Folytatjuk utunkat, következő célpontunk az Arctic Circle Hot Springs, ami egy melegvizű fürdő. Visszefelé újra megállunk a Finger Mountain-nál pár kép erejéig. Bár a nap most sem süt, legalább az eső nem esik.
Átkelünk a Yukon folyón, több összetákolt házikót is látunk a víz szélén, hihetetlen hogy ebben élnek emberek.
Átmegyünk a csővezeték alatt, újra megdöbbenek tekintélyt parancsoló méretein. Vége a Dalton Hwy-nek, áttérünk az Elliot-ra. Fox városkánál elkanyarodunk Circle City felé ( Steese Hwy, 6-os ut).
Találkozunk egy morcos bagollyal, és sasokkal is.
Chatanika Lodge közelében aranymosó gépet látunk, a vízparton lévő bordákból álló földet banán-hegynek hívják. Ezeket a bordákat az átmosott földből pakolta oda a gép.
Ránk esteledett, így megállunk Long Creek-nél.
Anchorage-ba értünk. Ez Alaszka legnagyobb városa és gazdasági központja. Az állam népességének több mint fele a városban és annak környékén él, közel 300 ezer fő. Látnivaló nem sok van, olyan mint bármelyik város.
Az egyetlen különbség hogy rengeteg a zöldterület, és bármikor találkozhatsz a városban vadakkal. Szerencsénk volt, mi is találkoztunk egy jávorszarvassal. Nagyon közel volt hozzánk és egyáltalán nem érdekeltük.
A Moose’s Tooth az USA 3. legjobb pizzázója, persze meglátogattuk. A pizza nem volt rossz izű, de annyira szuper sem, a kinézete meg, hááát inkább nem részletezem, nézzétek meg a képen. 😂 Mégis rengetegen voltak, sokan kint vártak a pizzájukra, mert hatalmas tömeg volt bent.
Fele Hawai, fele zöldséges pizza.
Érdekesség még hogy Anchorage-ból indul az Iditarod.
Az Iditarod egy kutyaszánhúzó verseny, amit a szérumfutás hőseinek emlékére rendeznek meg 1967 óta minden évben.
1925 januárjában az alaszkai Nome városában diftéria járvány kezdődött.
Az oltóanyag szállításnak egyetlen módja a tél miatt a kutyaszán volt, a posta útvonalán, az Iditarod-on. A postások között voltak a legjobb kutyaszán hajtók.
Nenana-tól Nome-ig 20 hajtó és 150 kutya, 5 és fél nap alatt teljesítette az 1085 km-t. Ezt a távot 25 nap alatt szokták megtenni, de most éjjel-nappal váltóban vitték a szérumot emberfeletti kitartással.
-50 °C fok alatti hőmérséklet, jeges szél, rossz látási viszonyok nehezítették az utat. Több kutya elpusztult, a hajtók fagyási sérüléseket szenvedtek, volt akinek meleg vizet kellett önteni a kezére mert hozzáfagyott a szánhoz. Volt akinek elpusztult mindkét vezérkutyája és saját magának kellett a szán elejére állni és a hajtók gyakran a szán mellett futottak hogy ne fagyjanak meg, de a járványt sikerült megállítani.
Az Iditarod verseny útvonala
Folytatjuk utunkat, Cantwell közelében megállunk éjszakára, holnap áttérünk a Denali Hwy-ra.
Kávé és indulááás! Útközben látunk halat falatozó sirályokat, és kanadai darut (Sandhill Crane).
Megállunk a Látogató Központnál térképért és katalógusért. Az öböl vize gyönyörű kék és szép virágoskert van a kilátónál.
Megérkeztünk. Homer egy kisváros a Kachemak-öbölben. Népessége 5000 fő. A város becenevei : Land’s End (Az út vége) és Halibut Fishing Capital of the World (A világ óriás lepényhal halászatának a fővárosa). Homer az óriás lepényhal és a lazac sporthorgászatból, az idegenforgalomból, és a kereskedelmi halászatból él.
