Kanada – utazzatokvelem.com

Manitoulin-sziget, Kanada

Már rég olvashattatok tőlem bejegyzést, sajnos a járvány miatt lezárták a határokat, ezért nem utazhatok Attilával.
Még országon belül is korlátozva volt az utazás, de végre ezen lazítottak, ezért útnak is indulunk. 🙂
Tartományon belül maradunk, egy gyönyörű kis szigetet látogatunk meg.

A Manitoulin-sziget Ontario tartományban található, a Huron-tóban. Lakossága 13300 fő, ami nyáron a turistákkal 17000 főre is felduzzad. Területe 2766 km2, ezzel a világ legnagyobb édesvizi szigete. Több mint száz tó található a szigeten, amiből 3 saját szigettel is rendelkezik. Neve az Ojibwe törzs „Manidoowaaling” szavából származik, aminek jelentése : a szellem barlangja. A legenda szerint a szigeten található egy víz alatti barlang, ahol egy hatalmas szellem él. A fő megélhetést a turizmus biztosítja, de mellette folyik az állattenyésztés és a földművelés is. A sziget folyói kitűnő ívási helyet biztosítanak a pisztrángoknak és lazacoknak.
2 város, 8 település és 6 rezervátum található a szigeten.
Két útvonalon juthatunk el ide, északról egész évben az egyetlen szárazföldi úton a hídon át, vagy délről a téli hónapok kivételével személyszállító komppal, Tobermory-ból.

A Little Current Swing Bridge egy 112 méter hosszú egysávos lengőhíd a 6-os autópályán, ezen keresztül léptünk be a szigetre. A neve azért swing, mert a középső része elfordítható, hogy a nagyobb hajók is át tudjanak jutni a túloldalra. Ez miatt a híd minden órában 15 percre le van zárva, nagy torlódásokat okozva ezzel a városban.

A szállásunk Little Current-ben volt, ez egy aranyos városka sok ajándék üzlettel, kikötővel, világító toronnyal.

Egy sörfőzde is működik a városban, az itt vásárolt sörök dobozait a sziget nevezetességeinek képei díszitik.

A város területén található két kilátó, ahonnan megcsodálhatjuk az alattunk elterülő gyönyörűséges tájat.

Az egyik a McLeans Mountain Lookout,

a másik a Strawberry Channel Lookout.

Elindulunk a 6-os úton Sheguiandah felé. Itt egy újabb kilátóhoz igyekszünk, a neve: Ten Mile Point (tíz mérföldes pont)

A kilátónál van egy ajándék üzlet is, tele gyönyörűséggel, aranyáron. Természetesen nem jövünk el üres kézzel, hiszen az itt élők ebből élnek.

Sheguiandah egy indián rezervátum, kicsit bemerészkedtünk, de gyorsan fordultunk is vissza, mert a járvány miatt nem szeretik a látogatókat.

Egy emlékhely, amit az eltűnt és meggyilkolt asszonyaik és lányaik emlékére állítottak.

A főút mellett betértünk a boltba, ahol az eladó nem engedte kifizetni a kávénkat, erősködött hogy ajándék. Nagyon jól esett ez a gesztus, mintha kicsit kárpótolni akart volna azért, hogy a rezervátumok többsége zárva van a látogatók elől a COVID járvány miatt.

Hamarosan folytatjuk utunkat. 🙂

Duchesnay Falls, North Bay

A Duchesnay-vízesés a kanadai North Bay város szélén található. Közvetlenül a 17-es autópálya mellett van a hozzá tartozó parkoló. A vízesést sajnos semmilyen tábla sem jelzi, aki nem tud róla, az simán elmegy mellette.

A folyónak egy hoszabb részén, több zuhatag található. A két legnagyobb vízesés 15 méter magas.

