Szerző: admin

Alaszka körút 45.nap

Yellowknife a hatalmas Great Slave Lake ( Nagy-Rabszolga-tó ) mellett fekszik, sziklás talajon.
A Wiltideh Dene Waihideh Chee ( Yellowknife-öböl ) a Tsetsootine ( fém emberek) benszülött törzs élőhelye volt. Az első felfedezők nevezték el a helyet Yellowknife-nak ( sárgakés ), a Tsetsootine indiánok sárgarézből készített kése után. Yellowknife utolsó aranybányái 2004-ben bezártak, de a várostól északra sok gyémántbánya üzemel, így ma elsősorban Northwest Territories fővárosa és a gyémántbányák szervízközpontja.

Egy bányára és egy bányászati kiállításra is rábukkanunk, nagyon érdekes.

A városban járva nem hagyhatjuk ki a Pilot Monument-et (Pilóta emlékmű).
Az emlékmű egy nagy sziklán épült (The Rock), hosszú lépcsősor vezet fel a tetejére. Ott található egy kilátó, padok és az emlékmű. Csodás kilátás tárul elénk a Nagy-Rabszolga-tóra, a Yellowknife öbölre, az óvárosra, a Jolliffe-szigetre és a színes úszóházakra és lakóhajókra.

Az emlékművet azoknak az úttörő pilótáknak és mérnököknek az emlékére emelték, akik életüket vesztették az északi területek feltérképezésekor és a posta, az élelmiszer és az utas szállítások során.
Az emlékmű gyakorlati célt is szolgál, ha villog a tetején a lámpa az azt jelenti, hogy repülő vagy hidroplán közlekedik a közeli öböl felé.

Nekem Yellowknife tipikusan az a város amit nem elég egyszer látni.
Indulunk visszafelé, csak az az út van amelyiken jöttünk, de így legalább újra látjuk Tłįchǫ N’de-t.
Fort Providence szélén megállunk éjszakára.

Alaszka körút 44.nap

-7 fok van reggel, nincs melegünk, még jó hogy van fűtésünk. 🙂
A Blackstone Nemzeti Park területén járunk. Átmegyünk a Mackenzie River felett ívelő hídon, aminek a neve: Deh Cho Bridge. Ez a híd 1100 méter hosszú, 4 évig építették. 2012-ben nyitották meg a forgalom előtt, addig nyáron komppal, télen a folyó jegén lehetett csak átjutni a túloldalra. Az építése 202 millió dollárba került.

A túloldalon vár ránk Fort Providence. Lakosai száma 770, ebből 620 őslakos. Megismerkedhetünk a kultúrájukkal, akár részt is vehetünk a közösségi eseményeiken, a márciusi Dehcho Bison Jamboree, a tehetségműsorok, táncversenyek, motoros versenyek, mind nagyszerű lehetőség erre. Június 21.-én az év leghoszabb napján rendezik a National Aboriginal Day ünnepséget, ez a Nemzeti Őslakos Nap. A fesztiválon láthatunk kenu versenyt, kézügyességi játékokat, indián táncokat indián dob hangjára és megkóstolhatjuk az ételeiket is. A helyi üzletekben vásárolhatunk egyedi kézzel készült szőrme ruhákat és kiegészítőket és egyéb kézműves termékeket. A környező erdőkben sok vadon élő állattal találkozhatunk, Észak-Amerika legnagyobb állata az erdei bölény is nagy számban él itt.

Yellowknife előtt 80 km-el egy érdekes helyre bukkanunk, a neve Tłįchǫ N’de. A lápos talajból nagy sziklák emelkednek ki, azokon találhatóak a házak. Athabaskan őslakosok lakhelye ez a vidék. Nem lehet könnyű itt az élet. Dolgozni, vásárolni Yellowknife-be tudnak, a gyerekeket az iskolabusz szállítja oda iskolába. Ez napi 160 km utazást jelent.

