Vancouver 1. rész – Az oda vezető út.

Egy szeptemberi utunkról szeretnék beszámolni Nektek. A vírus miatt idén nem utazhattam Attilával, keveset voltunk együtt, ezért nagyon örültem mikor szeptemberben meglepett azzal, hogy készüljek, bejön értem útközben. British Columbiába, Vancouverbe vitt egy fuvart. British Columbiát nagyon szeretem, már sokszor jártunk ott, mégis mindíg fedezünk fel új dolgokat.

Az odáig vezető út hosszú, át kell mennünk Ontario, Manitoba, Saskatchewan, és Alberta tartományokon. (4200 km)

Ontarioban nem bírtam abbahagyni a fényképezést a csodás őszi színek miatt. 🙂

Thunder Bay közelében egy táblát találunk a TransCanada autópálya szélén, ami jelzi hogy itt van a vízválasztó vonal. Ez azt jelenti, hogy innen észak felé az összes víz a Hudson-öbölbe folyik, míg déli irányban az Atlanti-óceán felé vezető úton az összes víz a Nagy-tavak vízelvezető rendszerébe jut.

Manitoba tartományon nagyon gyorsan átértünk, mert a TransCanada autópálya alul szeli keresztül , ahol mindössze 500 km széles.

Következő tartomány Saskatchewan. Itt főként farmokat látni az út mellett.

Egy moziposzter bolt reklámja.

Amiért Saskatchewan nevét ismerik világszerte, az a kálium bányászat és feldolgozás. A káliumot az 1940-es években fedezték fel, olajfúrás során, de az aktív feltárás csak 1951-ben kezdődött. 1964-ben a Kalium Chemicals Ltd itt nyitotta meg Regina város közelében a világ első kálium-oldat bányáját. Ma Kanada káliumának 95%-át exportálják, a világ több mint 50 országába.

Pár kilométerrel arrébb egy másik vállalat található, a Saskatchewan Mining and Minerals. Ez a cég piacvezető Észak-Amerikában a kiváló minőségű természetes nátrium-szulfát gyártásában.

Következik Alberta, amit főleg a Banff Nemzeti Park miatt szeretek. Ilyen kék és zöld színű vizeket nem sok helyen látni.
Innen már hegyek között visz az út, a csodás Sziklás-hegységen keresztül.

A Banff-ról már több posztban is írtam, így most nem arról fogok, hanem az itt található különleges spirál alagútról. Naponta 25-30 vonat halad át itt, bár nem rendszeres mentrend szerint. 1867. július 1-én megalakult az egységes Kanada Domínium 4 tartománnyal. British Columbia 1871-ban csatlakozott azzal a feltétellel, hogy vasutat építenek nekik, ami összeköti a tartományt Kanada többi részével. Ez nagyon nehéz vállalkozás volt, hiszen egy komoly akadály állt az útban, a Sziklás-hegység. Több útvonalat is megvizsgáltak és hosszas mérlegelés után zord terepe ellenére a Kicking Horse Pass-t választották. Ez egy 1627 méter magasan lévő hegyszoros. A meredek hegyek nagy kihívást jelentettek, a vasút építői nem tudtak megfelelő dőlésszögű utat faragni a sínek számára a „nagy hegy” nevű részen.
A problémát az okozta, hogy 16 km-en belül 330 métert kellett emelkednie a vasútnak, ezért nagyon meredek volt a pálya. 1884-ben az első vonat útja amely megkísérelt lejutni a meredek lejtőn, tragédiába torkollott. A vonat kisiklott és meghalt 3 ember. A biztonság javítására három sarkantyú vonalat hoztak létre az elszabadult vonatok elterelésére. A „nagy hegyről” nem csak leereszkedni volt nehéz, a feljutás is problémás volt. Egy 15 kocsis vonathoz 4 extra tolómozdonyra volt szükség a szerelvény dombra feljutásához, ami több munkást igényelt és késésekhez vezetett.
A megoldás a vasút egyik mérnökének, J. E. Schwitzer-nek jutott eszébe. Svájcban használt rendszer alapján elkészítette a spirálalagutas terveket és modellt, így 25 év használat után, 1909-ben elkészült a két bizonságosabb spirálalagút. 20 hónap, 1000 ember és 700 tonna dinamit kellett a spirálalagutak befejezéséhez, ahonnan 686 000 köbméter kőzetet kellett elhordani. Az alsó alagút Ogden-nél a hegy belsejében egy 891 méter hosszú balra spirál után 15 méterrel magasabban ér ki a hegyből. Később a Chatedral-hegy belsejében lévő 991 méter hosszú jobbra spirál után 17 méterrel magasabban emelkedik ki és halad tovább a Kicking Horse Pass tetejéig. Bár ez hatalmas előrelépést jelent biztonsági szempontból, a letöredezett szikladarabok potyogása, a lavinák és az iszapcsuszamlások még ma is kihívást jelentenek ezen a zord vidéken, ahol a természet uralkodik.