A folyó mindkét oldalán feljuthatunk a hegyre, a hegytetőn egy kis fémhíd köti össze a két oldalt. Nem túl nehéz az ösvényen végigmenni, de azért kell mászni felfelé-lefelé, időnként sziklás terepen. Figyelni kell a kiálló gyökerekre is. Ha az egyik oldalon felmegyünk és a túlodalon le, körülbelül 2 km-es túrával kell számolnunk.

Aki nem bír hegyre mászni, annak is érdemes megnézni a legalsó vízesést, az közel van a parkolóhoz.
Az ösvényt saját felelősségre lehet használni, sehol nincs kerítés, vigyázni kell a csúszós köveken. A folyóban a balestek megelőzése érdekében tilos a fürdés.

Nézzétek a vissza úton milyen fákat találtunk.

Kétszer jártunk itt, először ősszel, akkor kevés víz volt a folyóban. Másodszor tavasszal, egy nagy eső után voltunk, sokkal több volt a víz és nagy volt a sodrás.
Aki szereti a hoszabb túrákat, a Nipissing Egyetem parkolójából egy 20 km hosszú túraútvonalon is eljuthat a vízeséshez.

Gyönyörű látvány, aki North Bay-be jár, érdemes ellátogatnia ide.

Martyrs’ Shrine, Midland, Kanada

Egy gyönyörű épületet szeretnék megmutatni Nektek, a Mártírok Szentélyét (Martyrs’ Shrine). Ez az egyik Kanada 8 nemzeti szentélyéből, egy csodálatos római katolikus templom az Ontario tartományban található Midland városban. 1926-ban épült, a belépő 12 év felett 6$ (~1300 ft).

A szentélyt hat jezsuita mártír és kettő Sainte-Marie-beli missziós mártír emlékére szentelték fel.
Több mint 350 évvel ezelőtt Franciaországból érkeztek, hogy a katolikus hitet terjesszék.
Ők építették az első templomot Ontario tartományban, és sok őslakost (Huron) sikerült megtéríteniük.

A Szentélyben a nyolc mártír közül három maradványai találhatóak, Szent Charles Garnier, Szent Gabriel Lalemant és Szent Jean de Brebeuf.

A templomhoz 75 hektáros park tartozik sétautakkal, rengeteg szoborral és pihenőhellyel. A látogatók gyakran az egész napot parkban töltik, a piknik területeken gázpalackkal működő grillezőn húst sütnek.

A szentélynek van hátsó bejárata is, aki nem tud lépcsőzni, itt tud bemenni. A park bejárásához a nehezen mozgók golfkocsit is igénybe vehetnek.
A szentélyt sok gyógyulni vágyó ember látogatja a világ minden tájáról, a csodás gyógyulásokat a sok otthagyott mankó tanusítja.

1984-ben II. János Pál pápa is ellátogatott a kegyhelyre és imádkozott Szent Jean de Brebeuf maradványai felett.
A templom május első szombatjától hálaadás hétfőig áll nyitva a látogatók előtt. A hideg idő beálltával bezárják és az ereklyéket elszállítják, mert a szentély nincs szigetelve.

A zarándokok a templom ajándékboltjában tudnak különböző vallásos tárgyakat vásárolni, könyveket, rózsafüzért, imakártyát, képeslapokat, ékszereket és sok minden mást.
A szentély évente több mint 100 000 látogatót fogad és továbbadja a jezsuita missziók történetét és értékeit.

Niagara Falls, Kanada

Niagara Falls a kanadai Ontario tartományban és az USA New York államában található, a Niagara folyó a határ.
A város igazi turisztikai központ, világhírű látványossága a Niagara-vízesés.
Ez egy hatalmas, 3 vízesésből álló együttes Észak-Amerikában, Kanada és az USA határán, a Niagara folyón.
Az utolsó jégkorszak idején alakult ki, a víz a Nagy-tavakból az Atlanti-óceán felé a Niagara-lejtőn át vágott magának utat.
A kanadai oldalon a látványos Horseshoe Falls (Patkó-zuhatag), az USA oldalon az American Falls (Amerikai-zuhatag) és a Bridal Veil Falls ( Menyasszonyi fátyol-zuhatag) látható.

