Reggelre a levegő fagyos, esik a hó, gyönyörűek a fák.
Pár km múlva nyoma sincs a hónak, de az ég borult. Egy grizzly csemegézik az út szélén, a lóhere virágját eszi. Túlzottan nem foglalkozik velünk, de azért az egyik szemét rajtunk tartja.
Watson Lake-nél többször is jártunk már, de nem bírom megállni, megint lefényképezem a Signpost Forest-et (útjelző erdő). Az első táblát egy katona tette ki, aki az Alaska Hwy építésén dolgozott, így jelezve a lakhelye nevét és távolságát. Elkezdték követni a példáját és a mai napig kerülnek fel új táblák. Már 76 000 különböző jelzőtábla látható a világ minden tájáról.
Bemegyünk a Liard Hot Springsbe, ahol idefelé is voltunk, jól esik a forró vízben áztatni magunkat. Fürdő után folytatjuk az utat. Sok bölényt és hegyikecskét látunk az út mellett, British Columbia és Yukon határán elég gyakori látvány mindkettő. Elmegyünk egy leégett erdő mellett is, szomorú látvány.
Körülnézünk a városban, megvesszük az ajándékba szánt italt, és bemegyünk a látogató központba leadni a könyvecskét a pecsétekkel. Leellenőrzik, tudnak róla hogy Tuktoyaktuk-ban az iroda zárva van már télre. Kitöltjük a papírt, a könyvecskét visszakapjuk, és kapunk mellé emlékbe egy-egy igazolást arról hogy átléptük az Északi Sarkkört.
Következő állomásunk Tsiigehtchic. Jelentése: a vas folyó szája. Népessége 179 fő, abból 130 őslakos Gwich’in és 10 Inuit. A kompról látjuk a dombon a két templomot, az egyik a régi, azt már nem használják. Az út itt is nagyon rossz, de a házak jobban karbantartottak és a környékük rendezettebb.
Áthajózunk a Yukon felé vezető úthoz. Belehúzunk, hiszen idefelé láttunk már mindent, és még sok helyre szeretnénk eljutni. Hamarosan elérjuk a következő kompot, utána roboghatunk tovább. Látunk útközben sast és hódot is. Havas tájra érünk, itt korán jön a tél, szeptember 10.-e van. Sötétedik már, közeledünk a Northwest Territory-Yukon határhoz, ott szeretnénk éjszakázni a parkolóban. Egyszer csak kiszúrok egy grizzly-t távolabb a hegyoldalon. Attila megpróbál képet készíteni drónnal, de elég sötét van, és nem akar közel menni, megzavarni a medvét. Pár perccel később az út túloldalán felbukkan egy újabb grizzly és keresztülmegy előttünk az úton. Elérjük a parkolót, elkészülődünk és eltesszük magunkat holnapra.
Érdemes volt megvárni a reggelt, bár mikor elindulunk még köd van, de rövid idő múlva felszáll, és szemünk elé tárul a gyönyörűséges táj. Lekanyarodunk a Top Of The World Hwy-ról, lemegyünk a Yukon folyó partjára.
Forty Mile a legrégibb ismert városnak a helye Yukon-ban, ezért szeretnénk megnézni. 1866-ban alapították az aranykereső szerencsevadászok. A táblán és a folyón kívül innen semmit sem látunk, pedig a régi épületekből egy maroknyi megmaradt. Mivel sokat kellene gyalogolni hogy láthassuk így kihagyjuk, mert nagyon fázunk.
Folytatjuk utunkat Dawson City felé. Egyszer csak egy hatalmas grizzly ballag szembe velünk. Leírhatatlan az élmény, hatalmas az izgatottságunk! Ekkora medvét még soha nem láttunk szabadon a természetes élőhelyén. Az út szélén idegen szagot érez, ezért lefekszik és oda dörgölődzik, megjelöli a területet. Videózzuk, fényképezzük, nem foglalkozik velünk. Nyugodtan elindul a kocsi felé, én már tekerem is fel az ablakot, pedig biztos be tudná törni ha akarná. Attila felkészül a tolatásra, de a medve közvetlenül a kocsi előtt keresztülmegy az úton, és a kocsi mellett tovább ballag. Örülök hogy nem volt éhes, akkor biztos nem lett volna ilyen nyugodt. Attila füttyög hogy a maci visszanézzen, de hiába. Én utána kiabálok elnevezve Mucinak, erre megtorpan és visszanéz. Biztos sziven ütötte hogy le Muciztam egy ilyen hatalmas medvét. 😂
Elérjük a kompot, ami átvisz bennünket a Yukon folyón Dawsonba. A komp ingyenes, ez kellemes meglepetés. A város völgyben fekszik, a Yukon és a Klondike folyó torkolatánál, a hegyről ahol az út vezet, belátjuk az egészet. Érdekes látvány ahogy a Klondike folyó gyönyörű kék vize élesen elválik az ezüst szinű Yukontól.
Az út szélén találunk egy elkerített területet 2 km hosszú sétánnyal, ahol orchideák élnek. Nem gondoltam hogy a fagyos Kanadában van orchidea élőhely. Már szeptember van és hideg, így csak képen csodálhatjuk meg a virágokat, a földben már csak a levelek láthatóak. Mivel kezd sötétedni, keresünk a közelben egy jónak ígérkező alvóhelyet, csak reggel megyünk majd be a városba.