Folytatás hamarosan.

Manitoulin-sziget, Kanada

Már rég olvashattatok tőlem bejegyzést, sajnos a járvány miatt lezárták a határokat, ezért nem utazhatok Attilával.
Még országon belül is korlátozva volt az utazás, de végre ezen lazítottak, ezért útnak is indulunk. 🙂
Tartományon belül maradunk, egy gyönyörű kis szigetet látogatunk meg.

A Manitoulin-sziget Ontario tartományban található, a Huron-tóban. Lakossága 13300 fő, ami nyáron a turistákkal 17000 főre is felduzzad. Területe 2766 km2, ezzel a világ legnagyobb édesvizi szigete. Több mint száz tó található a szigeten, amiből 3 saját szigettel is rendelkezik. Neve az Ojibwe törzs „Manidoowaaling” szavából származik, aminek jelentése : a szellem barlangja. A legenda szerint a szigeten található egy víz alatti barlang, ahol egy hatalmas szellem él. A fő megélhetést a turizmus biztosítja, de mellette folyik az állattenyésztés és a földművelés is. A sziget folyói kitűnő ívási helyet biztosítanak a pisztrángoknak és lazacoknak.
2 város, 8 település és 6 rezervátum található a szigeten.
Két útvonalon juthatunk el ide, északról egész évben az egyetlen szárazföldi úton a hídon át, vagy délről a téli hónapok kivételével személyszállító komppal, Tobermory-ból.

A Little Current Swing Bridge egy 112 méter hosszú egysávos lengőhíd a 6-os autópályán, ezen keresztül léptünk be a szigetre. A neve azért swing, mert a középső része elfordítható, hogy a nagyobb hajók is át tudjanak jutni a túloldalra. Ez miatt a híd minden órában 15 percre le van zárva, nagy torlódásokat okozva ezzel a városban.

A szállásunk Little Current-ben volt, ez egy aranyos városka sok ajándék üzlettel, kikötővel, világító toronnyal.

Egy sörfőzde is működik a városban, az itt vásárolt sörök dobozait a sziget nevezetességeinek képei díszitik.

A város területén található két kilátó, ahonnan megcsodálhatjuk az alattunk elterülő gyönyörűséges tájat.

Az egyik a McLeans Mountain Lookout,

a másik a Strawberry Channel Lookout.

Elindulunk a 6-os úton Sheguiandah felé. Itt egy újabb kilátóhoz igyekszünk, a neve: Ten Mile Point (tíz mérföldes pont)

A kilátónál van egy ajándék üzlet is, tele gyönyörűséggel, aranyáron. Természetesen nem jövünk el üres kézzel, hiszen az itt élők ebből élnek.

Sheguiandah egy indián rezervátum, kicsit bemerészkedtünk, de gyorsan fordultunk is vissza, mert a járvány miatt nem szeretik a látogatókat.

Egy emlékhely, amit az eltűnt és meggyilkolt asszonyaik és lányaik emlékére állítottak.

A főút mellett betértünk a boltba, ahol az eladó nem engedte kifizetni a kávénkat, erősködött hogy ajándék. Nagyon jól esett ez a gesztus, mintha kicsit kárpótolni akart volna azért, hogy a rezervátumok többsége zárva van a látogatók elől a COVID járvány miatt.

