2019 november – utazzatokvelem.com

Eastmain, Radisson, Chisasibi 2.

Reggelre cudar hideg lett, persze csak kint, mert bent jó meleg van, jól működik a fűtés. A kocsi Fahrenheitbe méri a hőmérsékletet, -31 F-t mutat, az -35 Celsius fok. Jöhet a finom kávé és indulhatunk Radisson felé. A fákra ráfagyott a hó, annyira hideg van, nem is értem hogy tudnak itt élni emberek.
Egy hiúz bujkál az ágak mögött, de kiszúrjuk. Nem örül a társaságnak, vicsorog ránk. Később egy emberrel is találkozunk, ballag az úton, valami faanyagot húz a szánkóján. Vajon honnan jön és hova mehet? Radisson még messze van. 1-2 km múlva megoldódik a rejtély, egy magányos kunyhó áll a fák között.

Radisson előtt elkanyarodunk, megnézzük a Robert-Bourassa vizierőmű-komplexum egyik gátját. (29 gát szabályozza a vízállást.) Hatalmas víztározó tartozik hozzá, nyáron fel lehet menni a víztározóhoz is, de most a jeges úton képtelenség feljutni, az út le is van zárva, így megelégszünk a fő gáttal, ami 162 méter magas.

Úgy látszik nem csak mi vagyunk olyan őrültek hogy télen feljövünk ide, mert egy kocsi araszol előttünk, igaz Ő dolgozni jött.
A hídon pár rénszarvas ácsorog, az előttünk lévő autó dudájának hangjára elballagnak. Kicsit várunk, hátha visszajönnek, de hiába.

A gát túloldalán egy kanyon van, ott található a kifolyó 8 kapuja. A két sziklafal között egy lépcsős rész látható, becenevén az Óriások lépcsője. 10 lépcsőfokból áll, minden fok magassága 9 és 12 méter között van.

Maga a generátor állomás a gáttól 6 km-el lejjebb van, 137 m-el a föld alatt. Az egész komplexum építése 1960-ban kezdődött és az utolsó egységet 1981-ben helyezték üzembe.
1974-ben az építkezés dolgozói szabotálták a munkát, buldózerekkel mentek kidönteni a generátorokat, megrongálták az üzemanyag tartályokat és felgyújtották az épületeket. Ez miatt a projekt egy évet késett a tervezetthez képest és a kárt 2 millió dollárra becsülték. A vizsgálat szerint a szabotázs oka a rossz munkakörülmények, a szakszervezetek közötti versengés és az amerikai vezetőknek a vállalkozókkal szembeni arrogáns viselkedése volt.

Ez a világ legnagyobb föld alatti erőműve és egyben Kanada legnagyobb vizierőműve.

Megérkeztünk Radisson-ba. Ezt a várost 1974-ben alapították a vizierőmű dolgozói
számára, akkor kezdték el a fő gát és a generátor állomás építését. Ez az egyetlen nem őslakos közösség a környéken. Az építkezés alatt a népesség elérte a 2500-at, jelenleg 500 fő körül mozog. A fő munkáltató itt ma is az erőmű, de számos lakos az idegenforgalomból (vadászat, horgászat) és a vendéglátó iparból él.

Chisasibi a La Grande folyó déli partján fekszik, egyike a régió 9 Cree közösségének, és tagja a Quebec Crees Nagy Tanácsának. Ez a közúton megközelíthető legészakibb Cree falu. Lakossága 4870 fő. Mindössze 8%-uk beszéli a hivatalos angol vagy francia nyelvet, a többség a cree-t és az inuit-ot használja.
Itt újabb gátat látunk, ez is az erőműhöz tartozik. Átmegyünk rajta, Fort George a célunk. A térkép szerint el tudunk menni odáig kocsival, de csak a folyóig jutunk. Ott kiderül hogy csak komppal lehetne átmenni, de télen nem jár. Ránk sötétedik, a hó is elkezd esni, visszafordulunk. A sötétben vigyázni kell, mert sok erre a rénszarvas, találkozunk is velük. Visszaérünk Chisasibi-be és megállunk a falu szélén aludni.

