Reggel korán indultunk tovább, borús, hűvös időben. Hamarosan átléptünk Wyoming államba. Az autópálya helyett a kisebb utakat választottuk. Wyoming az USA 10. legnagyobb állama terület szempontjából, és a 2. legkevésbé lakott. Kétharmadát a Sziklás-hegység láncolata, egy harmadát a magas-préri alkotja. Itt található a világ egyik leghíresebb nemzeti parkja, a Yellowstone, erről már olvashattatok a blogon, az alaszkai körutunkról hazafelé bejártuk.
Az itt lakók főleg mezőgazdaságból élnek, a hatalmas farmokon szabadon legelnek a szarvasmarhák. Sok helyen kerítés sincs, tábla jelzi hogy az úton tehenekkel találkozhatunk.
Persze más állatok is a gépünk elé kerültek, szarvas, őz és rengeteg antilop. Ezekre az állatokra is táblák figyelmeztetnek, főleg sötétben óvatosan kell vezetni nehogy elüssük őket.
Tudtátok hogy az antilop 88 km/h sebességgel is képes futni?
A Red-kanyonhoz értünk, felülről csodálhatjuk meg. Ez a szurdok a Shoshone indiánok élőhelye volt több ezer éven keresztül, bizonyítékok erre az itt talált lándzsa és nyílhegyek, indiánsátor (tepee) maradványok és a sziklavésetek.
Újra deres a táj, az úton havas-jeges foltok vannak. Erre nagy hófújások szoktak lenni, ezért az út szélén hófogókat állítottak fel. Ki gondolná hogy ezek a rácsok ennyi havat képesek megfogni.
Nézzétek ezt a házat!
Még pár kép a csodás tájról.
Késő este átléptünk Nebraska államba. Teljes sötétségben értünk oda a következő látványossághoz, így a parkolóban aludtunk, hogy reggel korán megnézhessük. Hamarosan olvashattok erről is.
Oregon-ból indulunk a kanadai New Brunswick tartományba.
Az út 6085 km. Első két nap Oregon és Idahó államokon megyünk keresztül.
Oregon-ban esik az eső, de legalább nincs hideg. Portland környékéről indulunk. Érdekes dolgokat látunk, egy szép mecsetet, különleges fákat, emeletes hidat, aminek alsó szintjén a városba jutunk, felső szintjén a városból kimenő forgalom halad.
Itt sincs kolbászból a kerítés, nagyon sok a hajléktalan. Ők a város szélén, sátorokban élnek. Tudom hogy legtöbbjük saját maga tehet róla hogy ide jutott és nem is akar tenni érte hogy jobb legyen a helyzete, én mégis nagyon sajnálom Őket. Több híd alját berácsozták, hogy ne tudjanak oda beköltözni.
Elhagytuk a várost, már a hegyekben járunk. A táj nagyon változatos, sok a vízesés és végre az eső is elállt. Sötétedéskor megállunk egy parkolóban éjszakára.
Reggel napsütésben folytatjuk utunkat. A magasság miatt többször felhőben megyünk. Néhol van egy kis hó, de nagy örömünkre, láncot sehol sem kell tenni a kerékre.
Átléptünk Idahó államba. Megállunk a Malad Gorge State Park-nál.
Egy gyönyörű kanyon található itt, ahol az „ördög mosdóját” fogjuk megnézni. A bejáratnál áll egy kis bódé, de senki sincs benne, szezonon kívül a belépő árát egy dobozba kell bedobni. Senki sem ellenőrzi, mégis mindenki megáll fizetni. A parkolótól rövid séta a kanyon, átmehetünk felette egy hídon. A túloldalán folytatódik a gyalogút egy kilátóig. Ott visszafordulva láthatjuk a 18 méter magas vízesést, ami a híd alatt van, ezért onnan nem látható. Maga a szurdok 76 méter magas és 4 kilométer hosszú.
A kanyon széle nagyon be van repedezve, bármikor lepotyoghat.
A nap végén még egy ölyvvel és egy farkassal is találkoztunk.
