Vancouver, 6 rész-Tofino, Ucluelet

Folytatjuk Vancouver-szigeti utazásunkat.

Tofino egy 1930 lakost magába foglaló körzet, a Tla-o-qui-aht indiánok területén. Népszerű turisztikai célpont, minden természetet szerető ember megtalálja itt a kedvére való időtöltést. Kempingezhetünk, túrázhatunk, madár vagy bálnalesre mehetünk, de akár horgászhatunk vagy szörfözhetünk is.

Tofino-ból Ucluelet-be megyünk tovább.
Ez a város egész éves utazási célpont lehet, télen-nyáron csodálatos. A Toquaht nép otthona is. A városban sok faragott szobor található és csodálatos zöld növényzet.

Megállunk egy védett strandon, ez a Little Beach. Táblák figyelmeztetnek a dagályra, 6 óra alatt 4 métert emelkedik a vízszint. A parton több farönk fekszik amit a víz vetett partra, dagálykor ez sem biztonságos, mert mindössze 10 cm magas víz képes elvinni a helyéről egy 1 tonnás rönköt.

Az Ucluelet déli csúcsa mentén található Lighthause Loop Trail a sziklás partvonalat követi és a magasból hihetetlen kilátás tárul a szemünk elé a Csendes-óceánra. Az 1915-ben épült Amphitrite Point egy ma is aktív világítótorony, így látogatók számára nem nyitott. 1988-ban automatizálták, addig toronyőrök működtették. Ennek az ösvénynek a hossza kb. 2,6 km.
A hoszabb kirándulásra vágyók összekapcsolhatják az északabbra eső Wild Pacific Trail-el, ami 8 km hosszú.
Aki elindul ezen a gyönyörű partvonalon, az biztos hogy nem fog megelégedni a rövidebb útvonallal, olyan csodás a látvány.
Az ösvény az esőerdő lombkoronája alatt kanyarog, rengeteg kis pihenőhely van kialakítva a part szélén, ahonnan a gyönyörü sziklás partra láthatunk rá. Ajánlatos az ösvényen maradni, mert itt is vannak vadállatok, akik veszélyesek lehetnek ha betolakodunk a területükre.

A víz tetején vastag fehér hab látható, amiről sokan nem tudják mi is valójában. Ez a tenger apró, egysejtű növényeinek a fitoplanktonoknak a keveredése a levegővel és a vízzel a hullámzás által.

Útközben ha szeretnénk, még tehetünk egy kis plusz kitérőt, a Bonsai Gardens-be.
A bonsai kertészek sekély tartályokban tartják és metszik a fákat, hogy miniatűr méretűek legyenek. Itt a természet ugyan ezt teszi egy erdei lápban. A fa gyökerei csak pár centisre tudnak nőni a magas vízszint miatt. Ez annyira megnehezíti a növekedést, hogy az alig méteres nagyságú fák több száz évesek is lehetnek. A tápanyag hiány miatt furcsa, óriás brokkoli szerű alakokká csavarodnak. Az ágvégek metszését a nyári aszály végzi. Láthatunk itt húsevő növényeket és egy igazi történelmi ereklyét is, a régi parti őrség rádiójához tartozó maradványokat.
A talajt takaró tőzegmohát az indiánok sebkötözésre, pelenkának és törölközőnek is használták, kiváló nedvszívó képessége miatt.(Saját súlyának 20-25-szörösét képes felszívni.) Az első világháború idején tőlük megtanulva, a gyógyászatban is használták a természetes fertőtlenítő mohákat sebkötözésre.
Bonsai szerű fákat a parti sziklákon is láthatunk, ahol kevés a talaj és a heves sós szél metszi az ágakat.

A bonsai kert után visszatértünk az erdőbe, ahonnan 2 km sétával visszakanyarodtunk a partra.

A parton a világítótorony felé vettük az iráyt, így egy nagy kört téve mindegyik útvonalat bejártuk.

Kellemesen elfáradva a nagy túrától, Qualicum Beach felé vettük az irányt.

Ez a 8950 fő lakosú város nagyon közkedvelt a nyugdíjasok körében, egész Kanadában itt a legmagasabb az átlagéletkor, 65,9 év. Mivel naplementére értünk ide, úgy döntöttünk, hogy itt éjszakázunk.

Folytatás hamarosan.