Estére Yellowknife-ba érünk, megállunk a város szélén éjszakára.

Alaszka körút 43.nap

Reggel jeges az ablak, -5 fok van. Elérjük a Muncho Lake-et, gyönyörű kék vizű tó. Sok körülötte a daru madár, sikerül is fényképezni egy csapatot a levegőben.

Következő megálló egy szép zöldes vizű folyó, gyönyörű környezetben. Ez a folyó a Moose Lake-t táplálja, a nevét nem sikerült megtudni.

A sziklafalon a lecsorgó víz már jéggé fagyott, mégis van olyan ember aki ilyenkor túrázik. 1095 méter magasban vagyunk, nem szívesen gyalogolnék hegynek felfelé órákig. Mindenesetre felkészültnek látszik, mert még oxigénpalack is van nála, és mellénk érve vidáman integet.

Summit Lake-nél rénszarvasokat látunk, Tetsa River-nél feketemedve megy át előttünk az úton. Nyurga és fél tőlünk, biztos fiatal még. Nem sokkal később újabb macit látunk az út szélén a fák között, Ő már testesebb. Pár km múlva újabb maci az út szélén, megállunk fényképezni. Attila szárított húst rágcsál, a maci a levegőbe szagol és nyíl egyenesen elindul a kocsi felé. Hihetetlen milyen szaglása van. Mászkál a kocsi körül és reménykedik hogy kap a finomságból, de mi tudjuk hogy „az etetett medve halott medve”, így nem kap belőle. Végül hátra kell tolatnunk, mert a kocsi kerekét nyalogatja és félünk hogy kiharapja a gumit. 😂

Találunk egy kidőlt, elkorhadt fát, hatalmas csomó nőtt rajta. Attila mögé áll, így jobban felmérhető a nagysága.
Újabb 2 feketemaci rövid távon belül, úgy látszik itt rengeteg él.

Látunk őzet gidával, bölényeket, hegyikecskéket és egy nagy jávorszarvas is átkocog előttünk az úton.

Újra Northwest Territories-ba járunk, Fort Liard-ban. Slavey nyelven Echaot’l Koe, jelentése: „Emberek az óriások földjéről”. 650 fős kis település őslakosokkal. Taláható itt 2 üzlet, egészségügyi központ, benzinkút, iskola és rendőrség is. Akkora harkályt látunk, mint még soha, nem akarjuk elhinni hogy az. Meg is kérdezzük két helyi gyerektől akik szintén a földön kopácsoló madarat nézik, de megerősítik hogy harkály. 🙂

Egy lakóbusz fekszik az árokban, sajnos nem mindenkinek sikerül jól a nyaralás. 🙁

Nézzétek ezt a hegyet, egy szivecske van rajta.

Leszáll az este, gyönyörűek a szinek az égbolton.

Alaszka körút 42.nap

Reggelre a levegő fagyos, esik a hó, gyönyörűek a fák.

Pár km múlva nyoma sincs a hónak, de az ég borult. Egy grizzly csemegézik az út szélén, a lóhere virágját eszi.
Túlzottan nem foglalkozik velünk, de azért az egyik szemét rajtunk tartja.

Watson Lake-nél többször is jártunk már, de nem bírom megállni, megint lefényképezem a Signpost Forest-et (útjelző erdő). Az első táblát egy katona tette ki, aki az Alaska Hwy építésén dolgozott, így jelezve a lakhelye nevét és távolságát. Elkezdték követni a példáját és a mai napig kerülnek fel új táblák. Már 76 000 különböző jelzőtábla látható a világ minden tájáról.

Bemegyünk a Liard Hot Springsbe, ahol idefelé is voltunk, jól esik a forró vízben áztatni magunkat. Fürdő után folytatjuk az utat. Sok bölényt és hegyikecskét látunk az út mellett, British Columbia és Yukon határán elég gyakori látvány mindkettő. Elmegyünk egy leégett erdő mellett is, szomorú látvány.