Éjszaka nagyon hideg volt, a fűtéscsövet felemeltük és az ágyra irányítottuk. Nem fáztunk, de a padlón az üdítő belefagyott a dobozába. 😀
Kávézás közben a napfelkeltében gyönyörködtünk, csodás látvány volt!

Úgy döntöttünk először lemegyünk a James-öbölbe.

Drónnal is csináltunk pár képet, fentről is gyönyörű a táj.

Visszafelé majdnem elütöttünk egy madarat, teljesen beleolvadt a hóba.
Megnéztük a várost, olyan helyet kerestünk ahol helyi ételt tudunk enni, de télen semmi sincs nyitva, úgy látszik a helyiek nem járnak étterembe.

Róka komával hazafele is találkoztunk, sőt még egy jávorszarvast is fényképeztem. 😀

A regisztrációs irodában lejelentkeztünk hogy elhagyjuk a területet. Ez az út is emlékezetes marad, jó lenne egyszer nyáron is eljutni ide.

Eastmain, Radisson, Chisasibi 1

Nagyon érdekes és különleges helyre kalauzollak el Benneteket. Igazából szilveszterkor jártunk itt, csak most került sor rá hogy leírjam. A kanadai Quebec tartomány északi része a célunk. A tervezett út oda-vissza 3000km. Tőlünk 100 km-re északra lekanyarodunk az autópályáról, a James Bay úthoz igyekszünk, azon fogunk végigmenni. Odáig néhány városka van csak, de azért ott is fényképeztem, gyönyörű templomokat láttunk és egy róka is az utunkba akadt.

A James Bay út 620 km hosszú, néhány leágazó utacskával. A teljes hosszán nincs egy település sem, csak egy pihenőhely benzinkúttal, kávézóval a 381-es km-nél. Az út elején van egy regisztrációs iroda, kötelező bemenni oda-vissza, felírják az adatokat. Erre azért van szükség, mert ez egy kis forgalmú út, amely a boreális erdők vadonján megy keresztül és ha eltűnik valaki, tudják merre keressék. Az út szélén van hat helyen telefon is, vészhelyzet esetén elérhetjük a regisztrációs központot.

A táj gyönyörű havas, de nincs nagy hideg, -7 fokot mutat a hőmérő. A James Bay út végig burkolt, jól karbantartott és télen is tisztítják.

Elérjük a kereszteződést, lekanyarodunk egy kisebb útra ami Eastmain-be vezet. Ez egy kaviccsal borított út, itt is jár a hókotró. Erre már hidegebb van, ez látszik is a fákon. Attila észreveszi hogy egy nagy bagoly ül az egyik ágon. Lefékez és visszatolat fényképezni. Lehúzódik az út szélére, ekkor jön a meglepetés. Az út szélén árok van, amit nem látni a félre kotort hótól, hátsó kerékkel belecsúsztunk. 🙁 Nem tudtunk kijönni, Attila már öltözött, hogy előveszi a csörlőt, hóláncot, mert felkészült rendesen az útra, de végül nem volt rá szükség. Szerencsénk volt, jött szembe egy kisteherautó. Megállt mellettünk és a benne ülő indián férfi megkérdezte: elakadtatok? Mondtuk hogy igen. Az nem jó-mondta, sziasztok! Persze nem hagyott ott, csak viccelt. Míg kötötték a kötelet az autókra, megtudtuk hogy 70 éves, 6 gyereke van ( lesz még, azt mondta 😀 ), Eastmain-ben él és csapdával állatokat fog eladásra, így egészíti ki a nyugdíját, most is a csapdákat ellenőrizni jött. A plató tele volt ketrecekkel.
Mondtuk Neki, hogy a bagoly miatt tolattunk vissza, felnézett a fára és teljes komolysággal azt mondta: ja, az az én öregapám, de le fogom lőni, mert mindig ellopja a csapdából az állataimat.
A segítségért nem fogadott el pénzt, ezért adtunk Neki az általam készített díszes mézeskalácsokból, annak örült. Elköszöntünk és indultunk tovább, már közel vagyunk az első célponthoz. Láttunk egy nagy lábnyomot a hóban, hiúzra tippelünk.

