Reggelre a levegő fagyos, esik a hó, gyönyörűek a fák.
Pár km múlva nyoma sincs a hónak, de az ég borult. Egy grizzly csemegézik az út szélén, a lóhere virágját eszi. Túlzottan nem foglalkozik velünk, de azért az egyik szemét rajtunk tartja.
Watson Lake-nél többször is jártunk már, de nem bírom megállni, megint lefényképezem a Signpost Forest-et (útjelző erdő). Az első táblát egy katona tette ki, aki az Alaska Hwy építésén dolgozott, így jelezve a lakhelye nevét és távolságát. Elkezdték követni a példáját és a mai napig kerülnek fel új táblák. Már 76 000 különböző jelzőtábla látható a világ minden tájáról.
Bemegyünk a Liard Hot Springsbe, ahol idefelé is voltunk, jól esik a forró vízben áztatni magunkat. Fürdő után folytatjuk az utat. Sok bölényt és hegyikecskét látunk az út mellett, British Columbia és Yukon határán elég gyakori látvány mindkettő. Elmegyünk egy leégett erdő mellett is, szomorú látvány.
Faro 344 fős kis település ami a bányászatra épült. Lakossága ma már csak 344 fő. Nevét a Faro nevű 17. századi francia kártyajátékról kapta. Bemegyünk a Látogató Központba információt gyűjteni, utána körbe autózunk.
Az itt található bányát 1969-ben nyitották meg, 1982-ig Kanada legnagyobb ólom és cinkbányája volt, és a legnagyobb külszíni fejtésű bánya a világon. Elmegyünk megnézni. Működése ideje alatt 320 millió tonna hulladéksziklát távolítottak el az érc eléréséhez. 1998 januárjában megszűnt a termelés. A bánya és környékének tisztítása a mai napig nem megoldott. Engem személy szerint sokkolt a természet ilyen hatalmas méretű pusztításának látványa. 😢 A tó helyén csak hatalmas sűrű iszaptenger van, helyenként víztároló medencékkel amikben kék és vörös folyadék van. 2003 óta folyik a helyreállítás , a tervek szerint 2022-re végzik el a teljes kármentesítést. A tisztítási költségeket 1 milliárd dollárra becsülik.
Megnézzük a Lapie Canyon-t, a szélén ösvény vezet, gyönyörűséges! Van itt egy kemping 18 hellyel, de szeptember elején bezárt télre, így rajtunk kívül nincs itt senki. Nyáron tökéletes ez a hely a kajakozás, kenuzás, raftingolás szerelmeseinek. A kanyon falán sok holló fészkel. Májusban láthatunk itt egy ritka virágot, a Goldenweed-et ( Aranyfű), ami sehol máshol nincs a földön. Sajnos arról idén már lekéstünk.
Ross River egy kis őslakos közösség a Ross folyó és a Pelly folyó torkolatánál. Rövidebb utat keresünk, ezért megkérdezzük az ott élőket, ha a komppal átmegyünk a folyón, el tudunk-e jutni Yellowknife -ba. Kiderül hogy a túloldalon kb. 250 km-t megy az út, utána megszűnik, így nem sikerül rövidítenünk.
50 km-el távolabb anyamedve sétál az úton két tündéri kicsinyével. Megállnak, jól megnéznek minket, aztán a mama veszélytelennek nyilvánít bennünket, így tovább ballagnak.
Beérünk Dawson Citybe, a város szélén rögtön megtaláljuk az autószerelőt, kiderül hogy 2 lyuk van a gumin (45$). Körülnézünk a környéken, nagyon érdekes. Gyönyörű zöld vizű tavacskákat látunk, szélén a jellegzetes „banán” dombokkal, az aranyásás maradványaival.
Búcsút veszünk Dawson City-től. Olyan érzés itt sétálni, mintha visszacsöppentünk volna a múltba. A kedvenc városaim közé tartozik, másodszor jártunk itt, de remélem nem utoljára.
Moose Creek-nél a kemping zárva van már télre, de nagyon aranyos a tábla; Lakosság: 4 nagyszerű srác és lány és 2 barátságos kutya. ☺
Reggel fagyos a levegő, -7 fok van kint. Indulunk tovább, kortyolgatjuk a kávét amit Attila főzött. Gyönyörű a táj, rengeteg fényképet készítek.
Elhagyjuk az északi sarkkört, elérjük az Eagle Plains-t, bevisszük az ajádék whiskyt az üzletvezetőnek. Nagyon meglepődik és örül neki. Attila megméri a keréknyomást, lapos a hátsó gumi mögöttem. Felpumpálja, de egy óra múlva újra lapos. Minden 50 km után megállunk pumpálni. Még 280 km Dawson City, ott találunk majd szerelőt.
Már a Tombstone Park területén járunk. Attila lehúzódik, a hegyoldalban jávorszarvast lát a kicsinyével. Nem is értem hogy szúrta ki, annyira távol vannak tőlünk! Mégis készítünk képet, videót, mert szuperjó fényképezőnk van, nézzétek csak! De végig, mert csak úgy érdekes!
Fél órán keresztül állunk és nézzük hogy serénykednek a hódok. A tavacskát leválasztották több helyen, mintha házban építenének belső falakat. Megállás nélkül hordják az ágakat, nagyon szorgalmas kis állatok.