Muncho Lake előtt megállunk éjszakára.

Alaszka körút 41.nap

Faro 344 fős kis település ami a bányászatra épült. Lakossága ma már csak 344 fő. Nevét a Faro nevű 17. századi francia kártyajátékról kapta. Bemegyünk a Látogató Központba információt gyűjteni, utána körbe autózunk.

Az itt található bányát 1969-ben nyitották meg, 1982-ig Kanada legnagyobb ólom és cinkbányája volt, és a legnagyobb külszíni fejtésű bánya a világon. Elmegyünk megnézni.
Működése ideje alatt 320 millió tonna hulladéksziklát távolítottak el az érc eléréséhez. 1998 januárjában megszűnt a termelés. A bánya és környékének tisztítása a mai napig nem megoldott. Engem személy szerint sokkolt a természet ilyen hatalmas méretű pusztításának látványa. 😢 A tó helyén csak hatalmas sűrű iszaptenger van, helyenként víztároló medencékkel amikben kék és vörös folyadék van.
2003 óta folyik a helyreállítás , a tervek szerint 2022-re végzik el a teljes kármentesítést.
A tisztítási költségeket 1 milliárd dollárra becsülik.

Megnézzük a Lapie Canyon-t, a szélén ösvény vezet, gyönyörűséges! Van itt egy kemping 18 hellyel, de szeptember elején bezárt télre, így rajtunk kívül nincs itt senki. Nyáron tökéletes ez a hely a kajakozás, kenuzás, raftingolás szerelmeseinek. A kanyon falán sok holló fészkel. Májusban láthatunk itt egy ritka virágot, a Goldenweed-et ( Aranyfű), ami sehol máshol nincs a földön. Sajnos arról idén már lekéstünk.

Ross River egy kis őslakos közösség a Ross folyó és a Pelly folyó torkolatánál. Rövidebb utat keresünk, ezért megkérdezzük az ott élőket, ha a komppal átmegyünk a folyón, el tudunk-e jutni Yellowknife -ba. Kiderül hogy a túloldalon kb. 250 km-t megy az út, utána megszűnik, így nem sikerül rövidítenünk.

50 km-el távolabb anyamedve sétál az úton két tündéri kicsinyével. Megállnak, jól megnéznek minket, aztán a mama veszélytelennek nyilvánít bennünket, így tovább ballagnak.


Finlayson Lake-nél megállunk éjszakára.

Alaszka körút 40.nap

Beérünk Dawson Citybe, a város szélén rögtön megtaláljuk az autószerelőt, kiderül hogy 2 lyuk van a gumin (45$).
Körülnézünk a környéken, nagyon érdekes. Gyönyörű zöld vizű tavacskákat látunk, szélén a jellegzetes „banán” dombokkal, az aranyásás maradványaival.

Búcsút veszünk Dawson City-től. Olyan érzés itt sétálni, mintha visszacsöppentünk volna a múltba. A kedvenc városaim közé tartozik, másodszor jártunk itt, de remélem nem utoljára.

Moose Creek-nél a kemping zárva van már télre, de nagyon aranyos a tábla; Lakosság: 4 nagyszerű srác és lány és 2 barátságos kutya. ☺

Frenchman tónál éjszakázunk egy kis erdei úton.

Alaszka körút 39.nap

Reggel fagyos a levegő, -7 fok van kint. Indulunk tovább, kortyolgatjuk a kávét amit Attila főzött. Gyönyörű a táj, rengeteg fényképet készítek.

Elhagyjuk az északi sarkkört, elérjük az Eagle Plains-t, bevisszük az ajádék whiskyt az üzletvezetőnek. Nagyon meglepődik és örül neki. Attila megméri a keréknyomást, lapos a hátsó gumi mögöttem. Felpumpálja, de egy óra múlva újra lapos. Minden 50 km után megállunk pumpálni. Még 280 km Dawson City, ott találunk majd szerelőt.