Eastmain egy indián rezervátum, a Cree indiánok otthona. Pár utcából áll az egész, de rendezett és mindenük megvan. Párszor körbementünk, egyszer csak megállt mellettünk egy rendőrautó. A rendőr udvariasan megkérdezte, hogy keresünk valakit? Tud segíteni valamiben? Mondtuk hogy köszönjük nem, csak kíváncsiak voltunk hogy hogyan élnek itt az emberek. Képzeljétek, meghívott a közösségi házba a karácsonyi ünnepségre! Náluk szilveszterkor van a karácsonyi ünnepség és a télapó adja át az ajándékot a közösségi házban, amit a szülők vesznek. A táskákon rajta a név, innen tudni kié a csomag. Mikor a nyitott teremajtóba értünk, hozzám lépett egy indián hölgy, kezet nyújtott és boldog karácsonyt kívánt. Egészen meghatódtam a gesztustól. A teremben elővettem a fényképezőt, de nagyon csúnyán néztek rám, így gyorsan eltettem. Az ünnepség után este a felnőtteknek bál lesz, mondták hogy maradjunk, motoros szán a tombola fődíja. Végül nem maradtunk, mert még két helyre szerettünk volna eljutni, ezért elindultunk vissza a James Bay út felé.

Útközben megláttuk hogy az út szélén egy ismerős kocsi áll, benne a tulajjal, aki idefelé kihúzott bennünket.
Megálltunk mellette megkérdezni hogy rendben van-e minden. Egyszer csak kijön a fák közül egy férfi puskával a kezében, és kiabál valamit Cree nyelven. A beszélgetőtársunk angolul válaszolt hogy mi is értsük: semmi probléma, ők barátok. Kiderült hogy a fiai csapdát állítanak az erdőben és ugye az illegális. Nagyon örültem hogy barátoknak lettünk nyilvánítva, nem ellenségnek. 😀 ( Lehet ezért is kell a regisztráció?)
Elhúztuk a csíkot, visszamentünk egészen az elágazásig, arra már nem jár senki, így nyugodtan aludhatunk és reggel mehetünk tovább.

NASA Johnson Space Center, Houston, Texas

Pár napja,14.-én volt 50 éve, hogy útjára indult az Apollo 12 program űrhajója, a második amely leszállt a holdon.
Ennek apropóján született meg ez a poszt, amelyben meglátogatjuk a NASA Houston-i űrközpontját.

Nagy izgalommal vártam hogy odaérjünk, sejtettem hogy rengeteg érdekes dolog vár ott ránk.
Délután értünk oda, így nagyon kevés időnk volt zárásig. Mivel nem tudtunk mindent megnézni, úgy döntöttünk hogy a közelben éjszakázunk és reggel visszatérünk, így bőven lesz időnk mindenre.

A Johnson Űrközpont a missziók vezérlőközpontja és itt folyik az űrhajósok kiképzése is.
A látogató központ 1992-ben nyitotta meg kapuit és 23 200 km2-es területén évi 1 millió látogatót fogad.
A galériában megismerhetjük az amerikai űrhajózás történetét a kiállított tárgyakon és magyarázatokon keresztül, láthatunk a holdat megjárt űrruhát, és megfoghatunk igazi, holdkövet is. ( Az egész világon összesen csak 8 megérinthető holdkő van.)

A központban láthatunk 3 eredeti űrhajót, a Mercury 9 kapszuláját a Faith-7-et, a Gemini-5 kapszuláját, és az Apollo-17 parancsnoki modulját. Ezen kívül több tesztjármű és oktató modul is megnézhető, amivel az asztronautákat készítik fel, például holdjáró tesztjármű, dokkoló modul, különböző tréner gépek.

Megnézhetjük a missziók irányító szobáját, ahonnan a holdra szállást is irányították. Bepillantást nyerhetünk az űrhajósok életébe útjaik során. Láthatjuk a robotot aki a küldetések alatt segíti az űrhajósok munkáját. Robonaut ember formájú robot, aki a kezével képes szerszámokat is használni. Olyan sokféle munkát el tud végezni, hogy 1/3-ára lecsökken az idő, amit az űrhajósoknak kint kellene tölteniük a munka során. Robonaut fel van szerelve kamerákkal, amit az irányítója a fejére szerelt monitoron lát és a feje és a keze mozgatásával irányítani is tudja a robotot.

