Címke: Manitoulin

Manitoulin-sziget, 3.rész

Kihasználom az időt míg várunk a kompra, megírom a Manitoulin-szigeti utazásunk befejező részét.

Következő helység ahová ellátogatunk, Kagawong, egy aranyos kisvároska, ahol több híres látványosság is található.

Elsőnek a leghíresebbet célozzuk meg, a Menyasszonyi fátyol vízesést (Bridal Veil Falls). A zuhatag magassága 11 méter, vizét a Kagawong folyó táplálja.
Csodás látvány felülről, a levezető lépcső a COVID miatt le van zárva.

Nem problémázunk rajta, mert egy kis sétával körben is le lehet menni a vízeséshez a kiépített túraútvonalon.
Az ösvény a vízparton a fák között gyönyörű környezetben vezet végig.

A vízesés gyönyörűséges, a hideg víz sem riaszotta vissza a fürdőzéstől az embereket.
Egy keskeny csúszós részen be lehet menni a vízesés mögé is, naná hogy bementem. 🙂

A visszaúton sok érdekességet láttunk, pici szines manó lakokat eldugva a fák tövénénél,

érdekes szobrokat

egy siklót

és egy kőből kirakott labirintust is.

Következő megállónk útitársnöm, Gabika kedvence, a Manitoulin Chocolate Works.
Ez egy kis csokoládé üzem és bolt. Nagyon finom csokikat vásároltunk, bár az áraik elég borsosak.

Egy pár képet hoztam Nektek a városkáról is.

Gore Bay felé indulunk tovább, az East Bluff kilátóhoz megyünk, a Harold Noble Emlékparkba.
Ebből a kilátóból fantasztikus kilátás nyílik a magasból a Gore-öbölre.

A kilátóból lemegyünk a partra és folytatjuk az utat Barrie Island felé.

A Barrie-sziget területe 79 km2, az állandó lakosok száma 490 fő. Főleg állattartásból és növénytermesztésből élnek. Nyáron a túristák kedvelt célpontja ez a sziget. Nézzétek milyen szép faragott szobrok díszítik a portákat!

Sheshegwaning egy indián rezervátum, szerettük volna megnézni, de a járvány miatt le van zárva a látogatók előtt. 🙁
Nem baj, lesz miért visszajönni. 🙂

Szürkületre értünk Meldrum Bay-be, a sziget végére. Az 1870-es években létrejött falu gyorsan sikeres halászati, favágó és kereskedelmi központtá nőtt, a Nagy-tavak gőzhajói is itt kötöttek ki. 3 fűrészmalom is üzemelt itt, a sziget túlsó végéből odaszállított keményfát dolgozták fel. Ma az állandó lakosai száma mindössze 170 fő, megélhetésüket főként a Lafarge kőbánya biztosítja ahol dolomitot termelnek ki. A nyári hónapokban pezseg az élet a túristáktól, a dokkok megtelnek csónakokkal. Igazi horgászparadicsom, egész Kanadában ez a legjobb hely királylazac fogáshoz.

Visszafelé megálltunk M’Chigeeng-ben vacsorázni. Ez egy indián falu, a főtéren pár kis boltocskával. Nem gondoltuk hogy nyitva lesznek, mert már közel 11 óra volt, de kettő is nyitva volt még. Hatalmas adag krumplit kaptunk a hamburger mellé, degeszre ettük magunkat.

Másnap reggel indultunk hazafelé, útközben még megálltunk a Whitefish River nevű városkában. A vízesést kerestük, de nagyon nehezen hozzáférhető helyen van, sziklás terepen, így nem tudtam jó képet készíteni róla.

Végül szeretném bemutatni Nektek útitársnőmet Gabikát, akivel bejártuk ezt a csodás szigetet. 🙂

Köszönöm hogy velünk tartottatok! 🙂

Manitoulin-sziget, 2.rész

Folytatjuk a Manitoulin-szigeteki utunkat, amit félbeszakítottam a British Columbiai utazásunk miatt.
Manitowaning felé indulunk. Útba esik a High Falls, megállunk megnézni. Ez a vízesés közvetlenül az út mellett van. Erről az oldalról kerítés védi, de ha kicsit továbbmegyünk az úton, egy mellékútra letérve a túloldalára jutunk. Itt nics kerítés, vigyázni kell a csúszós sziklákon. A mederbe nem tudtunk lemenni, mert ahol lehetne, az már magántulajdon és azt természetesen tiszteletben tartjuk.

Manitowaning a sziget első európai települése.
1838-ban a kormány missziót hozott létre az anglikán egyház égisze alatt és felszólította az őslakos törzseket, hogy hagyjanak fel a vándorélettel. Iskolát,házakat és műhelyeket építettek, ahol különböző szakmákra tanították őket. Néhány őslakos a végleges letelepedés mellett döntött.
A Szent Pál anglikán templom 1845-ben épült, ez Észak-Ontario legrégebbi anglikán temploma.

A templommal szemben található az 1886-ban épített Manitowaning világítótorony.

A Herigate Parkban láthatjuk az 1883-ban épült 3 emeletes malom és a hozzá tartozó raktár épületét. A malomban még ma is látható az eredeti gépek egy része, a volt raktárépületben pedig színházi előadásokat tartanak.