A Stevens-hágó Washington államban, a Cascade-hegységben található, itt vezet át az út a hegyen, 1238 m magasban. A hágóhoz közeledve világít a tábla, hogy kötelező felrakni a hóláncot. Nem értjük miért, az út nem rossz, de mivel kötelező, nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Jól is tesszük mert később két rendőrrel is találkozunk aki áll az út közepén és ellenőrzi hogy feltettük-e. A hóláncot senki sem szereti, idő felrakni, levenni, ráadásul sokkal lassabban lehet csak menni vele. Ahogy haladunk előre, az idő egyre romlik, sűrűn esik a hó, gyakran alig látni valamit.
Elérjük a hegytetőt, idáig volt nagy a forgalom, mert itt találhatóak a sípályák.
A hóesés már elállt, olyan a táj mint a mesében. Leérünk a hegyről, végre levehetjük a hóláncot.
Egy szépséges kisvárosba érünk. Leavenworth úgy néz ki, mint egy bajor falu.
Egész éves turisztikai célpont, különböző rendezvényekkel, fesztiválokkal vonzzák a látogatókat. A város eredetileg egy kis favágó közösség volt, ide helyezték a Nagy Északi Vasút regionális irodáját az 1900-as évek elején. Az 1920-as években a vasút elköltöztette az irodáját a városból, s ez nagy hatással volt a gazdaságra. A városka küzdött a fentmaradásért, 1662-ben bizottságot hoztak létre (Leavenworth Improvement For Everyone) újraélesztési stratégia kidolgozására. Ennek az eredménye a ma látható bajor stílusú város.
Évente megrendezik az Oktoberfest-et, ami rengeteg látogatót vonz. 2007-től a város minden karácsonykor ünnepi díszbe öltözik, ezt láthatjátok a képeken.
Újabb érdekes helyen jártunk ma, a Washington állambeli, Everett városban található Boeing gyárban. A Boeing építette az első jumbo repülőt, a Boeing 747-et az 1960-as évek közepén, ami másfélszer nagyobb volt az akkor létező legnagyobb repülőgépektől. A Future of Flight (A repülés jövője) látogató központból egy rövid filmvetítés után buszokkal visznek a gyár területére. 122 centi alatti gyermek nem látogathatja a gyárat. Semmit sem vihetünk magunkkal, fényképező, telefon, hátizsák, kézitáska, mindent ott kell hagynunk a központban. Erre a célra ingyenes számkódos szekrények állnak rendelkezésünkre.
A busz elvisz a szerelőcsarnok egyik részéhez, ahol egy föld alatti folyosón jutunk el a liftig.
Az épület alatt egy egész alagútrendszer található, ami 3,7 km hosszú. Ez a szerviz folyosó, itt vezették el az összes kábelt és csövet és a dolgozók is itt közlekedhetnek a munka megzavarása nélkül. A csarnokban való mozgáshoz annak hatalmas mérete miatt 1300 kerékpár és tricikli áll a dolgozók rendelkezésére.
A lifttel feljutunk a plafon alatti erkélyre, onnan nézhetjük meg az összeszerelés folyamatának egy részét a vezetőnk magyarázatával. Busszal átvisznek a csarnok másik végében lévő folyosóhoz, a lift felvisz a másik erkélyre, ahonnan a folyamat többi részét láthatjuk.
A gyár területe 3 km2. Szerelőcsarnoka a világ legnagyobb épülete térfogata alapján, ami 13 385 378 m3. Alapterülete 399 480 m2 hossza 900 m, szélessége 500 m, belső magassága 27,5 m ami akkora mint egy 8 emeletes ház. 1 millió lámpa világítja be, a szerelőcsarnokban 26 daru van elhelyezve, amelyek a mennyezeti sineken 63 km !! hosszan tudnak mozogni. Több mint 36 000 ember dolgozik itt. A gyárban nincs légkondicionálás, ha túl meleg van, kinyitják az ajtókat és ventilátorokat kapcsolnak be, ha hideg van, akkor több fényszórót kapcsolnak be, azzal melegítve fel a levegőt.
Olyan mint egy kisváros, saját tűzoltósággal, bankokkal, kávézóval, orvosi rendelővel és víztisztító üzemmel rendelkezik.
A csarnok egyik oldalán hat db focipálya méretű ajtó található. Gombnyomással nyithatóak, kb. 5 perc alatt nyílnak teljesen ki.
