Floridában található a világ legnagyobb pillangóparkja, ma oda látogatunk el. A belépő 30 USD/fő (~ 9000ft). A parkot 1988-ban nyitották meg, több mint 20 000 pillangó él itt a világ különböző tájairól.
Több vitrint is láthatunk, bennük lógó bábokkal, a kikelés különböző fázisaiban. Naponta többször ellenőrzik, és a kikelt lepkéket kiengedik a vitrinből.
Megnyitása óta a parkot kibővítették, több száz egzotikus madarat láthatunk itt, csodálatos trópusi esőerdő környezetben. Ez az USA legnagyobb szabad repülésű kolibri és papagáj háza.
A szabadtéri botanikus kertben különleges növények és vízesések között sétálhatunk.
Shell GingerJade Vine
Pillangómúzeum és bogár állatkert is található itt.
Ez a poszt azért született, mert Utah gyönyörű és az egyik kedvenc államom az USA-ban. Többször volt már szó róla, de mindig csak 1-1 konkrét hely kapcsán. A mai képek válogatás több utunkból. Ezek nem híres és ismert helyek, csak úgy útközben lőtt képek.
Utah az USA 45. állama. Neve az indián Ute szóból származik, aminek a jelentése : hegyek emberei. Lakosainak száma meghaladja a 3 milliót. Ez az állam nagy turisztikai célpont, a bányászat, az információs technológia és a kutatás központja. A 18. század közepétől élnek itt a Navajo indiánok.
Hőmérséklete rendkívül szélsőséges, télen -18, nyáron +38 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk.
A rekord hőmérséklet -69 és +48 fok volt.
Több híres park is van az államban, például az Arches, a Bryce, a Capitol Reef , a Zion a Canyonlands. Hatalmas és világhírű síközpontjai is vannak, Salt Lake City, Park City, Provo, Ogden és Cedar City közelében. Ilyen adottságokkal nem csoda hogy Utah legfontosabb iparága a turizmus, télen-nyáron. Sokféle vadállat él itt, pl. hegyi kecske, jávorszarvas, bölény, barna és fekete medve, kanadai hiúz, bobcat, prérifarkas, szürke farkas, mosómedve, róka. Számtalan szebbnél-szebb homokkő formáció és kanyon található itt, amit a Colorado-folyó és mellékfolyói, a szél és az eső vájt ki évmilliók alatt. Nagyon sok híres film jeleneteit forgatták ezeken a sziklás területeken, csak egy párat említek: Volt egyszer egy vadnyugat, A Biblia, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, El Dorado, Apacserőd, A vadnyugat hőskora, Maverick.
Ugye gyönyörű? Ez az egyik kedvenc államom USA-ban.
Ma a kanadai Ontario tartományban található, világhírű Algonquin Provincial Parkba látogatunk el. 1896-ban alapították, ez Kanada legrégebbi tartományi parkja. Területe 7653 km2, kb.6,5-szer akkora mint Komárom-Esztergom megye. Nagy része csak kenuval vagy kajakkal és gyalogosan érhető el. A park déli részén halad keresztül 56 km hosszan a 60-as autópálya. Ha csak áthajtunk, nem állunk meg sehol, akkor nem kell belépőt fizetni. Ha a parkban szeretnénk túrázni, kempingezni vagy horgászni, akkor belépő jegyet kell vásárolnunk. A napijegy 21 $ (4700 ft), de vehetünk éves bérletet is, ami Ontario összes parkjába érvényes, ez 175 $ (39500 ft). Attila úton van, így most a fiammal kirándulunk.
2400 tó, 2000 kilóméternyi patak és folyó található a park területén. A 60-as út mentén 14 túraútvonal, 8 kemping, látogatóközpont, múzeum, művészeti központ és kültéri színház is van. A park belsejében további kempingek és túraútvonalak találhatóak. A leghoszabb útvonal 88 km. A park egész évben üzemel, de télen sok útvonal zárva van. Jávorszarvas, hód, őz gyakran látható, de előfordulhat hogy feketemedvével vagy farkassal találkozunk. Nekünk most nem volt szerencsénk, csak chipmunk-ot (észak-amerikai mókus) és egy madarat láttunk, de régebbi útjainkon többször láttunk dámszarvast is.
Október első felében a parkba a világ minden pontjáról érkeznek látogatók, az ősz csodás színeit fényképezni. A fák között sok az örökzöld fenyő és a juhar, ami sárga, narancs, piros és vörös színekben pompázik. Mi most egy kicsit később mentünk hogy elkerüljük a tömeget.
