben, a felszínre jutott mind a 17 bányász .
A vasutat 3 héten belül megjavították, a bányát is gyorsan újra megnyitották. Megdöbbenve fedezték fel, hogy Charlie ló, aki a bányában dolgozott és több mint egy hónapja lent rekedt, életben van. Lerágta a kérget a fatartókról és kiitta a vízmedencéket. Megtalálója zabbal és pálinkával etette-itatta, de az állat szervezete nem bírta ki a hirtelen túlterhelést és elpusztult.
Újabb csúszástól tartva, a hegyhez legközelebbi városrészt 1911- ben áthelyezték. A bánya 1917-ben véglegesen bezárt, a városnak ma mindössze 200 lakosa van.
Ez volt a kanadai történelem egyik legnagyobb, legtöbb halálos áldozattal járó földcsuszamlása, az áldozatok számát 70 és 90 közé teszik, többségük teste ma is a törmelékek alatt fekszik.
A régóta instabil hegyet már a Feketelábú és a Kutenai indiánok is mozgó hegynek hívták, és megtagadták a közelében való táborozást. A tragédia előtti hetekben a bányászok időnként láttak kőmorzsolódásokat a hegyről és az aknatengelyeket tartó fák repedezését is észlelték.
A katasztrófa helyszíne szinte változatlanul maradt, Alberta tartományi történelmi helyszíne lett. Látogató központja évente több mint 100 000 látogatót fogad.