Ebben a gyárban folyik a Boeing 747, 767, 777 és 787 összeszerelése. A repülőgépek darabjait nem itt gyártják ez csak az összeszerelő üzem. A világ különböző helyeiről hozzák, olyan repülővel, amiből 4 darab létezik az egész világon, ez a Dreamlifter.
Ha valaki arra vetemedne hogy egy Boeing-ot szeretne vásárolni, annak jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Egy gép kb. 82 és 408 millió dollár között van, típustól függően. Kétféle motor közül lehet választani: General Electric vagy Rolls-Royce, ezek darabja kb. 50 millió dollár.
A busz visszavisz a látogató központba, ahol láthatunk egy érdekes kiállítást képekkel, vetítéssel. Itt fényképeztem, videóztam, hogy meg tudjam mutatni Nektek.
Leggyorsabb: 0,11km alatt vándorsólyom, 389 km/h 0,11- 3km között X43A repülő 10 461 km/h 3-70km között Helios II űrhajó 252 793 km/h Mennyi időre van szükség az elérésükhöz a mai technikával: Hold: 3 nap, 402 336 km Mars: 6 hónap, 55 millió km Proxima Centauri: 76 000 év, 40 trillió km (A legközelebbi csillag a nap kivételével)
Egy hosszú falon láthatjuk a Boeing történetét évekre bontva.
Egy repülőgép farok (függőleges vezérsík) is ki van állítva, így látni igazán hogy milyen nagy.
Ez a Nemzetközi Űrállomáson működő Destiny laboratórium modul pontos másolata. 8,5m hosszú, 4,3 m átmérőjű.
Láthatjuk a világ legkisebb drónját, nagyító alatt hogy jól látható legyen. Olyan szárnyai vannak, mint a bogaraknak és úgy is használja őket repülés közben. Szárnytávolsága 3 cm, mesterséges „izmokkal” másodpercenként 120 szárnycsapásra képes, a súlya mindössze 80 milligramm.
Vele egy tárolóban láthatunk egy kolibri drónt is. Ezt a mini repülőt az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatási projektjei számára fejlesztette ki az AeroVironment nevű cég. (2006 óta 4 millió dollárt kapott a fejlesztésre.) Úgy tud mozogni mint egy igazi kolibri, akár oldalirányban is. Elektromos motorral hajtott szárnyain 8 percig képes repülni, maximum sebessége 18km/h. Videókamerával is rendelkezik, felderítési célokra. Az újabb verzió a fejlesztések eredményeként ma már 110 percig képes a levegőben maradni.
Ez a rács a kaliforniai HRL Laboratórium fejlesztése, 100× könyebb a hungarocellnél, a hajszálnál 1000× vékonyabb falvastagságú üreges fémcsövekből készült, mégis nagyon erős és rugalmas.
Megemelhetjük egy repülőnek ugyan azt a darabját, a régi és az új anyagból készítve, megtapasztalva hogy az új mennyivel könyebb. A felső alumíniumból, az alsó szénszálas anyagból készült. Gondoljatok bele, ha egy ekkora darabnál ennyi a súlykülönbség, akkor mekkora egy hatalmas repülőgépnél. A kisebb súly nagy üzemanyag megtakarítást eredményezhet.
A tetőteraszról esti fényben is megnéztük a gyárat.
Nagyon érdekes program volt, örülök hogy eljutottunk ide.
Alig aludtunk éjjel, hatalmas szél volt, folyamatosan lökdöste a kocsit. Ahogy kivilágosodott indultunk is. A Banff Nemzeti Park Kanada legrégebbi nemzeti parkja, a világörökség része és az egyik leglátogatottabb park a világon. Több mint 3 millió turista fordul meg itt évente, ez 6 milliárd dollár éves bevételt jelent. Most nem állunk meg, csak keresztül megyünk, ezért nem kell belépőjegyet vennünk. A parkot ősszel bejártuk, olvashattatok róla az alaszkai körutunknál.
A park télen-nyáron kedvencem, a hatalmas hegyek, az állatok, a több száz tó és a gleccserek miatt. 6641 km2-es területén több mint huszonöt 3000 méternél magasabb hegycsúcs található. A rengeteg turista a bevétel mellett nagy károkat okoz az élővilágban, bár az út felett hidakat építettek az állatok számára, még így is évente több ezer szarvast, medvét gázolnak halálra.