A Booth’s Rock Trail a célpontunk. A külső parkolóban tesszük le a kocsit, ami kb. 1 km-re van az útvonal kezdetétől. Maga a trail 5,1 km hosszú, háromszög formájú csodálatos erdei út, ami a hegytetőre vezet. Sok a kiálló kő és gyökér, figyelni kell a lábunk elé. Elég megerőltető volt számomra a hosszú hegymenet, kétszer is megálltam a tetőig pihenni.
Az út elhalad 2 tó mellett és a hegytetőn egy nagy, lépcsős szikla van, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé. Ez a szikla a Booth’s Rock. Nem tudtunk betelni a látvánnyal. Jó pár ember pihent a sziklán, gyönyörködtek a kilátásban, beszélgettek, szendvicset ettek. Mi is megpihentünk kicsit, erőt gyűjtöttünk a további úthoz.
Az erdőben a hegyről lefelé 2 hosszú lépcsősort építettek, összesen 166 lépcsőfok. A lépcsők aljától könyebb az út, egy elhagyatott vasútvonalon. Mire a trail végéhez értünk már nagyon elfáradtunk, sajnáltam hogy a kocsit a külső parkolóban hagytuk, mert így még 1 km várt ránk odáig. Berogytunk a kocsiba és elmentünk a 60-as úton a másik kapuig. Onnan visszafordulva már hazafelé tartottunk.
Bár a túra elég kemény volt, megállapítottuk hogy megérte, csodás napunk volt.
Ma az egyik kedvenc államomba utazunk. Imádom ezt a sziklás tájat, az indiánokat, az érintetlen természetet. Sokadszorra is elvarázsol és mindig vissza vágyom.
A Capitol Reef National Park egy vörös és fehér sziklás terület Utah államban. Ez a táj volt 300-1300 között az otthona a Hopi a Zuni és a Paiute törzsek őseinek. Mindent megtaláltak a területen ami az élethez szükséges, vizet, élelmet, megfelelő éghajlatot. Vadásztak, gazdálkodtak, magtárakat építettek hogy túléljék a szegényebb évszakokat. Fazekas árut, ékszereket készítettek, kosarakat fontak.
Történeteiket kőszerszámokkal a sziklába vésték, vagy növényi és ásványi eredetű pigmentekkel ráfestették. Ezek a sziklákon a mai napig láthatóak. A történetek leírják a mindennapi életüket, közös tevékenységeiket, istenségeiket, vadászataikat, utazásaikat, törzsi jelöléseiket.
A sikeres élet ellenére 1300 után már semmi sem bizonyítja az ősök ittlétét. A tudósok úgy vélik, háború vagy szárazság miatt más kultúrákba asszimilálódtak. A Hopik viszon úgy tartják, hogy az őseik azért távoztak a Capitol Reef-től, hogy befejezzék vándorlásukat a Tunwanasavi-ba, az univerzum központjába. A Hopi nép megérti a faragványokat és festményeket, szerintük bizonyíték az ősök vándorlásáról. Ezek a történetek pótolhatatlan kapcsolatot jelentenek az indiánok és őseik között, ezért jó lenne megőrizni a következő generáció számára.
A park területén sok túra útvonal található, érdemes pár napra megállni itt, csodálatos kanyonokat és természetes hidakat láthatunk. A belépő ára a parkba személykocsival 20$. (~4500ft)
A Crowsnest-hágóban az első iparág a szarvasmarha tenyésztés volt. A helyi gazdaságok állatállománya gyakori célpontjává vált a tolvajoknak, akik a közelben rejtették el a lopott állatokat, mielőtt délre vitték őket. A gazdák védelmében, a tolvajok felszámolására az észak-nyugati rendőrség 1881-ben egy posztot épített ide, amit rendőrségi lakásnak neveztek el. Később a rendőrök a posztot elhagyták, és egy szénkereskedő lakott itt a családjával. A rendőrségi lakás maradványai ma is láthatóak.
Egy szomorú történetet szeretnék megosztani veletek, ami engem nagyon felkavart amikor itt jártunk.
Frank városát 1901-ben alapították a Crowsnest- hágóban, a Teknősbéka hegy tövében. Nevét Henry Frank-ról kapta, aki a kanadai-amerikai szén és koksztársaság egyik tulajdonosa volt. Egy évvel korábban szenet fedeztek fel itt és a bánya támogatására-kiszolgálására épült a város.
1901. szeptember 10-én ünnepelték a város megalakulását, gálavacsorával, a vezetők beszédeivel és bánya túrákkal. A vasút különvonatokkal több mint 1400 embert szállított a szomszédos közösségekből az ünnepségre. 1903-ra Frank állandó lakossága elérte a 600 főt és egy kétszintes iskola és négy szálloda is üzemelt már.