A Horseshoe Falls 90%-a Kanadához, 10%-a USA-hoz, New York államhoz tartozik. Nem túl magas (51 méter), de nagyon széles (820 méter), ez a legnagyobb hozamú vízesés egész Észak-Amerikában. Percenként 140 000 m3 víz zúdul le, de magas vízállásnál a 170 000 m3-t is elérheti.
Egy folyosón keresztül lejuthatunk egy alsó kilátóra, ahonnan alulról is megcsodálhatjuk, a vízpermet miatt vigyázni kell a gépre fényképezésnél. Sajnos az ott készített képeim elvesztek, de legközelebb pótolom.

Az American Falls méreteiben a közepső a 3 vízesés közül, 34 méter magas és 290 méter széles. A legkisebb a mellette levő Bridal Veil 17 méteres szélességével. Teljes egészében az USA oldalon találhatóak, ezért a kanadai oldalról jobban láthatjuk mint a két vízesés között lévő kilátóról.

A nyári időszakban mindkét oldalról lehetőség van a vízről is megnézni a zuhatagokat az egyik 1200 lóerős turbó-dízelmotoros hajóból. Innen látszik igazán a vízesés és tapasztalható meg az ereje, mindenképpen érdemes kipróbálni.

Esténként színes égőkkel világítják meg, nagyon látványos.

Karácsony tájékán csodás díszítés látható a városban és a virágházban is (Floral Showhouse).

Minden évszakban gyönyörű, évente ~30 millió a látogatót vonz a világ minden tájáról.
A városban sok szálloda található, mindenki megtalálhatja az igényeihez, pénztárcájához illőt.
Érdemes több napra tervezni, hiszen rengeteg a látnivaló és a szórakozási lehetőség.
Zippline (~100$), Niagara-on-the-Lake bor túra (100$-tól), skylon tower, óriaskerék, helikopter túra (150$-tól), kaszinók, lepkeház, madárház, 5D-s mozi, Marineland (vizi élménypark) és még hosszasan sorolhatnám.

Pár érdekesség a vízesésről.

1912 februárjáig télen gyalogosan a jégen is megközelíthető volt a vízesés, azóta tilos, mert 3 ember alatt beszakadt a jég.

A Niagara mindíg is vonzotta a vakmerő embereket, nagy kihívás az átkelés rajta. Az első ember aki túlélte egy hordóba zárva a vízesésben a zuhanást, egy 63 éves tanárnő volt a macskájával, 1901-ben. Azóta több embernek is sikerült, sőt kötélen egyensúlyozva is átmentek felette.

A Niagara-vízesést megnézhetjük egy 670 méter hosszú kötélpályáról (zipline) is.

1948 márciusában egy jégtorlasz miatt teljesen leállt a vízesés.

A Niagara elnevezés az irokéz indiánok „Onguiaahra” szavából származik, ami mennydörgő vizet jelent.

Ottani lakók. 🙂

És végül egy videó a vízesésről nappal és esti kivilágításban.

Capilano Suspension Bridge Park, BC

Ma a kanadai British Columbia tartományba utazunk, a Capilano Suspension Bridge Park-ba (Capilano függőhíd park).
Ha szeretjük az izgalmas dolgokat, Vancouver-ben járva ezt semmiképp sem hagyhatjuk ki. Kedvelt uticél, évi 1,2 millió látogatója van a világ minden tájáról. Jelenlegi tulajdonosa 1983-ban vásárolta meg a parkot. A belépődíj 55 $/ fő (~12700 ft) Mikor itt jártunk, még nem gondoltam hogy blogot fogok írni, csak emléknek készültek, így a legtöbb fényképen rajta vagyunk.