Hamarosan folytatjuk utunkat. 🙂

Hamilton környéki vízesések

Hamilton a kanadai Ontario tartományban található város. A vízesések fővárosaként is emlegetik, méltán. A városhoz tartozó területen belül több mint 100!! vízesés található. Ezek közül szeretnék ma megmutatni néhányat. Mintegy harminc fekszik nem elérhető helyen, néhány magánterületen van, de így is bőven van választék.

Albion vízesés

Szerintem a környék leglátványosabb vízesése, majdnem olyan széles (18 m) mint magas (19 m).
Lépcsőzetes vízesés, a cseppek megtörnek a kiálló sziklákon. Mikor ott jártunk, le lehetett menni a vízesés aljára, sőt a vízbe is sokan bementek.

Buttermilk vízesés

Ez egy 23 méter magas, teraszos szalagvízesés. Eső után, vagy a hó olvadása után érdemes felkeresni, olyankor sokkal több a víz benne. Nagyon közel van az Albion vízeséshez. Alulra nem könnyű lejutni, a meredek partoldalon tudtunk lemászni.

Devil’s Punchbowl

Két vízesés található a területen, a képeken a felső vízesést láthatjátok. Ez egy 34 méter magas szalagvízesés. ( Az alsó vízesés 5,5 m.) Maga a szurdok is csodás látvány, a falában jól láthatóak a különféle színű kőzetrétegek. Mikor először jártunk itt, csak a falat csodálhattuk meg, mert a szárazság miatt a vízesés teljesen kiszáradt.

Felker vízesés

Ez a vízesés 22 méter magas és bő vízhozamnál 6 méter széles. Egy gyalogos ösvényen juthatunk a kilátó platformig. ha alulról, szemből is szeretnénk látni, akkor addig kell sétálnunk, amíg nem találunk lemászásra alkalmas helyet. A Felker vízesés egész évben látogatható.

Hilton vízesés

Egy erdei séta árán láthatjuk ezt a szépséget is. Megéri a gyaloglást, gyönyörű látvány a 10 méter magas vízesés. Ez egy természetvédelmi terület, több mint 30 km hosszú túraútvonalat találunk itt, felfedezhetjük a környéket gyalogosan, vagy kerékpárral is. Télen szuper hely a sífutás szerelmeseinek. Piknik területek is vannak kialakítva, ahol akár húst vagy mályvacukrot süthetünk.

Sherman vízesés

Ez a 17 méter magas szépséges függöny vízesés magánterületen van, de szerencsére a tulajdonosok megengedik hogy mindenki gyönyörködhessen benne. A népszerű Bruce túraútvonal mentén található, Tündér és Angyal vízesés becenéven is emlegetik.

Tew’s vízesés

Ez a szalag vízesés a legmagasabb a Hamilton környéki zuhatagok közül 41 méteres magasságával. Kilátókról nézhetjük meg, amikhez sok-sok lépcső vezet.

Tiffany vízesés

A parkolótól egy könnyű kis kirándulással érhetjük el egy erdei ösvényen és egy patakot átívelő kis hídon keresztül. A 21 méter magas zuhatag egy széles völgyből zuhan az alsó, V alakú szakadékba. Tavasszal, a hó olvadása után lenyűgöző a látvány. Télen vastag jég alakul ki rajta, ezen a vízesésen megengedett a jégmászás.

Webster’s vízesés

Ez a 22 méter magas függöny zuhatag a Spencer szurdokban található. Talán a leglátogatottabb vízesés, amihez a gyönyörűen kialakított park is hozzájárul. Ehhez a vízeséshez egy legenda is fűződik, amelyből verset is írtak 1895-ben. A vers elég hosszú, nem vállalkozom a lefordítására, de ha valakit érdekel angol nyelven, üzenetben szívesen elküldöm.
A legenda röviden: Egy Na-Go-She-Onong nevű indián lány beleszeretett egy fehér férfiba. A lányba szerelmes volt egy indián férfi, aki féltékenységből megölte Őket. Ezután mivel úgy érezte a lány nélkül nem tud élni, a karjába vette, és így vetette magát a Webster’s zuhatagába.