A központ a Homer Spit Road, az öbölbe nyúló földnyelv, ahol galériák, üzletek, tenger gyümölcseit kínáló éttermek és strandok találhatók.
Az eltűnt tengerészek emlékműve.
A távolban, az öböl túlpartján több gleccser is látható, és egy érdekes házat is fotóztam.
Következő célpontunk Anchorage. Közben megállunk a Kenai-Russian
River-nél. A folyóban rengeteg a lazac, és persze a horgász is. 😀
Nem csak az emberek szeretik a halat, nézzétek csak a karmait! 🙂
Tábla figyelmeztet a maci veszélyre, kérik hogy ne hagyjunk semmit sem elöl.
A gyönyörű Kenai Lake (Kenai Tó) mellett folytatjuk az utat.
Seward 2800 lakosú kisváros az alaszkai vasút déli végállomása és az USA egyik legjelentősebb kereskedelmi halászhajó kikötője. Évi 14 000 tonna halat és rákfélét raknak itt hajókra. Sok étterem, üzlet és szálláslehetőség van, nyáron sok turista megfordul itt.
Megcsodáljuk a lagúna gyönyörű kékeszöld vizét is.
Az Exit Glacier a Harding Icefield (Harding Jégmező) egyik kisebb gleccsere. Mégis nagyon népszerű a jó megközelíthetősége miatt. A parkolóig aszfaltozott út vezet, onnan a gleccser végéig több gyalogos túraútvonalat is kialakítottak. Elég könnyű terep, bár az út felfelé vezet.
A gleccser egész évben látogatható, de a hó érkezésétől az út az autók számára zárva van. Mégis elérhető többféleképpen : motoros szánnal, kutyaszánnal, sífutással vagy akár vastag kerekű biciklivel.
Sajnos rohamosan olvad, évente kb.50-60 métert húzódik vissza. A túra útvonalon táblák mutatják a mozgását.
A kilátónál az utolsó jelzés azt mutatja hogy 2005-ben meddig ért a gleccser.
Visszafelé bemegyünk a látogató központba, ott láthatjuk a Kenai Fjord térképét és azt is, milyen ütemben fogy a gleccser.
Indulunk tovább Homer felé. Útközben látunk egy fafaragó galériát, vicces szobrokkal.
Skilak Lake-nél ( Skilak Tó) megállunk pár percre, a víz gyönyörű. Ki van rakva jó pár gyerek méretű mentőmellény, de használat után mindenki visszaviszi. Nem kel lába, pedig senki sem őrzi. Egy figyelmeztető tábla is van kirakva, így mindenki tudja mire számíthat.
A tábla szövege:
A tóvíz gleccser olvadásból származik, és 10 °C fokos. Ha felborulsz a túlélési esélyed kevés. A gleccserek szele erős, kiszámíthatatlan, és előjelek nélkül kialakulhat. Ne kockáztass. Maradj közel a parthoz. Viselj mentőmellényt. Készülj fel az éjszakára. Jobb, ha később mész haza, mint ha egyáltalán nem.
Soldotna mellett megállunk éjszakára, ott látható ez a furcsa háztető. Nekem tetszik, de az ácsok biztos nem örültek neki.
Viszlát Valdez! Elindulunk következő uticélunk, Seward felé. Egy darabig ugyanazon az úton megyünk visszafelé. Alaszka úthálózata igen csekély, rengeteg település el van vágva a külvilágtól, csak légi úton megközelíthető. Ezért van hogy a fiatalok hamarabb vezetnek repülőt mint autót. Az utak állapota borzasztó, néha hullámvasúton érezzük magunkat. A kemény fagy nem tesz jót az aszfaltnak.
Útközben látjuk távolról a Matanuska Glacier-t, innen jól látható milyen hosszan húzódik.
Alig várom hogy odaérjünk, ez a legnagyobb gleccser Alaszkában ami autóval megközelíthető, 43 km hosszú és 6,4 km széles. A különlegessége hogy rá lehet menni. Sajnos az idő ma is borús, ez látszik is a fényképek minőségén. Az útról lekanyarodunk egy keskenyebb földútra, lemegyünk az irodához.