1903. április 29.-én éjjel a városka lakosai békésen aludtak. Csak a bányában dolgozott az éjszakai műszak és néhány ember a bánya épületeiben a föld felett. Hajnali 4:10-kor hatalmas mennydörgő hang futott végig a Crowsnest-hágón, a Teknős-hegy csúcsáról letört egy hatalmas ék alak. A hangot 200km-el távolabb is hallották. Ez az 1 kilométer széles, 425 méter hosszú és 150 méter mély, kb. 110 millió tonnás mészkő darab, csúszás közben összetörve görgött, ugrált le a hegyről. Mindössze 90 másodperc alatt (kb. 112 km/h sebességgel) elérte a völgyben Frank keleti peremét, maga alá temetve a házakat, a vasút vonalat, a bánya összes épületét és a bánya lejáratát is.
17 bányász rekedt a föld alatt. Megpróbálták kiásni a kijáratot, sikertelenül. Végül egy bányász azt javasolta, ássanak egy a felszínre vezető szénrétegben, aminek ismerte a pontos helyét. Egy keskeny alagútban párosával, felváltva ástak, miközben a levegő körülöttük egyre mérgezőbb lett. Végül már csak 3 embernek maradt energiája ásni, mikor késő délután a felszínt elérték. Bár a nyíláson nem tudtak kijutni, mert veszélyes volt a fentről potyogó sziklák miatt, mégis új energiát adott és reményt a túlélésre. Tovább ástak és végül egy kinyúló kőzet alatt bukkantak felszínre, ami megvédte őket a leeső törmelékektől. 13 óra kétségbe esett ásás után, kimerülve, de épségben, a felszínre jutott mind a 17 bányász .
A vasutat 3 héten belül megjavították, a bányát is gyorsan újra megnyitották. Megdöbbenve fedezték fel, hogy Charlie ló, aki a bányában dolgozott és több mint egy hónapja lent rekedt, életben van. Lerágta a kérget a fatartókról és kiitta a vízmedencéket. Megtalálója zabbal és pálinkával etette-itatta, de az állat szervezete nem bírta ki a hirtelen túlterhelést és elpusztult.
Újabb csúszástól tartva, a hegyhez legközelebbi városrészt 1911- ben áthelyezték. A bánya 1917-ben véglegesen bezárt, a városnak ma mindössze 200 lakosa van.
Ez volt a kanadai történelem egyik legnagyobb, legtöbb halálos áldozattal járó földcsuszamlása, az áldozatok számát 70 és 90 közé teszik, többségük teste ma is a törmelékek alatt fekszik.
A régóta instabil hegyet már a Feketelábú és a Kutenai indiánok is mozgó hegynek hívták, és megtagadták a közelében való táborozást. A tragédia előtti hetekben a bányászok időnként láttak kőmorzsolódásokat a hegyről és az aknatengelyeket tartó fák repedezését is észlelték.
A katasztrófa helyszíne szinte változatlanul maradt, Alberta tartományi történelmi helyszíne lett. Látogató központja évente több mint 100 000 látogatót fogad.
Ez a poszt egy barátnőm kérésére készült, azt kérte írjak erről is, ne higgye senki, hogy nekünk minden csak szép és jó. Kicsit csodálkoztam, mert végül is ez egy utazós oldal, aztán mégis úgy döntöttem, eleget teszek a kérésének. Azt hittem már túl vagyok rajta, könnyű lesz írni róla. Nem az. Valószínűleg soha nem fogom elfelejteni, és annak ellenére hogy imádok itt élni, ezentúl rettegni fogok minden tavasszal.
Április 21.-én kezdődött.. Eszünkbe sem jutott félni, hisz minden évben megárad a folyó a tavaszi olvadásnál. A folyótól kb. 4 méterre áll a házunk egy kis dombon. A telkünk jó hosszú, legalább 100 méterre van a háztól az utca.
Ilyen közel van a vízpart a házhoz.Innen indul a mi telkünk.
A mi házunk áll itt a legmagasabban, még sosem jött fel idáig a víz. Az alsó szinten igen, de csak talajvíz, 1-2 centi, azt elintézte a beépített pumpa. Ott csak 1 fürdőszoba, mosókonyha és a gyertyás műhelyem van, a többi rész még nincs befejezve, egyenlőre tároló. Ott van elhelyezve a kazán, a bojler, a víztisztító és a biztosíték tábla is.
