Nagyon érdekes és különleges helyre kalauzollak el Benneteket. Igazából szilveszterkor jártunk itt, csak most került sor rá hogy leírjam. A kanadai Quebec tartomány északi része a célunk. A tervezett út oda-vissza 3000km. Tőlünk 100 km-re északra lekanyarodunk az autópályáról, a James Bay úthoz igyekszünk, azon fogunk végigmenni. Odáig néhány városka van csak, de azért ott is fényképeztem, gyönyörű templomokat láttunk és egy róka is az utunkba akadt.
A James Bay út 620 km hosszú, néhány leágazó utacskával. A teljes hosszán nincs egy település sem, csak egy pihenőhely benzinkúttal, kávézóval a 381-es km-nél. Az út elején van egy regisztrációs iroda, kötelező bemenni oda-vissza, felírják az adatokat. Erre azért van szükség, mert ez egy kis forgalmú út, amely a boreális erdők vadonján megy keresztül és ha eltűnik valaki, tudják merre keressék. Az út szélén van hat helyen telefon is, vészhelyzet esetén elérhetjük a regisztrációs központot.
A táj gyönyörű havas, de nincs nagy hideg, -7 fokot mutat a hőmérő. A James Bay út végig burkolt, jól karbantartott és télen is tisztítják.
Elérjük a kereszteződést, lekanyarodunk egy kisebb útra ami Eastmain-be vezet. Ez egy kaviccsal borított út, itt is jár a hókotró. Erre már hidegebb van, ez látszik is a fákon. Attila észreveszi hogy egy nagy bagoly ül az egyik ágon. Lefékez és visszatolat fényképezni. Lehúzódik az út szélére, ekkor jön a meglepetés. Az út szélén árok van, amit nem látni a félre kotort hótól, hátsó kerékkel belecsúsztunk. 🙁 Nem tudtunk kijönni, Attila már öltözött, hogy előveszi a csörlőt, hóláncot, mert felkészült rendesen az útra, de végül nem volt rá szükség. Szerencsénk volt, jött szembe egy kisteherautó. Megállt mellettünk és a benne ülő indián férfi megkérdezte: elakadtatok? Mondtuk hogy igen. Az nem jó-mondta, sziasztok! Persze nem hagyott ott, csak viccelt. Míg kötötték a kötelet az autókra, megtudtuk hogy 70 éves, 6 gyereke van ( lesz még, azt mondta 😀 ), Eastmain-ben él és csapdával állatokat fog eladásra, így egészíti ki a nyugdíját, most is a csapdákat ellenőrizni jött. A plató tele volt ketrecekkel.
Mondtuk Neki, hogy a bagoly miatt tolattunk vissza, felnézett a fára és teljes komolysággal azt mondta: ja, az az én öregapám, de le fogom lőni, mert mindig ellopja a csapdából az állataimat.
A segítségért nem fogadott el pénzt, ezért adtunk Neki az általam készített díszes mézeskalácsokból, annak örült. Elköszöntünk és indultunk tovább, már közel vagyunk az első célponthoz. Láttunk egy nagy lábnyomot a hóban, hiúzra tippelünk.
Eastmain egy indián rezervátum, a Cree indiánok otthona. Pár utcából áll az egész, de rendezett és mindenük megvan. Párszor körbementünk, egyszer csak megállt mellettünk egy rendőrautó. A rendőr udvariasan megkérdezte, hogy keresünk valakit? Tud segíteni valamiben? Mondtuk hogy köszönjük nem, csak kíváncsiak voltunk hogy hogyan élnek itt az emberek. Képzeljétek, meghívott a közösségi házba a karácsonyi ünnepségre! Náluk szilveszterkor van a karácsonyi ünnepség és a télapó adja át az ajándékot a közösségi házban, amit a szülők vesznek. A táskákon rajta a név, innen tudni kié a csomag. Mikor a nyitott teremajtóba értünk, hozzám lépett egy indián hölgy, kezet nyújtott és boldog karácsonyt kívánt. Egészen meghatódtam a gesztustól. A teremben elővettem a fényképezőt, de nagyon csúnyán néztek rám, így gyorsan eltettem. Az ünnepség után este a felnőtteknek bál lesz, mondták hogy maradjunk, motoros szán a tombola fődíja. Végül nem maradtunk, mert még két helyre szerettünk volna eljutni, ezért elindultunk vissza a James Bay út felé.
Útközben megláttuk hogy az út szélén egy ismerős kocsi áll, benne a tulajjal, aki idefelé kihúzott bennünket.
Megálltunk mellette megkérdezni hogy rendben van-e minden. Egyszer csak kijön a fák közül egy férfi puskával a kezében, és kiabál valamit Cree nyelven. A beszélgetőtársunk angolul válaszolt hogy mi is értsük: semmi probléma, ők barátok. Kiderült hogy a fiai csapdát állítanak az erdőben és ugye az illegális. Nagyon örültem hogy barátoknak lettünk nyilvánítva, nem ellenségnek. 😀 ( Lehet ezért is kell a regisztráció?)
Elhúztuk a csíkot, visszamentünk egészen az elágazásig, arra már nem jár senki, így nyugodtan aludhatunk és reggel mehetünk tovább.