Kipróbálhatunk különböző szimulátorokat, pl. dokkolást a holdon, vagy megnézhetjük hogy ugyanannak a súlynak a felemeléséhez különböző bolygókon mennyi erőt kellene kifejtenünk.

A Saturn V másolata külön épületben található, ahová nyitott járművekkel szállítanak át. A teraszon ahol várunk a járművekre nagyon meleg van, hatalmas ventilátorokkal próbálják a várakozást tűrhetőbbé tenni. A járatok állandóan közlekednek oda-vissza, magunk dönthetjük el hogy mikor, melyikkel megyünk vissza. A Saturn V épülete mellett is érdekességek vártak.

A Saturn V igazán lenyűgöző méretű. Ez egy folyékony hajtóanyagú, három fokozatú rakéta, ezzel juttatták az Apollo űrhajókat a Hold térségébe. A mai napig ez a hordozó eszköz a legerősebb és legnagyobb sorozatban gyártott rakéta. Magassága 110 méter, átmérője 10 méter, súlya 2800 tonna.

Ez a hordozóra szerelt rakéta lett volna a törölt Apollo 19 küldetés rakétája.

A Saturn V rakéta első fokozatának fúvókája is hatalmas.

Az első fokozat túloldala és a második fokozat hajtóműve látszik a jobb oldalon.

Az orron elhelyezkedő hasznos terhet szállító egység.

A NASA összesen 13 Saturn V hordozórakétát indított útjára, ebből a 2 próbarepülés után 11-et űrhajósokkal a fedélzetén. Az utolsó Saturn V-el a SkyLab űrállomást állították pályára.

Utazásunkat az Independence Plaza-n fejezzük be. Itt található az Independence Shuttle, a világ egyetlen űrrepülőgép-replikája, amelyet az eredeti NASA 905 transzferhordozó repülőgép tetejére szereltek és ez az egyetlen hely, ahol mindkét repülőbe be is léphetünk.

Remélem tetszett ez a kis utazás az űrhajózás világába, nekünk igazán csodás nap volt.

Graceland, Memphis, Tennessee

Ma Graceland-be látogatunk el, Elvis Presley birtokára. A híres énekes 1957-ben vásárolta meg a 13,8 hektáros birtokot, 102.500 dollárért. Elvis nevét mindenki ismeri, nem kell bemutatnom. 🙂 33 sikeres filmben szerepelt, több mint 1 milliárd lemezt adott el világszerte, számtalan arany, platina és multi-platina lemezzel rendelkezett. 14-szer jelölték Grammy díjra (3 győzelem).

Elvis Presley 1977-ben halt meg Graceland-ben, a birtok egyetlen örököse a lánya, Lisa Marie Presley lett. Lisa 25 éves koráig nem kaphatta meg az örökséget, addig édesanyja és másik két végrehajtó igazgatta a birtokot. Mivel Graceland fenntartása és adói évi fél millió dollárnál is többe került, ezért hogy bevételhez jussanak úgy döntöttek, megnyitják a nyilvánosság előtt. (1982. június 7)
A jegyvásárlás után autóbusz visz a birtokra. A bejáratnál mindenki kap egy kis videómagnót a nyakába, amelyről minden helyiségben meghallgathatja annak történetét. Ez azért tetszett nekem nagyon, mert így a saját ütemünkben haladhattunk, mindenhol annyi időt tölthettünk amennyit akartunk. A buszok fél óránként indultak visszafelé, bármelyikre szállhattunk akár órákkal később is, nem voltunk sem csoporthoz, sem idegenvezetőhöz kötve.

Tárolókban láthatjuk Elvis bizonyítványait, fényképeket, számlákat, bizonylatokat, katonaruháját, fellépő ruháit. Bár kiváltságosként nem kellett volna katona idejét letöltenie, nem húzta ki magát a feladat alól, tisztelettel szolgálta az Egyesült Államok Hadseregét.