Befizetjük a belépőt (60$), és mehetünk tovább saját autóval. Az alsó parkolóból elénk tárul a gleccser egy része, fenséges látvány!
Kb. 20-25 percet kell gyalogolnunk, ahol nagy a sár ott tettek le rácsot vagy padlót.
Végre rálépünk a gleccserre. Hihetetlen látvány és érzés! Nem hoztunk a cipőnkre karmokat, pedig van otthon. 😞 Így aztán lassan haladunk előre, a sportcipő nagyon csúszik a vizes jégen. Rengeteg képet csinálunk, nem bírjuk abbahagyni. Pár képen láthatóak emberek is, így jobban felmérhetőek a méretek.
A képen az embercsoport segít elképzelni a méreteket.
Egy lány áll fent a hasadék szélén. Veszélyes dolog letérni a kijelölt útvonalról, mert ha belecsúszunk egy hasadékba, a jeges vízben kihűlünk percek alatt.
A videó jobban visszaadja a gleccser színét, és látszik az is, hogy olvad.
Mikor visszaérünk a kocsihoz, Attila kikunyerálja az irodában hogy a drónnal is csinálhasson pár felvételt. Kap engedélyt, bár a sűrű helikopter forgalom miatt csak az egyik oldalon és alacsonyan, de örülünk hogy megengedték, hisz tudjuk hogy tilos a drón használata Alaszkában is az összes Nemzeti Parkban.
A képen a bal felső saroktól befelé kék vonallal megjelöltem egy ember csoportot, így látszik igazán milyen hatalmas a gleccser, és ez csak a széle.
Indulunk tovább Seward felé. Útközben látunk egy fafaragó műhelyt ajándékbolttal, az üzlet sajnos zárva, de az udvaron azért körül nézünk. Micsoda ügyes kezű emberek vannak!
A táj továbbra is gyönyörű, megállunk megcsodálni a Portage Glaciert.
Folytatjuk utunkat sötétedésig, Hope közelében megállunk éjszakára.
Reggel van, kávéfőzés és indulunk tovább. Ma sok látnivaló vár ránk. Nemsokára a Worthington Glacier-hez érünk. Ez egy 23 400 hektáros völgyi gleccser a Richardson Highway mellett, Valdez előtt. 1968 óta természetvédelmi terület. Azon ritka gleccserek közé tartozik melyek megközelíthetőek aszfaltozott úton (1út). Mint Alaszka gleccsereinek többsége, ez is folyamatosan olvad, de nem olyan nagy tempóban mint sok másik. Gyönyörű, hihetetlen látvány, most már tudom milyen a gleccserkék. 🙂 A képek sajnos nem adják vissza a méreteket.
Folytatjuk utunkat, a Keystone Canyon felé. Hatalmas sziklafalak között visz az út, és gyönyörű vízeséseket látunk, itt található a 180 méter magas Bridal Veil Falls (menyasszonyi fátyol vízesés ) és a 100,5 méter magas Horsetail Falls ( lófarok vízesés ). Csodaszép látvány mindkettő, rengeteg képet-videót csinálunk. 🙂
Lekanyarodunk az útról egy kis tóhoz, a Valdez Gleccser vize gyűlik itt össze. A víz nagyon hideg, kisebb-nagyobb jégdarabokkal. Azért vannak vállalkozó kedvű emberek, akiket nem zavar a jeges viz, de a hegy mögötti látványért biztosan megéri. 🙂
Valdez 4000 lakosú kisváros, az Alaszkai-öböl északi részén. Jégmentes kikötője az egyik legfontosabb kikötő Alaszkában. Itt található a Transzalaszkai Kőolajvezeték vége ( Trans-Alaska Pipeline System ), itt töltik meg a nagy olajszállító tankereket. Rengeteg halászhajó áll a kikötőben.
Valdezben is van lazac keltető (Solomon Gulch Hatchery), pont ívás idő van, így rengeteg lazac tolong a keltetőnél bejutásra várva.