Ez a park nagyon látványos elemekkel szolgál, még a hozzám hasonló, tériszonnyal kűzdő emberek is képesek legyőzni a félelmeiket a csodás látványért.
A park több próbát is tartogat számunkra, vegyük sorra őket.

Az első a függőhíd (suspenson bridge), ami eredetileg 1889-ben épült, kender kötelekből és cédrus deszkákból. 1956-ban építették teljesen újjá, 137 méter hosszú és 70 méter magasan helyezkedik el a kanyonban a folyó felett. Igazi próba volt számomra, mivel minden lépésnél mozgott. Abból hogy folyamatosan jöttek szembe is, már gyanút foghattam volna, hogy nincs más út visszafelé , így kétszer kellett végigmenni rajta. 😂

A következő csoda a 2004-ben épült Treetops Adventure nevű rész a kanyon nyugati oldalán, ami 7 fából készült függőhidat jelent, amelyek 8 db 250 éves, 30 tonnás Douglas fenyő között vezetnek fától-fáig a nyugati parti esőerdő felett. Ezt a sétányt úgy tervezték, hogy a fákat a növekedésben ne akadályozzák. A fák törzse körül futó kilátókból 30-35 méter magasságból láthatjuk a csodálatos esőerdei növényzetet.

2011-ben újabb látványosság épült a parkban, a Cliffwalk.
Ez különböző hidakból, lépcsősorokból és pihenőkből álló szerkezet a szakadék
gránitszikláihoz 16 ponton rögzítve, ezen juthatunk fel a kanyon szélére. Több pihenő és egy félköríves híd is kilóg a szakadék fölé, igazán izgalmas séta. Beteg és gyenge szívű embereknek nem ajánlott, tábla figyelmeztet rá hogy megerőltető kaland és sok lépcsőt kell megmásznunk mire a kanyon pereméig felérünk.
Félelmetes, keskeny út, magasan a szakadék oldalán, egyes szakaszokon csak üveggel elválasztva a mélységtől.

A következő látványosság a Kiapalanó. Itt a benszülöttek életébe nyerhetünk bepillantást, a használati tárgyaik mellett csodálatos totem oszlopokat is láthatunk.

A parkban a sok figyelmeztető tábla ellenére is történnek balesetek és tragédiák. 1999-ben egy nő a hídról ledobta másfél éves Down-kóros gyermekét, azt állítva hogy véletlenül kicsúszott a kezéből. A kicsi csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta és az anyától a törvényes felügyeleti jogot megvonva, a bírósági döntés értelmében az édesapja gondoskodhat azóta róla. A nő beperelte a híd tulajdonosát, a volt férjét és a Szövetségi Igazságügyi Minisztériumot is, de elveszítette a pert.

2006-ban, javítás miatt ideiglenesen be kellett zárni a parkot, mert a hídra rádőlt az egyik hatalmas, 46 tonnás, 300 éves fenyő egy heves hóvihar során.

2010-ben egy osztálykirándulás során egy diák felmászott az egyik lombkorona kilátó korlátjára és onnan lezuhanva életét vesztette.

2012-ben egy látogató a híd közelében, a korláton átmászva a kanyonba zuhant és meghalt.

Ha ilyen helyen járunk, érdemes mindíg maximálisan betartani az előírásokat az épségünk megőrzése érdekében.
Vigyázzunk magunkra és egymásra is.

A park egész területe gyönyörű, kis vízesések és hatalmas fáķ között sétálhatunk.
Szeretném egyszer télen is megnézni, karácsony tájékán a Winter Lights Festival-ra (téli fények fesztivál) felszerelt rengeteg színes égő fényénél.

Tuktoyaktuk 1.

Egy régebbi utazásunk történetét szeretném megosztani Veletek.
Még céges kamionnal fuvarozott Attila, autókat szállított, gyakran elkísértem egy-egy útra én is. Kaptunk egy fuvart Whitehorse-ba, (Yukon, Kanada). Nagyon izgatottak lettünk, mert annyira északon még sosem jártunk.