Hideg van, a fákra rá van fagyva a hó. Az utat a park területén nem sózzák, hanem homokkal szórják le.
Kiérünk a park területéről, az út a Sziklás-hegységben (Rocky Mountains) folytatódik tovább. Az út csúszós, vannak részek ahol nem takarították el a havat. A levegő igen jeges, ezért a képek jó része ablakon át készült, azoknak kékes a színe.
Több helyen meg kell állnunk, hol kicsúszott kocsi miatt, hol a hó súlya alatt az útra hajolt fák, vagy azok kivágása miatt.
Az út kanyargós, ráadásul a hó is elkezdett esni. Néha semmit sem látni, akkora a köd. Az autók sorban állnak le hóláncot felrakni. Többször jártunk már télen erre, de most egy-egy előzésnél féltem amikor Attila a gázra lépett, hogy ne akadjunk el a nagy hóban. A fényképezést nem bírtam abbahagyni, olyan csodálatos a havas táj.
Késő este értünk Vancouver-be, egyikünknek sem kellett altató. Bár szilveszter napja volt, az éjfélt sem vártuk meg, a fáradtságtól kidőltünk.
Újra útra kelünk, irány British Columbia. 4500 km, de miután kilépünk Ontario-ból, az autópálya mellett nem sok látnivaló van. Átmegyünk Ontario, Manitoba, Saskatchewan és Alberta tartományokon a célig.
Toronto-ból indulunk, az első két napon Ontario tartományban megyünk. Ez Kanada második legnagyobb tartománya, a territoriumokat leszámítva. Területe 1 076 395 km2, népessége 12 862 000 fő. Az út a Lake Superior (Felső-tó) mellett vezet jó hosszú darabon. Ez a legnagyobb az észak-amerikai Nagy-tavakat alkotó 5 tó közül. A világ legnagyobb édesvizű tava (területe 82413 km2) és a harmadik legnagyobb víztérfogatú (12 100 m3). Átlagos mélysége 147 méter, de a legmélyebb pontja 406 méter. A tavon sokszor mértek 9 méteres hullámokat is viharok idején. Télen a benne található kis szigetecskék megkapó látványt nyújtanak teljesen lejegesedve.
Egy pár tavaly téli kép a tóról.
Második éjszaka Dryden-ben aludtunk. Reggelre -10 fok volt, de a jeges szél miatt sokkal hidegebbnek éreztük. A boltban arról beszélgettek az emberek, hogy lezárják az autópályát a hideg és a várható ónos eső miatt. Szerencsére ez nem történt meg amíg ott voltunk.
Átléptünk Manitoba tartományba. Itt az út farmok mellett halad, nincs sok látni való.
Attól féltem kiugrik menet közben, ráadásul jeges szél fújt.
Következő tartomány Saskatchewan. Itt is növénytermesztésből és állattenyésztésből élnek az emberek. Még valami látható a farmokon, kicsi olajkutak dolgoznak szorgalmasan.
Átlépünk Albertába. Itt található Medicin Hat városában a világ legnagyobb indián sátra, a Saamis Tepee. Eredetileg az 1988-as téli olimpiára építették (Calgary), a kanadai őslakosok előtti tisztelgésül. 1991-ben költöztették át. A tepee teljes egészében acélból épült, 800 tonna súlyú. Magassága 65,5 m, átmérője 48,8 m, 960 db csavar tartja össze. 10 nagy kör alakú tábla látható rajta, amelyek az őslakosok kultúráját és történelmét mutatják be.
Albertában található a Siksika indiánok nemzetsége, az út az Ő földjükön vezet keresztül.
Elértük Calgary-t. Hatalmas város, a harmadik legnépesebb egész Kanadában 1 336 000 fő lakosával. Itt tartották az 1988-as téli olimpiai játékokat. Rengeteg a látnivaló, de most nem állunk meg, majd egy másik alkalommal ha több időnk lesz bejárni. Az útról látni a sípályákat, még este is sokan használják. Az emberek itt nagyon aktívak, rengetegen sportolnak, sétálnak a parkokban még hidegben is.
A Banff National Park bejárata előtt 40 km-el megállunk éjszakára egy parkolóban. Holnap már csak a park és a Sziklás-hegység van hátra hogy elérjük a célunkat.