Itt áll a kikötőben az S.S. Norisle nevű gőzhajó. Ez eredetileg egy személy és teherszállító komp volt, 1946-tól 1974-ig közlekedett South Baymount és Tobermory között. Nyugdíjazása után múzeum kapott benne helyet, ami ma már nem üzemel a hajó rossz állapota miatt. Jelenleg felújítás alatt áll.

Következő célpontunk a Wikwemikong rezervátum. Jelenleg az egyedüli rezervátum amelyik nyitva áll a látogatók előtt, a többi a járvány miatt le van zárva.
Wikwemikong a szigeten az egyetlen település, amely nem írta alá a Manitoulin szerződést, és a mai napig fent tartja a jogot az ősi területeire. Ez a föld a Három Tűz Konföderáció népeinek hazája, az Odawa az Ojibwe és a Pottawatomi törzseké, akiknek fontos céljuk az őslakos Anishnaabek nyelv és kultúra megőrzése.

A rezervátumban álló nagy kőkereszt emlékművet az I. világháborúban elesettek tiszteletére emelték , akik között wikwemikongiak is voltak.

A kereszt környékén elhelyezett kövekre különböző képeket festettek.

Körbejárjuk a rezervátumot, s rábukkanunk a Szent Ignác templomra. Egy tábla büszkén hirdeti hogy a rezervátumnak van egy világbajnok karika táncosa (Hoop Dancer), Lisa Odjig.

A rezervátumban az általuk használt nyelven vannak a feliratok, nézzétek milyen a stop tábla. 🙂


A szigeten van egy népszerű túra terület, a Cup and Saucer Trail (csésze és csészealj). Ez egy összesen 14 km hosszú útvonal, helyenként 70 méter magas sziklákkal. Három útvonalból választhatunk, van rövidebb, hosszabb és különböző nehézségi fokú.

A kihívások kedvelői ráadásként kipróbálhatják kitartásukat és ügyességüket egy 2 km hosszú kalandösvényen is a túra közben, ahol különböző létrákon és sziklákon kell felmászni.

A csúcsról lélegzet elállító kilátás nyílik az Északi-csatornára és a Manitou-tóra, sajnos a fénykép nem adja vissza a látványt.


Folytatás hamarosan.

Manitoulin-sziget, Kanada

Már rég olvashattatok tőlem bejegyzést, sajnos a járvány miatt lezárták a határokat, ezért nem utazhatok Attilával.
Még országon belül is korlátozva volt az utazás, de végre ezen lazítottak, ezért útnak is indulunk. 🙂
Tartományon belül maradunk, egy gyönyörű kis szigetet látogatunk meg.

A Manitoulin-sziget Ontario tartományban található, a Huron-tóban. Lakossága 13300 fő, ami nyáron a turistákkal 17000 főre is felduzzad. Területe 2766 km2, ezzel a világ legnagyobb édesvizi szigete. Több mint száz tó található a szigeten, amiből 3 saját szigettel is rendelkezik. Neve az Ojibwe törzs „Manidoowaaling” szavából származik, aminek jelentése : a szellem barlangja. A legenda szerint a szigeten található egy víz alatti barlang, ahol egy hatalmas szellem él. A fő megélhetést a turizmus biztosítja, de mellette folyik az állattenyésztés és a földművelés is. A sziget folyói kitűnő ívási helyet biztosítanak a pisztrángoknak és lazacoknak.
2 város, 8 település és 6 rezervátum található a szigeten.
Két útvonalon juthatunk el ide, északról egész évben az egyetlen szárazföldi úton a hídon át, vagy délről a téli hónapok kivételével személyszállító komppal, Tobermory-ból.

A Little Current Swing Bridge egy 112 méter hosszú egysávos lengőhíd a 6-os autópályán, ezen keresztül léptünk be a szigetre. A neve azért swing, mert a középső része elfordítható, hogy a nagyobb hajók is át tudjanak jutni a túloldalra. Ez miatt a híd minden órában 15 percre le van zárva, nagy torlódásokat okozva ezzel a városban.

A szállásunk Little Current-ben volt, ez egy aranyos városka sok ajándék üzlettel, kikötővel, világító toronnyal.

Egy sörfőzde is működik a városban, az itt vásárolt sörök dobozait a sziget nevezetességeinek képei díszitik.

A város területén található két kilátó, ahonnan megcsodálhatjuk az alattunk elterülő gyönyörűséges tájat.

Az egyik a McLeans Mountain Lookout,

a másik a Strawberry Channel Lookout.

Elindulunk a 6-os úton Sheguiandah felé. Itt egy újabb kilátóhoz igyekszünk, a neve: Ten Mile Point (tíz mérföldes pont)

A kilátónál van egy ajándék üzlet is, tele gyönyörűséggel, aranyáron. Természetesen nem jövünk el üres kézzel, hiszen az itt élők ebből élnek.

Sheguiandah egy indián rezervátum, kicsit bemerészkedtünk, de gyorsan fordultunk is vissza, mert a járvány miatt nem szeretik a látogatókat.

Egy emlékhely, amit az eltűnt és meggyilkolt asszonyaik és lányaik emlékére állítottak.

A főút mellett betértünk a boltba, ahol az eladó nem engedte kifizetni a kávénkat, erősködött hogy ajándék. Nagyon jól esett ez a gesztus, mintha kicsit kárpótolni akart volna azért, hogy a rezervátumok többsége zárva van a látogatók elől a COVID járvány miatt.

Hamarosan folytatjuk utunkat. 🙂