Mivel január volt, felkészültünk az útra, ha bármi történne, legyen ruhánk, vizünk, ennivalónk.
Gyönyörű tájakon haladtunk át és először láttunk bölényeket szabadon. Bátor voltam és odaálltam pár fénykép erejéig, de azért gyakran a hátam mögé pillantottam. Igazából rám sem bagóztak, de azért mégiscsak hatalmas állatok, jobb vigyázni velük.

Ahogy haladtunk egyre északabbra, gyorsan hűlt a levegő, a fákra szinte ráfagyott a hó. Többször láttunk rénszarvasokat és egy gyönyörű optikai jelenséget is fotóztunk, a napot körbeölelő szivárvány gyűrűt. (Halojelenség)

Már majdnem elértük Whitehorse-t, mikor elkezdett a kocsi lassulni. Egyre lassabban tudtunk csak menni, volt ám izgalom! Végül 20 km/h-val döcögtünk be este a város szélén lévő benzinkúthoz. Kiderült hogy egy teherautó szerelő van Dawson City-ben, de már zárva van, reggel 8 után lehet hívni. Ekkor már a fűtés sem működött és kint -30 fok volt. Nem maradhattunk itt így éjszakára, hívtunk egy taxit és szállodába mentünk.

Sziklás-hegység

Nagy kedvencünkről hoztam ma képeket, a Sziklás-hegységről, ami az UNESCO Világörökség része és az egész világon híres lenyűgöző szépségéről. Írtam már róla korábban is, gyakran járunk erre. A legjobb az volt, amikor lakókocsival jártuk be Alaszkából visszafelé, megnézve a legszebb helyeit, a két kedvenc Nemzeti parkunkat.
Ha még nem láttad, vagy újra megnéznéd, azok a posztok itt találhatóak.
↘ ↙

Alaszka körút 48.nap

Alaszka körút 49.nap

Csodálatos, nyáron is havas hegycsúcsok, hihetetlenül kék és zöld vizű tavak és folyók, amiről az ember ha képen látja, azt hiszi csak photoshop.
Öt nemzeti park és számos tartományi park található itt.

A 3000 km hosszú Sziklás-hegység Észak-Amerika nyugati részén helyezkedik el, a kanadai British Columbia és Alberta tartományokon és az USA-beli Idaho, Montana, Wyoming, Utah és Colorado államokon keresztülhaladva, New Mexico államban ér véget.

Legmagasabb hegycsúcsa a 4401 méter magas coloradói Mount Elbert, a kanadai részen pedig a 3954 méter magas Mount Robson.

A Sziklás-hegység elsősorban az őslakos népeknek ad otthont, köztük az Apache, Blackfoot, Cheyenne népeknek. A főbb utak mellett persze elsősorban nem Őket látjuk, hanem a hegyek szerelmeseit váró üdülőket.

Az utakat folyamatosan tisztítják, világító táblák jelzik ha szükség van a hóláncra, ilyenkor közelező feltenni, a rendőrök ellenőrzik. Táblák jelzik a lavina veszélyes területek kezdetét és végét, a legveszélyesebb részeken tető alatt tudunk végigmenni.

Itt látszik hogy egy kis hó már átzúdúlt a tetőn.

A képek láttán biztosan értitek, hogy miért szeretjük ezt a csodálatos, de néha félelmetes hegységet.

Museum of Northern British Columbia

Prince Rupert egyik érdekes látnivalója a Museum of Northern British Columbia. 1924-ben alapították és bár alapterületre nem nagy, jelenleg több ezer térkép, fénykép és egyéb anyag található itt.
Kívülről az első ami feltűnik, hogy az egész cédrusfából készült és hatalmas oszlopok vannak a bejáratánál. A belépő fejenként 8$ (~1900 ft).

