Nagyon izgatottak voltunk, Inuvik-ból Tuktoyaktuk-ba indultunk. 184 km a kettő között a távolság és ezt a Mackenzie-folyó és a Jeges-tenger jegén tettük meg.
Ez az év volt az utolsó, hogy a jégutat elkészítették, mert következő évben elkészült a szárazföldi út. Nem foglaltunk szállást, hiszen télen nincsenek turisták és 3 szálló is van Tuktoyaktuk-ban az internet szerint.
A jégút olyan, mint egy rendes út. Két sávot letakarított a hókotró a folyó teljes hosszán, egészen a Jeges-tengerig. Ki volt táblázva mint bármelyik út, súlykorlátozás, sebességkorlátozás, kanyar, bukkanó. Érdekes volt menni rajta, helyenként recsegett-ropogott, akkora repedések voltak benne, hogy akár a kerék is beleszorulhatott volna. Attól nem féltünk hogy beszakad, hiszen folyamatosan ellenőrizték.
Ritkán jött szembe autó, itt csak az kel útra, akinek muszáj. Nem sok olyan elvetemült ember van, aki nekiindul a Dempster Hwy-nak télen, mint kiderült.
A Mackenzie-folyó a legnagyobb és leghoszabb folyó Kanadában. A Nagy-Rabszolga-tóból indulva, 1738 km megtétele után beletorkollik a Jeges-tengerbe.
Elértük a folyó végét, innen már a tenger jegén haladtunk. Ez már jóval veszélyesebb, mert apálykor a vízszint a jég alatt lecsökken és így sokkal nagyobb a beszakadás veszélye. Érezhetően hullámzott alattunk a jég, megkönnyebbültem mikor kora este partot értünk Tuktoyaktukban.
Korai volt az örömöm, kiderült hogy télen egyik hotel sincs nyitva, mivel úgysem jön ide senki. Az ott élők nem akarták elhinni hogy mi egy ilyen kis autóval képesek voltunk nekiindulni a téli tundrának. Végül egy férfi felajánlotta hogy elvisz bennünket a barátjához, aki egy kis munkásszállót üzemeltet. Tőle vehetünk ki szobát, télen üresek, nyaranta az útépítő munkások laknak benne.
Kaptunk egy szobát éjszakára, nem egy luxus lakosztály volt, de mégis jobb, mint a kocsiban ülve aludni.
Keskeny kis ágy, egy fiókos szekrény, egy ruháspolc fogassal és egy éjjeli szekrény volt a berendezés, de legalább a fürdőszoba új volt.
A tulaj rajtunk kereste meg a téli betevőjét, ezért a szobáért közel 300 dollárt fizettünk egy éjszakára. (~60 000 ft)
Másnap körülnéztünk a faluban, nem lehet könnyű itt télen az élet. Az egyik utcából kikanyarodva mentünk a szánkósok után és egyszer csak elakadtunk. Kiderült hogy a szánkósok az útról letértek, ők átmentek a hó tetején, de mi besüllyedtünk. 😞
Nem sikerült sehogy kijutnunk, végül az egyik helyi férfi elment és hozott egy traktort, azzal húzott ki bennünket. Nagyon rendes volt, hiába próbáltuk honorálni, nem fogadta el a pénzt.
Elköszöntünk és elindultunk vissza a jégúton Inuvik-ba. Szerencsénk volt, egy kis időre kisütött a nap is.
Élveztük a jégen autózást, gyakran megálltunk fényképezni.
Inuvik közelében észre vettünk egy vadászó rókát. Nagyon vicces volt ahogy vadászott, még sosem láttunk ilyet.