Sok hó esett a télen. A hirtelen jött + fokban gyorsan olvadásnak indult. A víz megindult felfelé. A folyón több gát is található, az egyik pár kilométerrel lejjebb, elmentünk megnézni, majdnem teljesen zárva volt. Megnyugodtam, ha kinyitják semmi baj nem történhet, szépen lefolyik a víz.
Nem nyitották ki. A vízszint nagyon gyorsan emelkedett. Az alsó szinten megemeltünk mindent, bár a legtöbb doboz polcokon van. A lejáróhoz mobil gátat tettünk, ami rengeteg vizet képes magába szívni.
A víz csak jött egyre feljebb. Már elkezdett átfolyni az alacsonyabban fekvő szomszédos telkekről is. Attila úton volt, így a fiammal pakoltunk. Tele raktunk mindent dobozzal és bútorral a felső szinten és bíztunk benne hogy megindul lefelé az ár.
Ez előző képen látható lépcsőn áll a fiam, pár óra alatt ennyit jött fel a víz.Mindenhol víz, sár és cuccok.
Sajnos nem így történt. A víz körülzárta a házat, a két plusz pumpánkat is beindítottunk. Ki kellett kapcsolnunk a kazánt és a boylert, mert elérte a víz.
Mindent vitt és borogatott a víz.Mosógép és szárító kuka.Boylernak és a kazánnak is vége..
Kiköltöztünk a nappaliba, ott tudtunk fűteni a kis villany kályhánkkal. A mobil gát nem bírt már több vizet felszívni, ezért vászon zsák híján az összes párnahuzatunkat megtöltöttük homokkal, és rápakoltuk. Kikötöttünk mindent amit tudtunk.
Lelépett volna ha nem kötjük ki.
Nem bírták a pumpák, már mi sem nagyon. Éjszaka felváltva fent voltunk, figyelni a pumpákat.
Átfolyt a víz a homokzsákok felett, attól féltünk hogy beszakítja az ajtót. A fiam deszkákat csavarozott keresztbe, megerősíteni. Az alsó szinten minden úszott, már a falakból is mindenhol víz folyt. Egész éjjel fent voltunk, rettegtem hogy az ajtó és a falak nem bírják ki a hatalmas nyomást és összedől a ház. Reggel a fiam telefonált a munkatársának hogy béreljen ki és hozzon el nekünk egy nagy ipari pumpát. Nagyon rendes volt, azonnal otthagyta a melót, kibérelte és hozta.
Mike meghozta a pumpát.
A pumpa nagyon jó volt, csak az volt a baj, hogy nem volt hova kinyomni a vizet, mert mindenhol víz volt. Jöttek a tűzoltók menteni az embereket és ellenőrizni a gáztartályokat. Sok helyen leszakította és elvitte a víz a nagy 100 és 200 literes tartályokat. A miénket kikötözte a fiam hogy ne tudja elvinni az ár. Mondtam a mentőknek hogy mi jól vagyunk és nem akarjuk itthagyni a házat amíg nem muszáj.
Ők a tűzoltók akik jöttek menteni.
Már csak csónakkal tudtunk kimenni, az utca is végig víz alatt volt. Fogytán volt a vizünk, a kocsikkal nem tudtunk kimenni. Mindenhez palackozott vizet használtunk, mert attól féltem hogy az árvíz esetleg megfertőzte a kút vizét ahonnan a vizünk jön.. Még fürdéshez is palackozott vizet melegítettem a tüzhelyen, most örültem igazán hogy az villany, így tudtam használni.
Végre hazaért Attila. Behurcolkodtak a csónakkal. Hozott vizet is, és még két pumpát, azokat is beindítottuk, kinyomta a vizet hogy újra befolyhasson. 🙁 Derék fölé ért a víz az udvarunkon, a fiúk horgász ruhában közlekedtek. Még ez sem volt elég, ráadásul hol az eső, hol a hó esett.
Kajakozás az utcán és az udvarban.
Hogy a fiúkat jobb kedvre derítsem, a kenyér mellett csokis kalácsot és pillecukrot is készítettem Nekik.
Attila drónnal készített képeket, jól látszik hogy mindenhol víz van. A fiam kajakkal ment végig az utcán, onnan fényképezett.
Kupaktanács a bejáratunknál.
17 kemény nap után vonult le az ár, a 30 éve itt élők sem láttak még itt ilyen nagy vizet. Ez idén országos probléma volt, mindenhol hatalmas károkat hagyott maga után.
Túl vagyunk rajta. Anyagilag, nagyjából. Mindent megjavítottunk, kicseréltünk ami fontos.
Azt még nem tudom, hogy lelkileg túljutunk-e rajta valaha.