Prince Rupert a Tsimshian emberek lakhelye volt. Jelentése: „A Skeena folyó belsejében”.
Régészeti adatok bizonyítják hogy 5000 éve folyamatosan élnek Prince Rupert területén.
A Tsimshian csoport 7 különböző indián törzs szövetsége volt. ( Kitselas, Kitsumkalum, Lax Kw’Alaams, Metlakatla, Kitkatla, Gitga’at, Kitasoo.) Nyelvük a Sm’algyax, amit „valódi, vagy igaz nyelvnek” fordíthatunk.
2016-ban Kanadában már csak mindössze 160 ember beszélte ezt a nyelvet.
A Tsimshian társadalom rokonságon alapuló és matrilineáris, tehát a rang (hatalom) és ingatlan öröklése anyai ágon történik.

A 19. század második felében az európai telepesek által behurcolt fertőző betegségek hatalmas járványokkal tizedelték meg az indián közösséget, hiszen az Ő szervezetük nem szerzett immunitást ezekre a betegségekre. (Pl. 1862, himlő járvány.)
1835-ben a Tsimshian törzs teljes lakosságát 8500-ra becsülték, 1885-re már csak 4500 fő volt, közülük egy csoport az alaszkai Anette-szigetre kért letelepedést az amerikai kormánytól.
Mára a törzs népessége újra elérte a 8500 főt.

A tárolókban láthatunk réztárgyakat, maszkokat, fonott kosarakat, kézi szövésű ruhákat és falvédőket , valamint különböző ceremóniákhoz használatos tárgyakat is.

Nem csak a Csendes-óceán északnyugati partjának őslakos népeinek életmódjába és kultúrájába nyerhetünk itt bepillantást, hanem a telepesekébe is.

A múzeumból természetesen az ajándék üzleten keresztül távozhatunk. Az áraktól leesett az állunk, nagyon drága volt minden.

Nova Scotia – British Columbia, avagy keresztül Kanadán

A British Columbia tartományban található Prince Rupert-be indulunk. Nova Scotia-ból az út odáig 6400 km, keresztülmegyünk egész Kanadán.

Este érünk Montreál közelébe, mivel ott mindíg nagy a dugó, inkább kerülünk, még így is gyorsabb. Pici falvakon megyünk keresztül, jó nagy hó van errefelé. Az egyik városkát (Saint-Côme) jégszobrok díszítik, nagyon tetszik.

Ezután hosszú részen keresztül semmi látnivaló, az út farmok mellett visz. Végre egyik kedvenc helyemhez, a Jasper parkhoz értünk. Gyönyörű télen-nyáron és sok állat él itt. Most is láttunk szarvasokat és őzeket, de elég messze voltak és a szürkület sem kedvezett a fényképezésnek.

A parkban aludtunk, reggel indulás és nemsokára átléptünk British Columbiába.
Szemetes kukát nem szoktam fotózni 😆, de ez nagyon ötletes.

British Columbia-ban a természet védelme miatt nem sózzák az utakat, helyette homokot szórnak.

Jó hosszan a Skeena folyó mellett vezetett utunk, rengeteg fényképet csináltunk. Időnként a vizen jégdarabok úsztak, hullámzó párafelhők alakultak ki a víz felett és nagyon sok fehérfejű sast láttunk.

A fehérfejű rétisas Észak-Amerika legismertebb madara és nemzeti szimbóluma. Általában 20 évig él. Testhossza 70 – 100 cm, szárny fesztávolsága 160 – 250 cm, súlya 2,5 – 7,5 kg között van, a hím kisebb a tojónál. Legfőbb tápláléka a hal, ezért a nagy, nyíltvizű területeket kedveli, a part menti fák koronájában épít fészket. Észak-Amerika madarai közül ő építi a legnagyobb fészket, ami 2 méter széles, 4 méter mély és 1 tonna súlyú is lehet.

Életre szólóan választ párt magának, de ha egyikük elpusztul, az „özvegy” új párt választ. Ha egy pár több éven keresztül nem tudja a fiókáit felnevelni, akkor ugymond „elválnak” egymástól és mindketten új párt keresnek.

