Új-Fundland és Labrador, Kanada egyik tartománya. Nevét João Fernandes Lavrador portugál felfedezőről kapta.
Labrador az egész tartomány földterületének 71%-át teszi ki, de a tartomány teljes lakosságának csak 6%-a él itt.
A Belle Isle-szoros választja el Új-Fundland szigetétől. Hatalmas lakatlan területek jellemzik és alig van úthálózata.
Labrador benszülött népei a nunatsiatvuti északi Inuit, a nunatukavuti déli Inuit-Métis és a nitassinani Innu törzsek.
1809-ben a brit birodalmi kormány leválasztotta Labradort Alsó-Kanadáról és hozzácsatolta az önálló Új-Fundlandhoz. 1949-ben Új-Fundland csatlakozott a konföderációhoz és Kanada része lett. 2001-ben lett hivatalosan Új-Fundland és Labrador a tartomány neve.
A nyár itt hűvös és csapadékos, a tél hosszú és hideg, rengeteg hóval, aminek a magassága a 220 cm-t is eléri. Június elején még előfordul havazás, szeptemberben már újra havazhat. Ezeket a képeket szeptember 14.-én készítettem.
Labrador négy önkormányzati régióra oszlik: északi part, közép Labrador, nyugati Labrador és a déli part.
Az északi part egy Inuit önkormányzati régió, Labrador legelszigeteltebb része, ahol csak repülővel, hajóval, motoros szánnal lehet közlekedni.
A régió legnagyobb közössége Nain.
Közép Labrador területén található a Churchill folyó, amely Kanada egyik legnagyobb folyója. A Churchill Falls-i vizi gát a világ második legnagyobb föld alatti erőműve. A készlet nagy részét eladják a szomszédos Quebec tartományi elektromos műveknek, de ez mellett ellátja a tartományi fogyasztókat is. A gát feletti hegyvidék egykor az Innu törzs ősi vadászterülete volt, de a gát tározója elöntötte a terület nagy részét, számos sírhelyet és vadászkunyhót megsemmisítve.
Nyugat Labradorban található Labrador két legnagyobb városa, Happy Valley-Goose Bay és Labrador City.
Happy Valley – Goose Bay a II. világháború alatt az Európába tartó repülők tankolóhelye volt, ma itt található a NATO taktikai repülési kiképzőhelye.
Labrador City lakossága 7200 fő. A város a vasérc bányászatról híres.
A Labradoron átvezető egyetlen út java része már kész, de azért még vannak burkolatlan részek. Néha teljesen le kellett lassítani a gödrök miatt, mert annyi volt, hogy kikerülni nem lehetett.
St Lewis-nél megálltunk éjszakára egy folyóparti parkolóban. Újra bebizonyosodott hogy jobb ha idegen helyen nem mászkálunk kint éjszaka, mert reggel a kocsi ajtajánál maci lábnyomot találtunk.
A déli parton található Red Bay már a 16. században is létezett Butus néven, mint bálnavadász állomás. 1542-ben baszk tengerészek szálltak itt partra, ők alapították. A város később a Red Bay nevet a magukkal hozott vörös terrakotta tetőcserepek után kapta.
Red Bay után arra lettünk figyelmesek, hogy az emberek kis kannákban gyűjtögetnek valamit. Kiderült, hogy egy bogyót, amit partridgeberrynek hívnak. Hasonló a vörös áfonyához, nyersen is fogyasztják és szörpöt, lekvárt is főznek belőle. Különlegessége, hogy ez a fajta csak Új-Fundland és Labradoron terem, Newfoundland Partridgeberry-nek (új-fundlandi szederbogyó) is hívják.
Este értünk a kikötőbe, az iroda már zárva volt. A komp reggel 8-kor indult, de sokan vártunk rá, így reggel nyitás előtt az irodánál sorba kellett állni jegyért. Mivel az iroda 6-kor nyitott, így beállítottuk az órát 3/4 6-ra.
Arra ébredtem, hogy nagy a mozgolódás kint. Az iroda már nyitva volt, a helyek eladva a reggeli hajóra.
Ekkor derült ki számunkra, hogy Labrador nagy része az atlanti időt használja, de az Új-Fundlandhoz legközelebbi részen az Új-Fundlandi időt, ami fél órával kevesebb. Ez a komp miatt van, így igazodik időben a tartomány népesebb részéhez. Ez sehol nincs kiírva és mivel nem tudtunk róla, a másfél órás útra várnunk kellett a következő, késő délután induló kompig.
Folytatás hamarosan.