Remélem Nektek is tetszettek a vízesések, mi még biztosan fel fogjuk keresni őket újra.

Martyrs’ Shrine, Midland, Kanada

Egy gyönyörű épületet szeretnék megmutatni Nektek, a Mártírok Szentélyét (Martyrs’ Shrine). Ez az egyik Kanada 8 nemzeti szentélyéből, egy csodálatos római katolikus templom az Ontario tartományban található Midland városban. 1926-ban épült, a belépő 12 év felett 6$ (~1300 ft).

A szentélyt hat jezsuita mártír és kettő Sainte-Marie-beli missziós mártír emlékére szentelték fel.
Több mint 350 évvel ezelőtt Franciaországból érkeztek, hogy a katolikus hitet terjesszék.
Ők építették az első templomot Ontario tartományban, és sok őslakost (Huron) sikerült megtéríteniük.

A Szentélyben a nyolc mártír közül három maradványai találhatóak, Szent Charles Garnier, Szent Gabriel Lalemant és Szent Jean de Brebeuf.

A templomhoz 75 hektáros park tartozik sétautakkal, rengeteg szoborral és pihenőhellyel. A látogatók gyakran az egész napot parkban töltik, a piknik területeken gázpalackkal működő grillezőn húst sütnek.

A parkból a kilátás.

A szentélynek van hátsó bejárata is, aki nem tud lépcsőzni, itt tud bemenni. A park bejárásához a nehezen mozgók golfkocsit is igénybe vehetnek.
A szentélyt sok gyógyulni vágyó ember látogatja a világ minden tájáról, a csodás gyógyulásokat a sok otthagyott mankó tanusítja.

1984-ben II. János Pál pápa is ellátogatott a kegyhelyre és imádkozott Szent Jean de Brebeuf maradványai felett.
A templom május első szombatjától hálaadás hétfőig áll nyitva a látogatók előtt. A hideg idő beálltával bezárják és az ereklyéket elszállítják, mert a szentély nincs szigetelve.

A zarándokok a templom ajándékboltjában tudnak különböző vallásos tárgyakat vásárolni, könyveket, rózsafüzért, imakártyát, képeslapokat, ékszereket és sok minden mást.
A szentély évente több mint 100 000 látogatót fogad és továbbadja a jezsuita missziók történetét és értékeit.

Algonquin Provincial Park, Canada

Ma a kanadai Ontario tartományban található, világhírű Algonquin Provincial Parkba látogatunk el. 1896-ban alapították, ez Kanada legrégebbi tartományi parkja. Területe 7653 km2, kb.6,5-szer akkora mint Komárom-Esztergom megye. Nagy része csak kenuval vagy kajakkal és gyalogosan érhető el. A park déli részén halad keresztül 56 km hosszan a 60-as autópálya. Ha csak áthajtunk, nem állunk meg sehol, akkor nem kell belépőt fizetni. Ha a parkban szeretnénk túrázni, kempingezni vagy horgászni, akkor belépő jegyet kell vásárolnunk. A napijegy 21 $ (4700 ft), de vehetünk éves bérletet is, ami Ontario összes parkjába érvényes, ez 175 $ (39500 ft). Attila úton van, így most a fiammal kirándulunk.

2400 tó, 2000 kilóméternyi patak és folyó található a park területén. A 60-as út mentén 14 túraútvonal, 8 kemping, látogatóközpont, múzeum, művészeti központ és kültéri színház is van.
A park belsejében további kempingek és túraútvonalak találhatóak. A leghoszabb útvonal 88 km.
A park egész évben üzemel, de télen sok útvonal zárva van. Jávorszarvas, hód, őz gyakran látható, de előfordulhat hogy feketemedvével vagy farkassal találkozunk. Nekünk most nem volt szerencsénk, csak chipmunk-ot (észak-amerikai mókus) és egy madarat láttunk, de régebbi útjainkon többször láttunk dámszarvast is.