Érdekesség: a legnagyobb fészket Floridában találták, pedig ezek a sasok ott a legkisebbek. A méretük ugyanis változik, minél közelebb vannak az egyenlítőhöz, annál kisebbek. A floridai fészek világrekorder, semmilyen madár nem épített még ennél nagyobbat, 3 m átmérőjű, 6 m mély és 2,7 tonna a súlya! (A fészket több évig használja és építi a pár.) 2-3 tojást rak, amiknek mérete mindössze 7cm hosszú és 5,5 cm széles.

Prince Rupert a Kaien-szigeten fekszik, a Galloway Rapids híd köti össze a szárazfölddel. Ez a 12200 lakosú kikötőváros British Columbia északi partjának a vizi, légi és földi szállítmányozási csomópontja. A helyi gazdaság a kikötőre, a halászatra és a nyári turizmusra (sas, grizzly és bálna-les) épül.
Prince Rupert rendelkezik a világ harmadik és Észak-Amerika legmélyebb természetes jégmentes kikötőjével. Ez a legfontosabb kikötő a Kelet-Ázsiából érkező, vagy oda induló teherhajóknak. Hamar bejártuk a várost, látnivaló nem sok van itt, csak a kikötő, aminek nagy része zárt, körbekerített terület, egy botanikus kert (nyáron) és egy múzeum ami érdekesnek ígérkezik, arról olvashattok majd legközelebb.

Digby Neck, Long Island, Briar Island, 2.rész

Long Island 15 km hosszú és 5 km széles bazalt kőzet. A déli partján meredek sziklás a partvonal, az északi parton kisebb sziklák és gyönyörű öblök találhatóak. November utolsó hétfőjétől május utolsó napjáig tartó időszak az itt élőknek kemény munka, ekkor van a homár szezon, ez az elsődleges pénzforrás a szigeten. A másik a növekvő idegenforgalom. A bálna és madárles mellett a sziget még egy látványossággal rendelkezik, aminek neve Balancing Rock ( egyensúlyozó szikla). Szarvasok is élnek itt, sőt 2013-tól egy medve is, amit előtte sohasem láttak a szigeten.

A Balancing Rock a parton található, egy 2,5 km hosszú túraút vezet a part fölött kialakított lelátóra. A parkoló és a part között egy kisebb hegy van, azon kell átmászni. Ez az oldal nem nehéz terep, nem túl meredek. Felérünk a tetőre, itt kezdődik lefelé a meredek sziklafalig vezető lépcsősor. 235 lépcsőfokot megyünk lefelé és még nem akarok arra gondolni, hogy mivel ez az egyetlen út, ezt a rengeteg lépcsőt felfelé is meg kell mászni.

Leérünk a sziklafalig, itt elfordul a lépcsősor, és a mélység fölött folytatódik. Lent hullámzik a víz, a lépcsőfokok között lelátni, megtorpanok.
Tériszonyos vagyok és rettegek a mély víztől is. Attila próbál rávenni a folytatásra, de nem bírok tovább menni, szinte megbénít a félelem. Rábeszélem Attilát hogy menjen tovább egyedül, nézze meg a sziklát. Elindul, de a kanyarból még visszaszól hogy kb. 10 méterre van a kilátó vége. Gyötrődök pár percet, aztán úgy döntök, legyőzöm magam. Nem a szikla, hanem Attila miatt, mert láttam hogy milyen csalódott.
Két kézzel kapaszkodva, lassan lépdelek előre, próbálok nem lenézni és sikerül végigmennem.

Csodás látvány tárul a szemünk elé. A parton mindenhol bazaltoszlopok hevernek. A Balancing Rock láttán nem is értem, hogy képes megállni. A függőleges bazaltoszlopnak csak egy kis része áll az alatta levő sziklán, a többi a levegőben van. Az oszlop 6 méter magas és 1,2 méter átmérőjű.