Természetesen egy üzlet is tartozik a házhoz, ahol emléktárgyakat vásárolhatunk, így gazdagodtam egy Elvis-es táskával.

A házon kívül megnézhetjük Elvis sugárhajtású repülőjét, a Lisa Marie-t, és a Hound Dog II JetStar-t.
Ezeket Elvis apja 1978-ban eladta, de sikerült visszavásárolni őket.

1989-től Elvis autói is láthatóak, az Elvis Presley Autó Múzeumban Graceland-ben.

A kertben pihenőhely és síremlékek találhatóak, itt nyugszanak a család tagjai.

A megnyitása óta Graceland több mint 20 millió látogatót fogadott a világ minden tájáról, a Fehér Ház után Amerika leghíresebb otthona. Ez a világ legnagyobb Elvis múzeuma, ami 1991 óta Amerikai Történelmi Helyként van nyilvántartva.

Elveszett Tenger (Lost Sea), Tennessee

Tennessee államban van egy nagyon érdekes hely, Elveszett Tenger (Lost Sea) a neve.
Ma ide látogatunk. A képek sajnos nem túl jó minőségűek, mert a barlangban nem jók a fényviszonyok, mégis úgy gondolom, érdemes megnézni és a történetét elolvasni.

A Guinness Rekordok könyvében mint Amerika legnagyobb földalatti tava szerepel. Naponta 2000 látogató fordul meg itt a világ minden tájáról.
Az Elveszett Tenger egy kiterjedt barlangrendszer mélyén található.
A hegy oldalán lévő bejáraton keresztül a barlang hatalmas termeibe juthatunk.
Olyan különlegességet láthatunk itt, ami csak a világ néhány barlangjában található, az úgynevezett anthodites-eket. Ezeket a törékeny, tüskés képződményeket barlangvirágnak is nevezik.

A barlangokat a Cherokee-indiánok jól ismerték, erre bizonyíték a sok indián tárgy (fegyverek, ékszerek, kerámiák, nyílhegyek), amit a bejárattól több mint 1 km-re lévő ”The Council Room” nevű helyiségben találtak.

1820 tájékán az első fehér telepesek felfedezték a barlangot és zöldségfélék tárolására használták.
Tökéletes tárolóhelyiség volt, mert a barlangrenszer különlegessége hogy állandó 14 C fok van benne.
1861 és 1865 között a polgárháborúban a Konföderáció katonái fegyverport készítettek a barlang ásványaiból. A barlangban a mai napig látható az 1863-as dátum, amelyet szén-dioxid teszttel vizsgálva bizonyították hogy eredeti, és valószínűleg egy katona fáklyájának a szenével írták a barlang falára. Ez a legöregebb talált felirat a barlangban.

1939-ben a barlang mélyén csontokat találtak, amelyről megállapították, hogy a pleisztocén korból származik. A vizsgálatok szerint ezek egy hatalmas jaguár csontjai, ami 2,5 méter hosszú és 225 kg körüli lehetett és kb. 20.000 évvel ezelőtt valószínűleg eltévedt a barlangrendszerben. A csontok egy része a New York-i Amerikai Természettudományi Múzeumban látható.

A barlang mélyén, a talajszint alatt 140 méterrel található az Elveszett Tenger, amit 1905-ben fedezett fel egy 13 éves fiú.
A teljes terjedelme a mai napig nem ismert, a modern kutatóeszközök és búvárok igyekezete ellenére sem. Eddig több mint 130.000 m2 vizet térképeztek fel, de a szonáros mérések szerint jóval nagyobb. A látható része mindössze 245 m hosszú és 67 m széles, ezen a vízfelületen üvegfenekű villanymotoros hajókkal körbe hajókázhatunk. Ebben a vízben élnek Amerika legnagyobb szivárványos pisztrángjai. A látogatóközpontban található tárolóban lévő hal 7,5 kg súlyú.

Az Elveszett Tengerhez csak vezetett túrával juthatunk le, de nem sajnáltunk, mert a vezető útközben elmesélte a barlang történetét, és felhívta a figyelmünket a különleges látnivalókra.