Reggelre cudar hideg lett, persze csak kint, mert bent jó meleg van, jól működik a fűtés. A kocsi Fahrenheitbe méri a hőmérsékletet, -31 F-t mutat, az -35 Celsius fok. Jöhet a finom kávé és indulhatunk Radisson felé. A fákra ráfagyott a hó, annyira hideg van, nem is értem hogy tudnak itt élni emberek.
Egy hiúz bujkál az ágak mögött, de kiszúrjuk. Nem örül a társaságnak, vicsorog ránk. Később egy emberrel is találkozunk, ballag az úton, valami faanyagot húz a szánkóján. Vajon honnan jön és hova mehet? Radisson még messze van. 1-2 km múlva megoldódik a rejtély, egy magányos kunyhó áll a fák között.
Radisson előtt elkanyarodunk, megnézzük a Robert-Bourassa vizierőmű-komplexum egyik gátját. (29 gát szabályozza a vízállást.) Hatalmas víztározó tartozik hozzá, nyáron fel lehet menni a víztározóhoz is, de most a jeges úton képtelenség feljutni, az út le is van zárva, így megelégszünk a fő gáttal, ami 162 méter magas.
Úgy látszik nem csak mi vagyunk olyan őrültek hogy télen feljövünk ide, mert egy kocsi araszol előttünk, igaz Ő dolgozni jött.
A hídon pár rénszarvas ácsorog, az előttünk lévő autó dudájának hangjára elballagnak. Kicsit várunk, hátha visszajönnek, de hiába.
A gát túloldalán egy kanyon van, ott található a kifolyó 8 kapuja. A két sziklafal között egy lépcsős rész látható, becenevén az Óriások lépcsője. 10 lépcsőfokból áll, minden fok magassága 9 és 12 méter között van.
Maga a generátor állomás a gáttól 6 km-el lejjebb van, 137 m-el a föld alatt. Az egész komplexum építése 1960-ban kezdődött és az utolsó egységet 1981-ben helyezték üzembe.
1974-ben az építkezés dolgozói szabotálták a munkát, buldózerekkel mentek kidönteni a generátorokat, megrongálták az üzemanyag tartályokat és felgyújtották az épületeket. Ez miatt a projekt egy évet késett a tervezetthez képest és a kárt 2 millió dollárra becsülték. A vizsgálat szerint a szabotázs oka a rossz munkakörülmények, a szakszervezetek közötti versengés és az amerikai vezetőknek a vállalkozókkal szembeni arrogáns viselkedése volt.
Ez a világ legnagyobb föld alatti erőműve és egyben Kanada legnagyobb vizierőműve.
Megérkeztünk Radisson-ba. Ezt a várost 1974-ben alapították a vizierőmű dolgozói
számára, akkor kezdték el a fő gát és a generátor állomás építését. Ez az egyetlen nem őslakos közösség a környéken. Az építkezés alatt a népesség elérte a 2500-at, jelenleg 500 fő körül mozog. A fő munkáltató itt ma is az erőmű, de számos lakos az idegenforgalomból (vadászat, horgászat) és a vendéglátó iparból él.
Chisasibi a La Grande folyó déli partján fekszik, egyike a régió 9 Cree közösségének, és tagja a Quebec Crees Nagy Tanácsának. Ez a közúton megközelíthető legészakibb Cree falu. Lakossága 4870 fő. Mindössze 8%-uk beszéli a hivatalos angol vagy francia nyelvet, a többség a cree-t és az inuit-ot használja.
Itt újabb gátat látunk, ez is az erőműhöz tartozik. Átmegyünk rajta, Fort George a célunk. A térkép szerint el tudunk menni odáig kocsival, de csak a folyóig jutunk. Ott kiderül hogy csak komppal lehetne átmenni, de télen nem jár. Ránk sötétedik, a hó is elkezd esni, visszafordulunk. A sötétben vigyázni kell, mert sok erre a rénszarvas, találkozunk is velük. Visszaérünk Chisasibi-be és megállunk a falu szélén aludni.
Éjszaka nagyon hideg volt, a fűtéscsövet felemeltük és az ágyra irányítottuk. Nem fáztunk, de a padlón az üdítő belefagyott a dobozába. 😀
Kávézás közben a napfelkeltében gyönyörködtünk, csodás látvány volt!
Úgy döntöttünk először lemegyünk a James-öbölbe.
Drónnal is csináltunk pár képet, fentről is gyönyörű a táj.
Visszafelé majdnem elütöttünk egy madarat, teljesen beleolvadt a hóba.
Megnéztük a várost, olyan helyet kerestünk ahol helyi ételt tudunk enni, de télen semmi sincs nyitva, úgy látszik a helyiek nem járnak étterembe.
Róka komával hazafele is találkoztunk, sőt még egy jávorszarvast is fényképeztem. 😀
A regisztrációs irodában lejelentkeztünk hogy elhagyjuk a területet. Ez az út is emlékezetes marad, jó lenne egyszer nyáron is eljutni ide.