Már a Tombstone Park területén járunk. Attila lehúzódik, a hegyoldalban jávorszarvast lát a kicsinyével. Nem is értem hogy szúrta ki, annyira távol vannak tőlünk! Mégis készítünk képet, videót, mert szuperjó fényképezőnk van, nézzétek csak! De végig, mert csak úgy érdekes!

Fél órán keresztül állunk és nézzük hogy serénykednek a hódok. A tavacskát leválasztották több helyen, mintha házban építenének belső falakat. Megállás nélkül hordják az ágakat, nagyon szorgalmas kis állatok.
A Dempster Hwy elején éjszakázunk.

Alaszka körút 38.nap

Körülnézünk a városban, megvesszük az ajándékba szánt italt, és bemegyünk a látogató központba leadni a könyvecskét a pecsétekkel. Leellenőrzik, tudnak róla hogy Tuktoyaktuk-ban az iroda zárva van már télre. Kitöltjük a papírt, a könyvecskét visszakapjuk, és kapunk mellé emlékbe egy-egy igazolást arról hogy átléptük az Északi Sarkkört.

Következő állomásunk Tsiigehtchic. Jelentése: a vas folyó szája. Népessége 179 fő, abból 130 őslakos Gwich’in és 10 Inuit. A kompról látjuk a dombon a két templomot, az egyik a régi, azt már nem használják. Az út itt is nagyon rossz, de a házak jobban karbantartottak és a környékük rendezettebb.

Áthajózunk a Yukon felé vezető úthoz. Belehúzunk, hiszen idefelé láttunk már mindent, és még sok helyre szeretnénk eljutni. Hamarosan elérjuk a következő kompot, utána roboghatunk tovább. Látunk útközben sast és hódot is. Havas tájra érünk, itt korán jön a tél, szeptember 10.-e van. Sötétedik már, közeledünk a Northwest Territory-Yukon határhoz, ott szeretnénk éjszakázni a parkolóban. Egyszer csak kiszúrok egy grizzly-t távolabb a hegyoldalon. Attila megpróbál képet készíteni drónnal, de elég sötét van, és nem akar közel menni, megzavarni a medvét. Pár perccel később az út túloldalán felbukkan egy újabb grizzly és keresztülmegy előttünk az úton.
Elérjük a parkolót, elkészülődünk és eltesszük magunkat holnapra.

Alaszka körút 37.nap

Éjjel esett az eső, most is szemereg, az út még roszabb mint volt. Rengeteg a tavacska és folyó erre, ha jobb idő lesz majd megnézzük drónnal felülről is. Elérjük a Tuktoyaktuk táblát, és megcsodáljuk büszkeségüket, az Ibyuk Pingo-t, ami Kanada legnagyobb, és a Föld második legnagyobb Pingo-ja. 305 méter átmérőjű és 45 méter magas.
A Pingo föld takarta jégdomb, neve az őshonos Inuvialuit törzs nyelvéből származik, jelentése: dombocska.
Csak permafroszt környezetben alakul ki. (Ahol a talaj állandóan fagyott állapotban van.)

Tuktoyaktuk pici település pár utcával a Jeges tenger partján (Arctic Ocean). A nyári hőmérséklet 6 és 15°C, a téli -30 és -40°C fok között van. Az utak állapota borzasztó, és a házak java része rendetlen és koszos. A látogató központot zárva találjuk, pedig onnan is kellene pecsét. Megkérdezzük a helyieket, már bezárt a szezonra, csak jövő nyáron nyit ki. Addig nem szeretnénk itt maradni, így lefényképezzük a látogató központot, hátha elfogadják pecsét helyett. 😊

Bejárjuk az egész városkát pár óra alatt. A tengerparton találkozunk egy férfival aki biciklivel jött 1400 km-ről.
Kicsit kérdezgetjük, mert nem értjük hogy mer valaki több napos útra vállalkozni egyedül, biciklivel, medvék lakta kietlen úton. Azt mondja több medvével is találkozott, aludni nem nagyon mert. Nagyon elfáradt, visszafelé autóstoppal próbál majd menni.