Október első felében a parkba a világ minden pontjáról érkeznek látogatók, az ősz csodás színeit fényképezni. A fák között sok az örökzöld fenyő és a juhar, ami sárga, narancs, piros és vörös színekben pompázik.
Mi most egy kicsit később mentünk hogy elkerüljük a tömeget.

A Booth’s Rock Trail a célpontunk. A külső parkolóban tesszük le a kocsit, ami kb. 1 km-re van az útvonal kezdetétől. Maga a trail 5,1 km hosszú, háromszög formájú csodálatos erdei út, ami a hegytetőre vezet. Sok a kiálló kő és gyökér, figyelni kell a lábunk elé. Elég megerőltető volt számomra a hosszú hegymenet, kétszer is megálltam a tetőig pihenni.

Az út elhalad 2 tó mellett és a hegytetőn egy nagy, lépcsős szikla van, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé. Ez a szikla a Booth’s Rock. Nem tudtunk betelni a látvánnyal. Jó pár ember pihent a sziklán, gyönyörködtek a kilátásban, beszélgettek, szendvicset ettek. Mi is megpihentünk kicsit, erőt gyűjtöttünk a további úthoz.

Az erdőben a hegyről lefelé 2 hosszú lépcsősort építettek, összesen 166 lépcsőfok. A lépcsők aljától könyebb az út, egy elhagyatott vasútvonalon. Mire a trail végéhez értünk már nagyon elfáradtunk, sajnáltam hogy a kocsit a külső parkolóban hagytuk, mert így még 1 km várt ránk odáig. Berogytunk a kocsiba és elmentünk a 60-as úton a másik kapuig. Onnan visszafordulva már hazafelé tartottunk.

Bár a túra elég kemény volt, megállapítottuk hogy megérte, csodás napunk volt.

Alaszka körút 62.nap

Sue Ste Marie-nél lépünk át Kanadába. Innen már csak 550 km hazáig.

Nagyon sajnáljuk hogy véget ért az utazás, számunkra egy csoda volt. Sok helyen jártunk már, de ez volt az első ilyen hosszú ideig tartó utunk. Útközben felírtam minden kiadást, mennyit és mire költöttünk, így a következő hosszabb utazásnál már könnyebb lesz kalkulálni.

Amin spórolni tudtunk az út során : nem aludtunk fizetős kempingben, csak útszéli parkolókban, vagy eldugott kis mellékutakon. A kemping 15-20$ (3-4000 ft) lett volna éjszakánként.
Alaszkában nagyon sok parkoló van az út mellett ahol éjszaka is tartózkodhatunk. Kanadában és USA-ban már többet kell keresgélni, a parkolók túlnyomó többségében tilos maradni éjszakára.
Ritkán ettünk étteremben, főztünk magunknak kétnaponta esténkét egyszerű meleg vacsorát.
A nagyobb városokban vásároltunk be, mert ott olcsóbb mint a kis falvacskákban ahová nehezebben jut el az áru.

A kocsi fogyasztásával nagyon elégedettek voltunk, átlagban 10,3 l lett, ami nagyon jó egy ekkora kocsi esetében. (Dodge Caravan, 3500 kg)
Attila ügyes kezeinek köszönhetően a kocsi tökéletesen funkcionált, és elég kényelmes volt.

62 nap alatt 25400 km.-t tettünk meg és 2730 liter üzemanyagot használtunk el, ez a fűtéshez használt gázolajat is tartalmazza.

Az út során előfordult problémák orvosolása: 5 defekt javítás,1 hátsó fékpofa csere, fűtőventillátor szénkeféjének a cseréje, 1 izzócsere és az ékszíjfeszítő javítása.
Igazán nem sok hiba egy 12 éves, 600 ezer km.-t futott autótól, pláne ilyen extrém körülmények között.

Köszönöm hogy virtuálisan velünk tartottatok az út során és remélem a következőkre is elkísértek, mert még sok szép helyet szeretnék megmutatni Nektek.

A következő bejegyzés többetek kérésére a jégútról fog szólni, ahol a kamionsofőrök nap mint nap küzdenek az extrém körülményekkel.

És az út legvége: Otthon, édes otthon! 😀