Persze igy könnyű jóllakni a fókáknak és a vidráknak is. 🙂
A túrizmus komoly pénzt hoz a városnak, és érdekesség még, hogy itt rendezik az extrém sívilágbajnokságot 1991 óta. Egész nap szemereg az eső, ez nem kedvez a fényképezésnek. 😞
A napot a Mike’s Place Restaurant-ban zárjuk, megkóstoljuk a helyi friss halat. Attila red salmont kér (vörös lazacot) , én halibutot (óriás lepényhal) és hozzá egy Alaskan Glacier Blue nevű koktélt (75$). Nem szeretem a halat, de Alaszkában vétek kihagyni. 🙂 Meglepően finom volt! 🙂
Folytatjuk utunkat következő uticélunk, Valdez felé. Rengeteg tavacska és folyó van a környéken, a kéktől a vörösig mindenféle szinű vízzel.
Tok-ban megállunk körülnézni, pici falvacska, pár ház az egész. Gyönyörű kutyák vannak errefelé, gyorsan fényképezek is. 🙂
Ahtna-ban bemegyünk a Visitor Centerbe, begyűjtjük az információkat a látnivalókról. A helyiek mindíg többet tudnak mondani a környékről mint a tájékoztató füzet, persze azért azt is hozunk. 🙂
Glennallenben megkóstoljuk a bison burgert ( bölény hamburger 35$ ), nem lesz a kedvencem, száraz mint a cipőtalp, de legalább a sült krumpli finom. 🙂 .
Reggel van, elindulunk Haines-ből. Irány a kanadai határ. Útközben a gps-t böngészve találunk egy érdekesnek ígérkező kisebb erdei utat a határhoz. Ezen aztán közel 100 km-t megteszünk, mikor kiderül hogy a gps átvert bennünket, és a híd amit mutatott nem létezik. Vissza kell fordulnunk aminek főleg azért nem örülök, mert ez egy egysávos, keskeny, gödrös, sáros út.
Folytatjuk utunkat, újra a beton úton. Át kell mennünk British Columbia és Yukon egy részén hogy elérjük az Alaszkai határt a felső résznél.
A határátkelő neve Alkan Border. Kicsit magyarázkodnunk kell, a határőr nem érti mit keres 2 magyar, kanadai autóval ezen a ritkán használt határon, ráadásul Michigenben kiadott vízummal. Megmutatjuk a kanadai igazolványunkat, elmagyarázzuk a helyzetet és már mehetünk is tovább. 🙂
A határ után nem sokkal, a Tetlin Visitor Centernél megállunk éjszakára.
Reggel 8,45-kor indulunk Juneauba, a Fjord Express-nél fizettünk be egész napos útra, 360$ 2 főre. Nem egy hatalmas hajó, kb 60 férőhelyes, de nagyon stabil. 150 km-re van Juneau, útközben fókákat keresünk, de hiába. A kapitány szerint még biztos alszanak. 😀 Gyönyörű az út, vadregényes a táj. A 2 fokos víz és a 10 fokos levegő közötti hőmérséklet különbség miatt gyönyörű hullámos pára alakul ki a víz felett.
Juneau népessége 32 660 fő. Az európai telepesek érkezése előtt a Tlingitek éltek itt is. A város 1881-ben alakult, miután az indiánok útmutatásai alapján a telepesek aranyat találtak. 1906 óta Juneau a főváros, a korábbi Sitka helyett. A város sok másik alaszkai városhoz hasonlóan az északi olajmezők feltárásakor és a Transzalaszkai Csővezeték megépülésekor indult gyors növekedésnek. A várost nem köti össze szárazföldi út a külvilággal, csak légi vagy vizi úton közelíthető meg, emiatt évek óta folyik a vita a főváros áthelyezéséről. Túrista szezonban nagyon forgalmas, hiszen az egyik fő kikötőhelye az Alaszkába érkező hajóknak.