Találunk egy földdel fedett pincefélét, kiderül hogy az a helyiek közös hűtőkamrája. Meghívnak kávézni az egyik házba, elfogadjuk, mert megtiszteltetés hogy maguk közé engednek és sértés lenne ha visszautasítanánk. Megisszuk a kávét, beszélgetünk kicsit és elindulunk visszafelé Inuvikba. Bár az idő most sem jobb, megállunk egy kicsit drónozni.

Inuvikba megállunk a MacKenzie folyó partján egy parkolóban éjszakára. A mellettünk levő helyen áll egy kis autó telepakolva, a tulajdonosa levest főz az egyik grillen. Attila beindítja a generátort a fűtéshez, aztán odamegy a férfihoz és megkérdezi nem zavarja-e a hangja. A férfi hálálkodik hogy megkérdezte Tőle, és nem, nem zavarja. Megkérdezi a generátorra hogy: mi ez, kompresszor? Attila felvilágosítja hogy mi ez, és hogyan fűtünk. Ez nagyon tetszik neki – mondja, – Ő is be fog egyet szerezni, mert sokszor fázik éjszaka a kocsiban. Utána elmeséli hogy Ő villamosmérnök. Nehezen hihető, ha még egy generátort sem ismer fel.
Végül megkérdezi hogy mi is hajléktalanok vagyunk? 😂 Nem, – mondja Attila- mi csak nyaralunk.

Alaszka körút 36.nap

Megérkezünk a második kompátkelőhöz. A komp háromszögben közlekedik a Mackenzie folyón, mert a háromszög egyik sarkánál egy kis település található, Tsiigehtchic, oda majd visszafelé megyünk.
A kompos szól hogy lapos a hátsó gumink. Felpumpálják, egyenlőre így megyünk tovább.

Elérjük Inuvikot. Alkatrész természetesen nincs, csak több heti várakozással kapnánk meg. Mivel nagyon jól működött idáig, így bízunk benne hogy bírja addig amíg valahol kapunk. Bemegyünk a boltba, elájulok az árak láttán. Persze ha belegondolok érthető, nem egyszerűen jut ide az áru, ezt meg kell fizetni. Az a 24×500 ml ásványvíz amit én otthon 2$ ( ~400 ft) körül veszek, itt 27,79$(~5600 ft). Otthon a banán 0,69$/pound, (~140 ft/ 45 dkg) itt 4,79(~1000 ft). Jó hogy nem kell mást vennünk csak kenyeret.

Nem sokat időzünk, majd visszafelé járjuk be a várost, mert szeretnénk megjárni Tuktoyaktuk-ot még a hó előtt. Már jártunk ott egyszer télen, akkor Inuvik-tól Tuktoyaktuk-ig még nem volt út. Nyáron hajóval, télen a Mackenzie folyó jegén, a híres jégúton lehetett oda jutni. A jégútról is szeretnék majd írni egy későbbi posztban.
Kíváncsi vagyok az új útra, 148 km hosszú közel 4 évig építették, nagyon nehéz terepen. Az út elején tábla, rajta hogy a medvék országában vagy, és ne felejtsd, az etetett medve halott medve.

Egyszerre veszünk észre a távolban egy mozgó nagy fekete foltot, egyszerre kiáltjuk hogy medve! Attila rálép a gázra, én felkapom a fényképezőket. Mire odaérünk feláll a „medve”, egy fekete melegítős nő lehajolva bogyót gyűjtögetett, Őt néztük medvének. 😂😂 Napokig nevettünk rajta (azt hiszem a röhögtünk megfelelőbb kifejezés). 😆

Az új út időnként nagyon gödrös és sáros, de a gyönyörű táj kárpótol érte. Tuktoyaktuk közelében megállunk éjszakára.