A Dempster Hwy elején éjszakázunk.
Jó hogy van nálunk egy 110 voltos generátor és akkumulátor töltő, amivel a kocsi akkumulátorát fel tudjuk tölteni, így el tudunk indulni visszafelé. 40 km-t kell megtennünk, javarészt dombnak felfelé és sárban. Ezen a kis távon több óra alatt küzdjük át magunkat, mert pár km után a víz melegedése miatt meg kell állni, várni míg lehűl. Visszaérünk végre a műhelyig, a szerelő széttárja a karját, Ők ezt nem tudják megcsinálni, alkatrészt tudnak hozatni Dawson City-ből, kb. 1-2 hét mire ideér. Mivel nem szeretnénk addig itt ácsorogni, Attila beszél az üzletvezetővel és kibéreli tőle a gumisműhelyt szerelés céljára. Az ékszíjfeszítő tengelyének a csapágya elkopott, ezért a szíjfeszítő görgő ferdén áll, ez miatt dobta le az ékszíjat. Az ékszíj is félig beszakadt, de az van nálunk másik, Attila gondosan felkészült az útra alkatrészekkel-szerszámokkal, most jól jön hogy autószerelő a szakmája. Szerencsénk hogy van a műhelyben hegesztőgép, és engedik hogy Attila használja. A kocsi nem készült el estig, így a műhelyben éjszakázunk.
Dél van, Attila most szerelte be a megjavított alkatrészt. Úgy néz ki, sikerült megcsinálnia, a víz nem melegszik túl. Ez csak szükségmegoldás hogy ne álljunk itt sokat, mert vészesen közeleg a hideg.
Attila megy az üzletvezetőhöz fizetni a bérlési díjat. Nem fogad el egy fillért sem, azt mondja nem hagyhatta hogy egy autószerelő a sárban hemperegve szereljen. Megköszönjük a kedvességét és eszünkbe véssük hogy visszafelé hozzunk neki egy üveg italt ajándékba.
Mivel félúton vagyunk, nem fordulunk vissza, továbbmegyünk Inuvikba. 400 km, odáig nincs segítség, addig ki kell bírnia, reménykedünk hogy ott kapunk alkatrészt. Éjjel esett az eső, a sár hatalmas. A kocsi csúszkál, én félek, Attila meg kinevet.
Elérjük az Arctic Circle-t (Északi Sarkkör). Nem először járunk itt, egyszer már voltunk erre télen. Attila készít pár drón felvételt a csodáról, ami körülvesz bennünket.
Átlépünk Northwest Territory-ba, itt már fagy van. Átkelünk egy drótkötéllel húzott komppal a Peel folyón és irány Fort McPherson.
Ez a falucska csupán pár házból áll, mégis alig találjuk meg a motelt ahol a könyvünkbe pecsételnek. A Gwich’in törzs leszármazottai élnek itt, Ők saját nyelvük mellett angolul is beszélnek.
Innen már csak 140 km Inuvik, de nem megyünk el odáig, pár km. után megállunk éjszakára.
Elérjük a Dempster Hwy-t, közel 800 km-t megyük rajta, útközben félúton van az Eagle Plains, ott tudunk először tankolni, így viszünk magunkkal üzemanyagot bőven. Ezen kívül csak pár kemping (már zárva télre), Fort McPherson, Tsiigehtchic és 2 kis komp átkelő található erre. Télen a folyók jegén tudunk átmenni, más út nem vezet Inuvikba. A növényzet gyönyörű színes, nem bírok betelni a látvánnyal.
Nagy a sár, gyakran 15-20cm mély. Csúszkálunk nagyon, sokszor nyomni kell a gázt hogy nehogy beragadjunk. Útközben látunk pár madarat, és egy idős benszülött pár emlékhelyét. Egy útról lecsúszott autó is elénk kerül, emlékeztet rá hogy veszélyes úton járunk.
Belépünk a Tombstone Park területére. Az egyik tájékoztató füzetben le van írva hogy hányas km-nél van látnivaló. Ha nem néznénk, nem találtuk volna meg az Elefánt sziklát, így is nehéz volt hogy tudtuk hol keressük. Egy kis parkolóból a távolban látszik, de tényleg elefánt formája van.
Estefelé elérjük az Eagle Plains-t, tankolunk és megyünk tovább. 40 km-el később az Arctic Circle közelében (Északi Sarkkör) felforr a vizünk. Lehúzódunk az útról, Attila kiszáll és megnézi mi baja az autónak. Szerencsére nem a hűtő lyukadt ki, hanem az ékszíj esett le. Ékszíj nélkül nem működik a vízpumpa, a ventillátor és a generátor sem, ami tölti az akkumulátort. Sajnos szét kell szedni, mert így nem látni miért dobta le az ékszíjat. Közben megáll egy autó megnézni jól vagyunk-e, és mondja hogy több napos eső jön, lehet hogy pár napig nem fog menni a komp sem. Ezzel ráérünk foglalkozni, az autóval így úgysem tudunk továbbmeni. Mivel már sötétedik így megszületik a döntés. Itt alszunk, és reggel visszamegyünk Eagle Plans-ig, ami egy szálloda, benzinkúttal és gumis műhellyel.