Megérkeztünk, busz vár ránk a kikötőben ami a belvárosba visz. 4 óra szabadidőnk van, de szabadon választott program 2 óra múlva egy halkeltető meglátogatása. Nyakunkba vesszük a belvárost, sétálunk a kis utcákon. Nem olyan mint egy főváros, inkább mint egy üdülő telep. Óriási tengerjáró hajók a kikötőben, pici, üzletekkel teli utcák.
A várost hatalmas hegyláncok veszik körül és a közelében található a Mendelhall Glacier (gleccser), ami csodás látvány.
2 óra múlva elindulunk a halkeltetőbe ami nagyon érdekes, a belépő 5$, de nekünk benne van a kirándulás árában. Évente több mint 130 millió lazacot keltetnek itt. A lazacok visszajárnak a születési helyükre az ikrát lerakni , így akik itt születtek, minden évben visszajönnek ide. Júniustól októberig megfigyelhető ahogy a felnőtt lazacok végigúsznak egy 140 méter hosszúságú „hal létrán ” és összegyűlnek a halastavakban, ikrázásra készen. Az ikrákat 2 nagy keltető medencébe teszik, s ott nevelik fel őket.
Az épületben különböző akváriumok is találhatóak, több mint 150 helyi tengeri fajt láthatunk bennük, és a kosarakban lévő élő állatkák megérinthetőek.
A buszunk visszavisz a kikötőbe, a kapitányunk már vár ránk. Elindulunk állatokat keresni. Ránk mosolyog a szerencse, többféle állatot is látunk. Bálnákat, oroszlánfókákat, vidrákat, delfineket. Nem győzzük a gépet kattintgatni, felejthetetlen élmény. 🙂
Főtt ételt is kapunk, a hajón főzték. Nem tudom mi ez, hallevest mondott rá a szakács. Van benne krumpli, káposzta, répa és lazac. Nem szeretem a halat, évek óta nem eszem meg, de ez finom. 🙂 Este vissza érkezünk Haines-ba, még egyszer körbejárjuk a városkát, elfáradtunk ma, ránk fér a pihenés. 🙂
Alaszka az USA 49. tagállama, eredetileg Orosz terület volt. A háborús kiadások miatt az Orosz kincstár kiürült, ezért 1867-ben 7,2 millió dollárnyi aranyért ( hektáronként 0,05 $ ) eladták Amerikának. Alaszkát az amerikai emberek művelésre alkalmatlan, különösebb adottsággal nem rendelkező területnek tartották, jégszekrénynek és jegesmedve kertnek gúnyolták. 1896-97-ben a történelem legnagyobb aranyláza tört ki Alaszkában. Ekkor számos új település jött létre, sokan végleg letelepedtek itt az aranyásók közül. Kiépült a vasúthálózat is a bányák és a kikötők között. Az 1960-as évek végén felfedezték az északi területek olajmezőit, és ez nagyot lendített a gazdaságon. A hidegháborúban Alaszka a stratégiai helyzete miatt felértékelődött az amerikaiak szemében. A Bering- Szorosnál mindössze 85 km a távolság a két nagyhatalom között, igy az amerikai kormány több rakétasilót is telepített ide. Még ma is van egy nagy katonai légibázis Alaszkában, de fényképezni vagy autóval megállni a környéken tilos.
Alaszkáról sokan nem tudják hogy van egy alsó és egy felső része. A kettő között nincs út, csak Kanadán keresztül közelíthető meg mindkettő.
Pleasent Camp-nál lépjük át a határt, végre Alaszkában vagyunk! 😀 El sem hiszem, nagy álmunk volt!
A főváros Juneau, csak hajóval vagy repülővel közelíthető meg, szárazföldi út nincs. Ezért első megállónk Haines lesz, onnan 1 napos hajóút keretében nézzük meg a fővárost.
A Chilkat tó és völgy vadvédelmi terület, gyakori a barna medve, a jávorszarvas, és az amerikai fehérfejű rétisasok kedvelt gyülekező helye, minden évben több mint 3500 sas gyűlik itt össze.
Haines pici városka 1374 lakossal. Őslakosai a Tlingit Indiánok. Fél óra alatt körbejárjuk és irány a kikötő. Innen indul a hajónk reggel Juneauba.
